Menedzsment, üzlet

Nincs megállás

Urald az elméd, és győzd le önmagad!

Ébresztő! Itt az ideje csúcsra járatnod a képességeidet!

David Goggins elképesztő sikerű Nincs hatalmad felettem című memoárja óta tudjuk, mennyi kihasználatlan képesség szunnyad bennünk. Most pedig részletekbe menő útmutatót kapunk az elménkben rejlő lehetőségek megismeréséhez. Bevezet minket a „mentális laborjába”, és bemutatja, milyen stratégiák segítségével ismerte fel, hogy amit ő végső korlátnak gondolt, az valójában csak a kezdet, és így képes volt számos alkalommal túlszárnyalni önmagát.

Személyes történetei útmutatásul szolgálnak, hogy akár feneketlen mélységekből is fel tudjunk emelkedni, és új, egykor elérhetetlennek tűnő távlatokat célozzunk meg. Akár úgy érezzük, hogy nem a saját utunkat járjuk, akár a lehetőségeink tökéletes kiaknázására törekszünk, akár lelkünk végső tartalékait szeretnénk mozgósítani, hogy elérjük a lehetetlent – semmi másra nincs szükségünk, csak erre az egy könyvre.

Méltatások:

David Goggins ritka emberfajtához tartozik. A „mindent bele a kiválóságért” filozófia iránti elkötelezettsége, amelyet a mentális keménység és az önfegyelem segítségével kíván megvalósítani, világszerte milliókat inspirál és motivál – beleértve engem is. Számomra Davidet nem az amerikai haditengerészet SEAL elit karrierje vagy sportolóként elért rekordjai teszik különlegessé. Hanem az, hogy attól a naptól kezdve, hogy megismertem, mindig is igazán hiteles srác volt, aki csípőből tüzel és szívből beszél. És ez számít igazán. ”

Dwayne „The Rock” Johnson


„A mentális erőnek vannak szintjei, és e téren a barátom, David Goggins, vitathatatlanul aranyérmes. Teljesítménye emberfeletti, szavai kérlelhetetlenül súlyosak – így együtt az egyik leghatásosabb motivációs drogként működnek […]. Szegénységből indult, zűrös gyerekkort követően puszta akaraterővel az egyik legkeményebb anyaszomorítóvá küzdötte fel magát, aki valaha élt a világon. Hiszem, hogy vannak, akik azért élnek köztünk, hogy magasabbra emeljék a lécet mindannyiunk számára, hogy újraértelmezzük, mi lehetséges, és David Goggins a legjobb példa erre, akivel csak valaha találkoztam életemben.”

Joe Rogan standupkomikus, a Joe Rogan Experience podcast házigazdája

Borító ár: 6500 Ft
Bevezető ár: 4875 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4875 Ft
Előrendelem

Rejtett potenciál

Hogyan érhetünk el többet, mint gondolnánk?

Bárki képes kiemelkedő eredményeket elérni. Nem az számít, milyen magas csúcsot hódítottunk meg, hanem az, hogy mennyit haladtunk felfelé, mire odaértünk.

A veleszületett tehetséget megszállott csodálat övezi: felnézünk a jó felfogású tanulókra, az őstehetségnek számító sportolókra és a csodagyereknek tartott zenészekre. Ezért gyakran alábecsüljük, hogy átlagos képességekkel milyen jelentős eredményeket érhetünk el: pedig ha a lehetőségek nem hullanak az ölünkbe, nekünk kell kézbe venni az irányítást.

Adam Grant szervezetpszichológus szerint a siker záloga nem feltétlenül valamely zseniális adottságunk, sokkal inkább az, hogy milyen jellemet építünk fel magunknak. A legújabb kutatási eredményeket, meglepő felismeréseket és lebilincselő történeteket összefűzve rávilágít, hogy a fejlődés kulcsa sokkal inkább a hatékony tanulás, mint a kemény munka. Arra bátorít, hogy gondolkodjunk másként a célkitűzéseinkről és az elvárásainkról, és akkor túlszárnyalhatjuk önmagunkat. Megtudhatjuk, hogyan alakítsuk ki a bennünk rejlő potenciál kiaknázásához szükséges személyes készségeket és motivációt, és hogyan építhetünk fel olyan rendszereket, amelyekben a korábban alábecsült jelentkezők is lehetőséghez juthatnak.

„Adam Grant zseniális könyvét elolvasva teljesen másként fogunk gondolkodni arról, mi kell a fejlődéshez és a sikerhez. Bárcsak visszautazhatnék az időben, és a fiatalkori önmagam kezébe nyomhatnám! Ha akkor olvastam volna, egész biztosan jobban élvezem a céljaim megvalósításához vezető utat.”
Serena Williams, 23-szoros Grand Slam-győztes teniszbajnok

„Egy ültő helyemben olvastam végig a Rejtett potenciált, imádtam, és azóta is rengeteget gondolkodtam rajta. Ennél nagyobb dicséretet könyv nem is kaphat tőlem. Ez Adam Grant eddigi legkiválóbb munkája – és aki elolvassa, mer majd nagyobbat álmodni.”
Malcolm Gladwell, a Kivételesek, a Fordulópont, a Bombázómaffia és sok egyéb bestseller szerzője

„A Rejtett potenciálból megtudhatjuk, hogyan teljesíthetünk magasabb szinten, és hogyan aknázhatjuk ki leggazdagabb erőforrásunkat: az emberségünket. Mindannyian jobban fogunk teljesíteni, ha komolyan vesszük Adam Grant bölcs tanácsait!”
Yo-Yo Ma, 19-szeres Grammy-díjas csellista

„Frappáns és tartalmas: Adam Grant ezúttal is letett valamit az asztalra. A könyvet olvasva rádöbbenünk, hogy több közös van bennünk Mozarttal és Stephen Curryvel, mint korábban gondoltuk. A Rejtett potenciálból kiderül, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet önmagunkból.”
William H. McRaven tengernagy, a Vesd be az ágyad szerzője

Csak a webre

„Ezt a könyvet az összes amerikai szülőnek, vezetőnek, edzőnek és tanárnak el kellene olvasnia. Adam Grant világossá teszi, hogy eddig tévedésben éltünk a potenciál kiaknázásával kapcsolatban.”
Mark Cuban, Shark Tank befektető, a Dallas Mavericks tulajdonosa és a Cost Plus Drugs társalapítója


ADAM GRANT szervezetpszichológus a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Üzleti Karán, ahol hét éve vezeti az oktatók ranglistáját. Az egyik legnépszerűbb TED-előadó, számos bestseller, a Gondold újra, az Adni és kapni és az Eredetik szerzője, a B-terv társszerzője.
Előadásait több mint 30 millióan nézték meg, Re:Thinking című podcastje pedig a toplisták élére került. Úttörő kutatásai arra inspirálják az embereket, hogy újragondolják alapvető feltételezéseiket motivációról, nagylelkűségről és kreativitásról. A világ tíz legbefolyásosabb menedzsmentszakértőjének egyikeként a Fortune’s 40 under 40 listáján is szerepel, és többek között az Amerikai Pszichológiai Társaság és az Országos Tudományos Alapítvány is rangos tudományos díjakkal jutalmazta.
Egyetemi diplomáját a Harvardon szerezte, a Michigani Egyetemen doktorált, korábban junior olimpiai műugró volt. Philadelphiában él feleségével és három gyermekükkel.

Borító ár: 6500 Ft
Bevezető ár: 4875 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4875 Ft
Előrendelem

Mindenki számít

Tanuljunk meg (újra) hinni a csapatokban!

„Az ember nem csupán erőforrás. Az ember a lényeg.”
A bizonytalan gazdasági környezet, a távmunka, az elbocsátások szétzilálhatják a munkahelyi közösségeket. A vezetők válaszul gyakran erőből, szigorú ellenőrzésekkel igyekeznek fenntartani az irányítást. A munkatársak sokszor érzik úgy, hogy csak a képességeikre van szükség, nem a teljes emberre – és a „csendes felmondást” választják, vagyis lélek nélkül, csak a minimumot teszik bele a feladataikba.
De ennek nem kell így lennie.
Seth Godin, a legendás üzleti tanácsadó, felfedi, mi áll e tendenciák hátterében, és a munkavégzés és a vezetés emberközpontú, bizalmon alapuló újraértelmezésére inspirál. A választás rajtunk áll: Elviseljük az ipari kapitalizmus csömörét, eldobható eszközként kezeljük az embereket, és vakon száguldunk tovább az MI gerjesztette versenyben? Vagy összefogunk, megbízunk egymásban, és olyan szervezeteket építünk, amelyekben testhez álló munkát végezhetünk a közösség érdekében, és így a lehető legjobb teljesítményt nyújtjuk.

Borító ár: 4500 Ft
Bevezető ár: 3375 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3375 Ft
Előrendelem

Karrier és önismeret

Találd meg önmagad a munkában!

Hogyan befolyásolják szakmai pályafutásunkat a szülői minták és elvárások?
Miképp küzdjünk meg a munkahelyi stresszel, a kiégés vagy a munkanélküliség krízisével?
Milyen készségek szükségesek a munkaerőpiacon változó világunkban?
Hogyan támogathatjuk gyermekünk pályaválasztását?

Életünk egyik meghatározó eleme a munkánk, amellyel kapcsolatban a pályaválasztástól a munka és a magánélet összehangolásán át a nyugdíjazásig számtalanszor kerülünk döntési helyzetbe. Munkával töltött éveink során több krízissel és változással szembesülünk: a gyer-mekvállalás, az elbocsátás, a munkanélküliség, a kiégés, a munkafüggőség vagy akár a vállal-kozóvá válás rengeteg dilemmát vet fel.
Szabó Renáta tanácsadó szakpszichológus, karrier-tanácsadó esetrészletek bemutatásával, valamint hasznos tippek és önismereti feladatok segítségével nyújt támogatást, hogy minden életszakaszban megvalósítsuk személyiségünk, szükségleteink és pályánk legjobb illeszkedését. A gyakorlatias kötet útmutatásait követve megtalálhatjuk a nekünk való munkát, és válaszokat kaphatunk az önmagunkkal és a munkával kapcsolatos kérdéseinkre.

A HVG Állásbörze ajánlásával.

Borító ár: 4200 Ft
Korábbi ár: 3150 Ft
Aktuális ár: 3360 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3360 Ft
Kosárba

A Bezos-módszer

Az Amazon alapítójának sikeres kommunikációs eszközei és stratégiái

Mi a közös a dalszövegírásban és az üzleti kommunikációban?
Miért tilos a PowerPoint használata az Amazon felső vezetői értekezletein?
Mi az „álsajtóközlemény”, és hogyan alkalmazhatjuk elképzeléseink meggyőző bemutatására?

Mesteri üzleti kommunikációval kiemelkedhetünk a versenytársaink közül és hatékonyabban adhatjuk el az ötleteinket. Carmine Gallo könyvében az Amazon alapítója, Jeff Bezos szövegalkotási stratégiáit elemzi nyilvános beszédein, részvényeseknek írt levelein és e-mailjein keresztül. A vállalat egykori vezetőivel folytatott beszélgetései alapján azt is bemutatja, milyen kommunikációs trükköket lestek el főnöküktől az Amazon korábbi dolgozói, és hogyan vetették be őket saját vállalkozásaik felvirágoztatásához.
Gallo szemléletes példáit és praktikus tanácsait követve elsajátíthatjuk, hogyan tálalhatunk érthetően komplex adatokat, és miképp foglalhatjuk lelkesítő narratívába mondanivalónkat. A könyvben található gyakorlatokkal előadói és íráskészségünket egyaránt fejleszthetjük. Bezos technikáival meggyőzőbb prezentációkat készíthetünk, hatásosabb projektbemutatókat és leveleket írhatunk, eredményesebben kommunikálhatunk munkatársainkkal, üzleti partnereinkkel és ügyfeleinkkel, és egész szervezetünk sikerét előmozdíthatjuk.

„Jeff Bezos részvényeseknek írt első levele minden vállalkozó számára kötelező olvasmány. Egy mappában tartom az asztalomon, és évente legalább egyszer újraolvasom. Carmine Gallo több mint két évtized Bezos-levelei alapján feltárja azokat az írói és kommunikációs stratégiákat, amelyeket mindenkinek el kellene sajátítania, akinek van mondanivalója.”
Marc Randolph, a Netflix társalapítója és első vezérigazgatója

„Carmine ezúttal a látnoki képességekkel megáldott vállalatvezetőre, Jeff Bezosra fókuszál. Az Amazon-alapító írásainak és beszédeinek hatalmas gyűjteményét elemezve olyan egyedi és jól hasznosítható következtetésekre jut, amelyek segítségével tökéletesíthetjük kommunikációs készségeinket. Minden vezető számára erősen ajánlott!”
James Stavridis nyugalmazott tengernagy, a NATO volt európai főparancsnoka

„Gallo a legapróbb részletekig feltérképezi Bezos kommunikációs módszerét a történet felépítésétől a hatásos meggyőzésig, középpontba állítva a legfontosabbat: az egyszerűséget.”
The New York Times

Carmine Gallo népszerű előadó és újságíró, a Forbes, az Inc és a Harvard Business Review munkatársa, a Harvard oktatója. A Gallo Communications Group elnöke, a Cisco, a Coca-Cola, az Intel, a Microsoft, a Walmart és más márkák kommunikációs tanácsadója. Számos bestseller szerzője, magyarul megjelent művei a Storytelling, a TED-előadások, a Steve Jobs, az innováció mestere, illetve a Steve Jobs, a prezentáció mestere.
További információk: carminegallo.com
Twitter: @carminegallo

Borító ár: 6500 Ft
Korábbi ár: 4875 Ft
Aktuális ár: 5200 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba

Elmélyült munka a gyakorlatban

Időblokkos tervező a hatékonyságnövelésért

A hatékonyság titka az időblokkolás.

Ne zsonglőrködjünk tovább a hagyományos teendőlistákkal – osszuk fel inkább blokkokra a munkaidőnket, és rendeljünk hozzájuk konkrét tevékenységeket! A letisztult napi ütemtervnek köszönhetően így egyszerre csak egy dologra koncentrálunk intenzíven, ellenállva a bejövő levelek, a közösségi média és a céltalan internetezés csábításának.

- táblázatos tervező 16 hétre a napi ütemtervekhez és újratervezéshez;
- hétvégi tervező oldalak a következő heti ütemterv előkészítéséhez;
- produktivitással kapcsolatos, inspiráló gondolatok, amelyek segítenek új nézőpontból szemlélni az előttünk álló hetet.

CAL NEWPORT a Georgetowni Egyetem informatikatudományi docense, szakterülete az osztott rendszerek. A Deep Questions podcast házigazdája. Blogja, a Study Hacks 2007 óta jelenik meg, és évi hárommillió látogatót vonz. Íróként a technológia és a kultúra találkozásának témáival foglalkozik, cikkei a The New Yorkerben, a The New York Timesban és a Wiredben jelennek meg, az amerikai közrádió (NPR) rendszeres vendége. Számos műve, többek között az Elmélyült munka és az E-mailek nélküli világ című könyve The New York Times-bestseller lett.

Borító ár: 4990 Ft
Korábbi ár: 3743 Ft
Aktuális ár: 3992 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3992 Ft
Kosárba

Emészthető közgazdaságtan

Egy éhes közgazdász elmagyarázza, hogyan működik a világ

Miért lett a répa narancssárga, és mit tanít ez nekünk az innovációról?
Miként válhat manapság is „banán-köztársasággá” egy multinacionális vállalatoknak szabályozás nélkül teret adó ország?
Hogyan alapozta meg a rozs (és Bismarck, a szocializmus legnagyobb ellensége) a világ első jóléti államának kialakulását?
Évtizedek óta a szabadpiacot tartjuk ideális gazdasági berendezkedésnek – az egysíkúság azonban, ahogy az étkezésben, úgy a gondolkodásban sem egészséges. Mítoszromboló, szellemes és elgondolkodtató könyvében Ha-Joon Chang közgazdász az összetett történelmi, gazdasági és társadalmi folyamatok összefüggéseit úgy elemzi és teszi „fogyaszthatóvá”, hogy a világ minden tájáról származó ételekről szóló történetekkel fűszerezi.
Miközben őszintén vall a csokoládéfüggőségéről, vagy arról ír, hogy a szardella a világon a legtöbbet és legváltozatosabban felhasznált halfajta, sokat tanulhatunk globalizációról, éghajlatváltozásról, bevándorlásról, megszorításokról, az automatizáció térnyeréséről, posztindusztriális tudásalapú gazdaságokról, valamint a kapitalizmus és a szabadság összefonódásáról. Ha megismerjük és átlátjuk a világunkat alakító gazdasági történések hátterét, akkor alkalmazkodhatunk a változásokhoz, és jobban felkészülhetünk a jövő kihívásaira.
---
Ha-Joon Chang a londoni SOAS Egyetem Közgazdaságtudományi Karának oktatója és kutatója, a világ egyik vezető közgazdásza. Az Economics: The User's Guide, Bad Samaritans és a 23 dolog, amit nem mondtak el a kapitalizmusról bestsellerek szerzője.

Borító ár: 4990 Ft
Korábbi ár: 3743 Ft
Aktuális ár: 4242 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3992 Ft
Kosárba

Szolgálj, hogy vezethess! - Bővített kiadás

Amit egy katonától tanulhatunk az üzleti életben

Hogyan vezessünk és motiváljunk egy csapatot kilátástalan helyzetekben?
Miként kezeljük a feladatokkal együtt járó stresszt és kimerültséget?
Hogyan vonjunk be a megoldás keresésébe a saját szervezetünkön kívül másokat is?

Porkoláb Imre harminc évvel ezelőtt, az egykori Varsói Szerződés országainak katonái közül az elsők egyikeként került be a világ legjobbnak tartott tisztképző intézményébe. A rendhagyó vezetéselméleti könyv a több mint 250 éves hagyományokkal rendelkező Sandhursti Királyi Katonai Akadémia egyéves kiképzésének történetein alapul, emellett a szerző saját, rendkívüli helyzetekben szerzett vezetési tapasztalatait osztja meg.
A Szolgálj, hogy vezethess második, bővített kiadásában dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a gerillaharc és a terrorellenes hadviselés szakértője, az elmúlt harminc év vezetési tapasztalatait osztja meg, és rengeteg tanáccsal lát el napjaink kiszámíthatatlan környezetéhez.

„Manapság a vezetők legfőbb hiányosságai a dinamikusan változó környezetben mutatkoznak meg igazán, ahol a változás és a kiszámíthatatlanság szinte mindennap kihívások elé állítja az embereket. A bemutatott módszerek hatékonyak, ám néha biztosan extrémnek tűnnek, mivel szélsőséges környezetre találták ki és optimalizálták őket olyan vezetők, akiknek saját és embereik élete múlott a megoldáson.”

Dr. Porkoláb Imre dandártábornok a hazai katonai felsőfokú tanulmányait követően a 270 éves múlttal rendelkező Sandhursti Királyi Katonai Akadémián végzett, ezt követően több hazai és külföldi egyetemen szerzett másoddiplomákat és PhD-fokozatot.
2018 óta Magyarország védelmi innováció terén végzett átalakító munkáját vezeti, jelenleg a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosaként. A NATO innovációs akcelerátor hálózata (DIANA) igazgatótanácsának elnökhelyettese.
A különleges műveleti képességfejlesztés kapcsán a gerillaharc és a terrorellenes hadviselés szakértője, az ehhez kapcsolódó vezetéselméletet – a hagyományostól eltérő küldetés alapú vezetést –, a VUCA környezetben sikeres változásmenedzsmentet, illetve a szervezeti átalakítás innovatív módszereit és annak az üzleti életben való alkalmazhatóságát kutatja. Rendszeresen publikál, és előadásokat is tart a témában. Több sikerkönyv szerzője.


Borító ár: 4990 Ft
Korábbi ár: 3743 Ft
Aktuális ár: 3992 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3992 Ft
Kosárba

Köszönöm a visszajelzést!

Hogyan fogadd jól, építsd be és fejlődj tőle (Még akkor is, ha nem releváns, igazságtalan, rosszul adják, és őszintén szólva egyáltalán nincs hozzá kedved)

Miért jelent kihívást, ha mások rólunk alkotott véleményével szembesülünk?
Hogyan profitálhatunk a hanyagul odavetett megjegyzésekből és az átfogó éves értékelésből egyaránt?
Miként azonosíthatjuk a zsigeri érzelmi reakcióinkat, amelyek gátolhatják a visszajelzések hasznosulását?

Elárasztanak minket a visszajelzések: a főnökeink, a kollégáink, a családtagjaink észrevételeket tesznek a teljesítményünkkel, a viselkedésünkkel vagy épp a megjelenésünkkel kapcsolatban. És ez így van jól, hiszen visszacsatolás nélkül nincs fejlődés – mégis rettegünk tőle, sőt gyakran elutasítóan reagálunk. A visszajelzések fogadásakor ugyanis két ellentétes emberi vágy kerül konfliktusba egymással: tanulni és fejlődni akarunk, ugyanakkor azt is szeretnénk, ha elfogadnának minket úgy, ahogy vagyunk.
A vállalatok hiába költenek évente milliókat arra, hogy kiképezzék a munkatársaikat, miként értékelhetik egymást hatékonyabban — attól még a feedback címzettjeiként nem változik a hozzáállásuk, és nem jól hasznosítják a visszajelzéseket. Douglas Stone és Sheila Heen korszakalkotó, az idegtudomány és a pszichológia legújabb eredményeit humorral és közérthető magyarázatokkal bemutató könyvükben ezt a feszültséget helyezik a középpontba. Praktikus tanácsaiknak és módszerüknek köszönhetően megtanulhatjuk, miként fogadjuk kíváncsisággal és kellő alázattal a jogos és építő jellegű javaslatok mellett a nem megfelelően adott visszajelzéseket is. Javaslataikkal gyökeresen átalakíthatjuk a szervezeti kultúránkat, emberi kapcsolatainkat, de akár az oktatást is.


„A Köszönöm a visszajelzést akár az életünket is gyökeresen megváltoztathatja, mégpedig annak egyik legfontosabb területén, a visszajelzések fogadását illetően. Megtudhatjuk belőle, hogyan ne tekintsük őket támadásnak, és miként legyünk önazonosabbak, valamint útmutatóul szolgál a tudatosabb hozzáálláshoz és a tartalmasabb kapcsolatokhoz. Doug Stone és Sheila Heen újabb remekművet tett le az asztalra.
Adam Grant, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Üzleti Karának oktatója, az Adni és kapni és a Gondold újra! című könyv szerzője, a B terv társszerzője


„Bevallom, a könyv elolvasása után kicsit kényelmetlenül éreztem magam. És ez csak az egyik ok, amiért annyira tetszett. Stone és Heen rendkívüli éleslátással mutatja be, miért is olyan nehéz fogadni a visszajelzéseket, majd pedig azt is, hogyan lehetnénk jobbak ebben. Ha élvezzük, hogy kritizálnak bennünket a munkahelyünkön, és a magánéletben is odavagyunk érte, akkor valószínűleg azon kevesek közé tartozunk a Földön, akik nyugodtan kihagyhatják ezt a könyvet.”
Daniel H. Pink, a Megbánásban rejlő erő, a Mikor, az Eladni emberi dolog és a Motiváció 3.0 szerzője

Douglas Stone és Sheila Heen a Harvard Jogi Karának oktatói és a Triad Consulting vezetőfejlesztési és tanácsadó cég társalapítói. Ügyfeleik között olyan vállalatok és intézmények szerepelnek, mint a Fehér Ház, a Citigroup, a Honda, a Johnson & Johnson, a Time Warner és a Unilever. A Difficult Conversations című könyv társszerzői. Stone Cambridge-ben, Heen pedig férjével és három gyermekével Cambridge-től északra, egy farmon él.

Borító ár: 6500 Ft
Korábbi ár: 4875 Ft
Aktuális ár: 5200 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba

Még közelebb önmagunkhoz

A nehézségből a kiút befelé vezet

Hogyan lehetnék végre boldog? Miképp dolgozhatom fel a saját és a családi traumáimat? Miért nem vagyok elég jó? Segíthet-e a „véletlen” és a spiritualitás? Miért nem tudok őszintén megnyílni?

L. Stipkovits Erika, az ismert szakpszichológus-pszichoterapeuta a Közelebb önmagunkhoz című kötetében megkezdett önismereti út folytatására hív minket. A bátor szembenézés, az érzelmeink és a gondolataink megélése után a személyiségfejlődés tágabb összefüggéseit vizsgálja. Bemutatja a transzgenerációs traumák és felmenőink sorsának személyiségünk alakulására gyakorolt hatását, a boldogság, az intimitás és a spiritualitás valódi természetét. Ezúttal is hatékony módszereket és fejlődési feladatokat kínál, továbbá terápiás esetein keresztül és a legfrissebb kutatási eredmények felhasználásával segíti az önismereti úton járókat. Végigvezet traumáink feldolgozásának, belső erőforrásaink felismerésének és önmagunk elfogadásának folyamatán, hogy még közelebb és közelebb kerülhessünk önmagunkhoz.

L. Stipkovits Erika a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Terapeutákat, személyiségfejlesztő szakembereket tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichológiai Társaság tagja, a Személyiségfejlesztők Országos Egyesületének elnöke.
A HVG Könyveknél eddig megjelent kötetei: Közelebb egymáshoz – 11 tévhit párkapcsolatainkról, 2013. , Harmóniában egymással – Újabb 11 tévhit párkapcsolatainkról, 2014., Szeretettel sebezve – Szülőkről felnőtt gyerekeknek, 2015., Ölelni és ölre menni – Testvérekről, nem csak szülőknek, 2016., Nagyszülők a kispadon? – 11 tévhit a generációk közötti konfliktusokról, 2019., Szeretetre éhezve – 11 tévhit kamaszokról, nem csak szülőknek, 2020., Mi, együtt – Családi kapcsolataink pszichológiája, 2021., Közelebb önmagunkhoz – Az önismeret útján a teljesebb életig, 2023.
www.kozelebbegymashoz.hu
www.szemelyisegfejlesztoakademia.hu

Borító ár: 5900 Ft
Korábbi ár: 4425 Ft
Aktuális ár: 4720 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4720 Ft
Kosárba

Nincs hatalmad felettem

Te irányíts, ne a körülményeid!

The New York Times-bestseller - Több mint 5 millió eladott példány világszerte


Bármi történt is velünk a múltban, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk is a jelenben, van esélyünk, hogy mi alakítsuk a jövőnket. David Goggins 40 százalékos szabálya szerint a legtöbben képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki még akkor is, amikor úgy érezzük, már mindent beleadtunk. Akaraterővel, kemény munkával és kitartással azonban bárhová eljuthatunk.
Goggins az Egyesült Államok fegyveres erőinek ikonja, világrekorder állóképességi sportoló, élő legenda. Jövő nélküli, depressziós, túlsúlyos fiatalként a gyerekkora valóságos rémálom volt: szegénység, előítéletek, testi és lelki bántalmazás vette körül. Felnőve azonban rengeteg önfegyelemmel és mentális állóképessége fejlesztésével nagyot fordított a sorsán: három hónap alatt leadott 48 kilót, hogy bekerülhessen a haditengerészet SEAL programjába, és azóta sem ismer lehetetlent. Kezdetben 400 métert is alig tudott lefutni, ám azóta háromszor teljesítette a 217 kilométeres Badwatert, sikeres ultramaratonista és ultratriatlonista, valamint az Egyesült Államok hadseregében három haderőnemben is elvégezte a legkeményebb kiképzéseket.
Hihetetlenül inspiráló és olvasmányos könyvében megosztja velünk elképesztő történetét, amely nekünk is segíthet túllépnünk a fájdalmakon, leküzdenünk a démonainkat és a félelmet, valamint teljes egészében kiaknáznunk a bennünk rejlő potenciált.

„A Nincs hatalmad felettem letehetetlen könyv, megtanít arra a szemléletmódra, amely a különleges erők képzésének elengedhetetlen része: fejleszteni a mentális állóképességünket és szembenézni saját félelmeinkkel, korlátainkkal. Goggins tanácsai az üzleti életben is kiválóan alkalmazhatók. Megmutatják, hogy kitartással a személyes növekedés egy olyan útját választhatjuk, aminek a segítségével tudatosan elfogadjuk, sőt keressük a kényelmetlenséget, ez pedig elvezet bennünket a sikerhez (bárhogyan definiáljuk is azt). A szerző személyes példája arra ösztönöz, hogy merjünk nagyot álmodni, harcoljunk a céljainkért és használjuk ki a nehézségekben rejlő lehetőségeket.”
Porkoláb Imre, a hagyományostól eltérő küldetésalapú vezetéssel foglalkozó szakember, katona, a Szolgálj, hogy vezethess!, A stratégia művészete szerzője, és a Vállalati gerillák társszerzője



„Valami nincs rendben? Változásra van szükséged? Hozzávalók: ez a könyv és TE! Egy nagyszerű ember lebilincselő élettörténete, amelyből mindannyian meríthetünk.”
Kónya Ákos, ultrafutó


David Goggins nyugállományú Navy SEAL beavatkozó és az Egyesült Államok fegyveres erőinek egyetlen olyan tagja, aki valaha is elvégezte a SEAL kiképzését, az USA szárazföldi haderejének Ranger Iskoláját, valamint a Légierő Harcászati Légiirányító tanfolyamát. Goggins több mint hatvan ultramaratonon, triatlonon és ultratriatlonon vett részt, új pályarekordokat állított fel, és rendszeresen az első öt helyezett között végzett. Korábbi Guinness-rekorder, aki tizenhét óra alatt 4030 húzódzkodást hajtott végre. Kifejezetten keresett előadónak számít: országszerte Fortune 500-as cégek munkatársaival, profi sportcsapatok tagjaival és több százezer diákkal osztotta meg történetét.


„Több mint 15 éve dolgozom coachként, és megtanultam, hogy a mentális állóképesség éppolyan fontos, mint a fizikai. David Goggins "You Can't Hurt Me" című könyve – magyarul "Nincs hatalmad felettem" – éppen a 2018-as csípőprotézis műtétem során vált számomra meghatározóvá. Goggins személyes történetei és kliséktől mentes tanácsai a legnehezebb időszakaimban is inspirációt nyújtottak.

Goggins nem csak a mentális állóképesség és a kitartás szimbóluma, de példája is annak, hogy a fájdalomvállalás és fegyelmezettség által érhetjük el a személyes fejlődést és boldogságot. Élsportolók és vállalatvezetők coachjaként hiszek abban, hogy Goggins üzenetei segítenek másoknak is felfedezni bennük rejlő erőt és kitartást.”

Hajdu Zoltán

vezetők és élsportolók felkészítésére specializálódott coach



„David Goggins minden célját eléri, minden álmát megvalósítja, mindenáron. MINDIG. Megállíthatatlan. Nincsenek határai, mert nem él komfortzónában. Mentálisan és fizikailag egyaránt a topon van. Goggins bebizonyítja, hogy a testünk bármivel megbirkózik, ha hagyjuk, hogy az elménk lépést tartson vele. Aki nem érti a vereség fogalmát, azt képtelenség megállítani.”
Marcus Luttrell, nyugállományú SEAL katona, a Vörös Szárnyak akció egyetlen túlélője, A túlélő című The New York Times-bestseller szerzője

„David Goggins maga az akarat és inspiráció. Elég csak hallgatni, ahogy beszél, és az ember legszívesebben máris felszaladna egy hegyre. Határozottan úgy gondolom, hogy a hozzá hasonlók képesek megváltoztatni a világot: arra ösztönöznek, hogy bármit csinálunk is, abba még keményebben belevessük és még alaposabban beleássuk magunkat. Célja kivételesnek lenni a kivételesek között – ebből mindannyian erőt meríthetünk, hogy kiaknázhassuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Jobb ember lettem, miután találkoztam vele.”
Joe Rogan standupkomikus, a Joe Rogan Experience podcast házigazdája

Borító ár: 6500 Ft
Korábbi ár: 4875 Ft
Aktuális ár: 5200 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba

Vállalatok életciklusai

Növekedés és tartós siker a szervezet minden életszakaszában – bővített, átdolgozott kiadás

Miképpen azonosíthatjuk a szervezeti életszakaszok problémáit?
Hogyan juttathatjuk el cégünket a csúcsra, hogy tartósan ott maradhasson?
Melyek a hanyatlás jelei, és hogyan fordíthatjuk vissza vállalatunk öregedését?

A szervezeteknek is életciklusaik vannak, akárcsak az élő organizmusoknak, a szokványos küzdelmeken túl pedig szembekerülnek a fejlődés következő szakaszára való átváltás nehézségeivel. Ha nem küzdenek meg mindezekkel, rendellenességek fejlődnek ki bennük, amelyek gátat vetnek a növekedésüknek.
Ichak Adizes menedzsmentszakértő szerint ezek a problémák sok esetben nem oldhatók meg szakszerű beavatkozás nélkül. A klasszikussá vált Vállalatok életciklusai bővített, átdolgozott kiadása, amely az elmúlt évtizedek szervezetfejlesztési és -terápiás munkájának tapasztalataival egészült ki, az átmenetekkel kapcsolatos buktatókat segít leküzdeni. A könyvből megtudhatjuk, hogyan érhetünk el mélyreható változásokat, amelyekkel javíthatjuk a cég önmagáról alkotott képét, a munkatársak egymás közötti viszonyát, a csoportfolyamatokat, a döntéshozatalt és a problémamegoldást. A bemutatott stratégiák hatása a piaci részesedésen, a jövedelmezőségen, a szolgáltatások minőségén és az emberek elkötelezettségén egyaránt lemérhető. Az Adizes-módszert, amelynek ismertetését esettanulmányok és sztorik teszik szemléletesebbé, startupok, kis- és nagyvállalatok, kormányzati, egyházi és politikai szervezetek vezetői és tanácsadói világszerte sikerrel alkalmazzák. A kötet jól használható gyakorlati tudást nyújt arról, hogy a tartós siker érdekében hogyan fejleszthetjük a szervezeti viselkedést, kultúrát és hatékonyságot.


„Adizes felbecsülhetetlen értékű ötletforrásként és nagy tudású tanácsadóként segített feléleszteni a vállalkozói szellemet és visszahozni a vitalitást szervezeteinkbe világszerte.”
Steven L. Miller, a Shell Oil Company egykori igazgatótanács-elnöke és vezérigazgatója

„Ahhoz, hogy gyorsan növekvő iparágunkban piacvezetők maradjunk, folyamatosan át kell szerveznünk vállalatunkat. Az Adizes-módszer a legfontosabb eszközünk belső átalakításaink irányítására.”
Eli Harari, a SanDisk Corporation elnök-vezérigazgatója

„Ichakkal megvizsgáltuk szervezeti struktúránkat, hogy felismerjük, hogyan határozhatnánk meg pontosabban a feladatokat és fókuszálhatnánk jobban. Kidolgoztuk a szervezeti diagramunkat is, és hatalmas eredményeket értünk el!”
Ernest Fleischmann
a Los Angeles-i Filharmonikusok egykori ügyvezető alelnöke és ügyvezető igazgatója

Dr. Ichak Adizes, a Los Angeles-i Adizes Intézet alapítója és igazgatója. Szervezetterápiás módszertanát számos országban több mint ezer vállalat és nonprofit szervezet alkalmazza.
Négy nyelven tart előadásokat, munkáját többek között a Fortune, a Business Week, a The New York Times és a Financial Times mutatta be, írásai számos folyóiratban megjelentek. Könyveit 22 nyelvre fordították le.
A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem Anderson Üzleti Kara posztgraduális képzésének egyetemi tanára, emellett a Stanford Egyetemen, a Tel-avivi Egyetemen és a jeruzsálemi Héber Egyetemen vendégprofesszorként oktat. A Kalifornia állambeli Santa Barbarában, valamint az izraeli Caesariában él feleségével és hat gyermekükkel.

Borító ár: 7900 Ft
Korábbi ár: 5925 Ft
Aktuális ár: 6320 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
6320 Ft
Kosárba

Elképzelhető

Hogyan valósítsuk meg az általunk vágyott jövőt a képzelőerőnk és a rezilienciánk fejlesztésével?

Hogyan lehet előre látni mindazt, ami ránk vár?
Miért érdemes a jövőről kreatívabban és optimistábban gondolkodni?
Milyen készségek elsajátításával leszünk képesek irányítani a jövőnket?
Hogyan reagálhatunk rugalmasabban és alkalmazkodhatunk gyorsabban egy világjárvány vagy egy háború idején?

A társadalmak időnként olyan mélyreható és tartós változásokon mennek át, amelyeket korábban elképzelni sem tudtunk. Ilyenkor egyfajta „jövősokk” ér bennünket: elveszítjük a talajt a lábunk alól, felismerjük, hogy addigi megküzdési módszereink az egészséges, boldog és sikeres élet biztosítására már nem működnek. Óriási kihívást jelent, hogy reményteljesnek és felkészültnek érezzük magunkat, és optimistán tekintsünk a jövőbe, miközben lehetetlennek tűnik megjósolni, milyen lesz a világ a következő héten, nemhogy a következő évtizedben.
Jane McGonigal, világhírű játéktervező és jövőkutató, gondolatébresztő könyvében a pszichológia és a neurológia legújabb tudományos kutatásaira támaszkodva mutatja be, miként képezhetjük az elménket, hogy félelem nélkül, reziliensen valósítsunk meg egy olyan világot, amelynek lehetőségeit még elképzelni sem tudjuk. Hatékony jövőkutató technikái segítségével elsajátíthatjuk azokat a készségeket és azt a gondolkodásmódot, amelyeknek köszönhetően „sürgető optimizmusunk”, vagyis a bennünk feszülő megállíthatatlan erő aktiválja cselekvőképességünket. A kizárólag ehhez a könyvhöz tervezett provokatív gondolatkísérletek és jövőszimulációk célja, hogy kollektív képzelőerőnket fejlesszük, és mindannyiunk számára jobb és élhetőbb jövőt teremtsünk.

A könyv megjelenését az i-Tango támogatta.


„Ezt a könyvet olvasni olyan, mintha leülnénk egy kreatív, optimista barátunkkal beszélgetni, és utána önmagunk új változataként állnánk fel. Jane McGonigal valódi látnok. Most megtanítja nekünk, hogyan lehetünk mi is azok.”
Daniel H. Pink, számos The New York Times bestseller, többek között a Mikor – A tökéletes időzítés tudományos titkai és A megbánásban rejlő erő – Hogyan segíthetnek újragondolt kudarcaink a döntéshozásban? könyvek szerzője

„Jane McGonigal átlagon felüli képességgel jósolja meg azokat a jövőbeni eseményeket, amelyeket a legtöbben még csak felfogni sem tudunk. Gyakorlati útmutatóként szolgáló könyvében felnyitja a szemünket, és megtanít arra, hogyan tágítsuk perifériás látásmódunkat, hogyan terjesszük ki a képzeletünket a távoli jövőbe, és hogyan képzeljük el az elképzelhetetlent.”
Adam Grant, számos The New York Times bestseller többek között a Gondold újra! szerzője, a B terv társszerzője

„Izgalmas és inspiráló könyv, amely bemutatja, hogyan ültethető át a gondolkodj nagyban szemléletmód a valóságba: gyakorlati és stratégiai útmutató egy jobb jövő létrehozásához. Az emberi képzelőerő határtalan, és fantasztikus dolgokra képes, ha hagyjuk szabadon szárnyalni. Merjünk nagyot álmodni, és valósítsuk meg az álmainkat!”
Papp László, az i-Tango, a Gartner bulgáriai és magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója és tulajdonosa

Borító ár: 7500 Ft
Aktuális ár: 5250 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5250 Ft
Kosárba

Vállalkozz okosan! - Átdolgozott kiadás

Az ötlettől a piacra lépésig

Honnan tudhatod, hogy valóban van-e igény az általad kitalált termékre? Hogyan mérheted fel a piaci kockázatokat? Miként finanszírozhatod a vállalkozásodat?

Egy kiváló üzleti ötletből még nem feltétlenül lesz sikeres vállalkozás. Mindegy, hogy egyéni vagy társas vállalkozóként, esetleg startupperként akarod valóra váltani az álmodat – elengedhetetlen, hogy tudatosan, a kellő információk birtokában vágj bele a cégalapításba.
Vecsenyi János vállalkozási szakértő és Petheő Attila sikeres üzletember, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói saját szórakoztató történeteiken, valamint egyéb közismert nemzetközi és magyar vállalkozók példáin keresztül vezetnek be a vállalkozások világába. Bevált üzleti taktikák és modellek, valamint praktikustanácsok alapján tizenkét lépésben juthatsz el az ötlettől a termék vagy szolgáltatás piacra dobásáig. A friss példákat, aktualizált jogszabályi magyarázatokat és gyakorlatokat tartalmazó átdolgozott kiadás segítségével tanulhatsz mások sikereiből és kudarcaiból, és kialakíthatod saját működő üzleti megoldásaidat.


Vecsenyi János vállalkozási szakértő, professor emeritus. Vállalkozási ismereteket tanít a Duna két partján: a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol gépész és gazdasági mérnökként szerzett diplomát és a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol a doktori és professzori címét szerezte. Tanított az Egyesült Államokban (Tulsai Egyetem), Franciaországban (INSEAD), valamint Prágában (Czech Management Center) és Magyarország több egyetemén. Két vállalkozása közül a VJV Consulting ma is működik. Az üzletikoncepció-térkép megalkotója, amely a vállalkozásindításban jelent segítséget. Három vállalkozási témájú könyv szerzője. Nagyon büszke a feleségére, három lányára és öt unokájára.
Petheő Attila sorozatvállalkozóként nagy tapasztalattal rendelkezik a rendezvény- és
eseményszervezés, a vendéglátás és az agrárgazdaság területén. A Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, doktori kutatásainak eredményeit felhasználva, országosan elismert szakértőként a szociális vállalkozások problémáinak megoldásához nyújt segítséget. Tudását több hazai egyetemen és az Egyesült Államokban tartott kurzusain adja tovább. 2017-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen kiérdemelte az év oktatója címet.



Borító ár: 6500 Ft
Korábbi ár: 4875 Ft
Aktuális ár: 5200 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba

Bármire készen – GTD

52 alapelv a hatékonyság növeléséhez

Hogyan enyhítsünk a túlterheltségen a mindennapi stressz szorításában?
Miért nem jó, ha egyszerre sok mindent igyekszünk fejben tartani?
Hogyan akadályozhatjuk meg a kiégést?
Miként segíti a kreativitást a rendszerezettség?

David Allen, az elismert vezetési tanácsadó és coach Hatékonyságnövelés stresszmentesen című bestselleréből megtudhattuk, hogyan szerezhetjük vissza az irányítást a mindennapjaink felett a GTD® (Getting Things Done)-módszertan segítségével. A szerző új, inspiráló gondolatokat és gyakorlatokat tartalmazó könyvéből még alaposabban megismerhetjük a módszertan alapelveinek hátterét és filozófiáját.
Gyakorló GTD-felhasználóként és a főbb alapvetéseket éppen csak megismerő kezdőként egyaránt hasznos kötet, amely segítségével elvarrhatjuk az elvarratlan szálakat, a lényegre összpontosíthatunk, és működő struktúrákat alakíthatunk ki a munkavégzésben és a magánéletünkben egyaránt. Így a mindennapokban szokássá tehetjük a hatékonyságot, maximálisan kihasználhatjuk a képességeinket, és bármit véghez vihetünk, amit csak szeretnénk.


„David Allen páratlan szakember a hatékonyság területén. A kötetben ismertetett 52 alapelv egyszerre filozófiai és mégis roppant gyakorlati, bemutatva a GTD egyedi mélységét, amely minden más idő- és feladatmenedzsment-módszertantól megkülönbözteti.”
Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Holding és az Otthon Centrum alapítója, tulajdonosa, a Biggeorge Property Nyrt. vezérigazgatója

„Már jó ideje ismerem a GTD alapelveit, amelyek mérhetetlen segítséget jelentenek az időbeosztásban és a hatékonyság növelésében. A Bármire készen kiváló kiegészítő kötet a módszert már ismerőknek, de önmagában is megállja a helyét, mert gyors és motiváló olvasmány. Megadja a kezdőlökést a GTD alkalmazásához, és segít rendet teremteni az elménkben. Jó szívvel ajánlom a legelfoglaltabb olvasóknak is.”
Juhász Attila, az Újház Zrt. igazgatóságának elnöke

„Micsoda lelkesítő ízelítő a nem mindennapi észjárásból! A hatékonyabb élethez adott hathatós, gyakorlati tanácsok részletesen kidolgozottak, ugyanakkor átláthatóan egyszerűek. David Allen mesterien párosítja a józan észt az emelkedettséggel.”
Arianna Huffington, a The Huffington Post társalapítója, a Thrive Global alapító-vezérigazgatója

David Allen vezetési tanácsadó, vezetői coach és oktató. A The David Allen Company elnöke, a GTD® (Getting Things Done) világhírű hatékonyságnövelő módszer kidolgozója. Vállalata információs, oktatási és coachingtermékeket állít elő a személyes és interaktív hatékonyság fokozására. A hatékonyság témakörében a világ egyik legbefolyásosabb gondolkodójának tartják, és olyan szervezetek vezérszónoka és oktatója, mint a General Mills, a The Ford Foundation, a Merck, a Világbank és a New York Life. Tevékenységéről többek között a Fortune, a Fast Company, a The Wall Street Journal, a Los Angeles Times és a The Atlantic hasábjain olvashatunk. A The New York Times sikerlistáját vezető Hatékonyságnövelés stresszmentesen – GTD: Az időmenedzsment új módszertana, valamint a GTD-munkafüzet – 10 feladat a stresszmentes hatékonyságnöveléshez és a Haladj a dolgaiddal – Időmenedzsment fiataloknak című könyvek szerzője.

Borító ár: 5900 Ft
Aktuális ár: 4130 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4130 Ft
Kosárba

BE 2.0 – Tartósan kiváló

A kis- és középvállalkozások hosszú távú üzleti sikere

Hogyan válhat a cégünk startupból és kisvállalkozásból tartósan kiváló vállalattá?
Milyen veszélyt rejt, ha eluralkodik rajtunk a „megérkeztünk” érzése?
Miért legyen a szervezeti kultúra alapja, hogy a munkatársak számíthatnak egymásra?
Milyen vezetői technikákkal ösztönözhetjük a kreativitást?

Jim Collins és Bill Lazier Beyond Entrepreneurship című könyve a vezetés elméletének és gyakorlatának egyik világszerte ismert alapműve, amelynek számos, azóta ikonikussá vált vállalatvezető köszönheti a sikereit. A BE 2.0 – Tartósan kiváló című könyvben Jim Collins az eredeti időtálló megállapításait egészíti ki több évtizedes kutatásainak eredményeivel.
A bemutatott keretrendszer a vállalkozásépítés első pillanatától kijelöli az utat, amelyen haladva jóból kiváló, majd évtizedekig virágzó, a világot megváltoztató szervezeteket hozhatunk létre. A könyv a jövőkép kialakításától és hatékony közvetítésétől a vezetői stílus kulcselemein, a stratégiai döntéshozatalon és a taktikai kiválóság megvalósításán át a kreativitás ösztönzéséig lépésről lépésre bemutatja és példákkal, esettanulmányokkal szemlélteti, hogyan válhat startupból és kisvállalkozásból tartósan kiváló vállalat.

„A Beyond Entrepreneurship erőteljesebben formálta a vezetői stílusomat, mint bármely más könyv vagy személy. Több mint tíz éve minden évben újraolvasom. Rengeteget segített, hogy a lényegre összpontosítsak, és hogy a legjobb önmagam legyek ahelyett, hogy másokat próbálnék utánozni.”
Reed Hastings, a Netflix társalapítója és vezérigazgatója


Jim Collins korunk egyik kiemelkedő üzleti gondolkodója. Jóból kiváló és Tudatosan kiváló című könyvei világszerte bestsellerré váltak. Vállalkozástudományt oktatott a Stanfordi Egyetem Üzleti Karán, majd vezetéstudományt a West Point katonai akadémián. A Colorado állambeli Boulderben alapított vezetőképző kutatóműhelyében a tartósan kiváló szervezetek működését vizsgálja, emellett vállalatigazgatók és felső vezetők tanácsadójaként dolgozik. A Forbes 2017-ben a 100 legnagyobb üzleti elme közé választotta.

Bill Lazier a Stanfordi Egyetem Jogi Karának professor emeritusa volt, és a Stanfordi Egyetem Üzleti Karán tizenegy éven át ingatlan- és vállalkozásmenedzsmentet oktatott. A Bristol Investment Company alapítója és elnöke, számos vállalat és szervezet igazgatótanácsának tagja volt. 2004-ben, hetvenhárom éves korában hunyt el.


„Nincs egyetlen dolog, ami kiválóvá tenne egy vállalatot. A kiválóság nem csak a stratégián múlik. Nem csak a vezetői stíluson. Nem csak a jövőképen. Nem csak az innováción. Nem csak a nagyszerű taktikán. Mindezek együttesen szükségesek hozzá, valamint az, hogy következetesen, éveken át jól csináljuk mindegyiket.”

Borító ár: 7900 Ft
Aktuális ár: 5530 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5530 Ft
Kosárba

Holnap

Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben? 13 trendkutató és 13 pszichológus párbeszéde a jövőről

Szerkesztette: Dr. Kapitány-Fövény Máté

Jelenünk bizonytalanná vált. Az emberiség egyre inkább a jövőt kémleli. És miközben számtalan forgatókönyv fest sötét képet a következő évtizedekről, talán kevésbé foglalkozunk azzal, miként is tudnánk felkészülni a ránk váró kihívásokra. Pedig az ember szinte bármihez képes alkalmazkodni. Előbb viszont meg kell értenie, milyen akadályokat is kell leküzdenie. Meg kell értenünk, miként befolyásolja a mesterséges intelligencia kapcsolatainkat, szexualitásunkat, táplálkozásunkat, kultúránkat. Meg kell ismernünk, hogyan alakul át az oktatás, az egészségügy és az ökoszisztéma, vagy hogy mit jelent számunkra, ha a világgazdaság súlypontja Keletre mozdul. Ebben a hiánypótló kötetben 13 kutató vázolja fel a trendeket, és 13 pszichológus szakember járja körül, hogyan tudunk mi magunk felkészülni a közelgő változásokra, válságokra, és milyen készségekre neveljük gyermekeinket, hogy boldogulni tudjanak.

A jövő itt van. Ideje felkészülni rá!


„Kivételes szerzőgárdát hozott össze Kapitány-Fövény Máté az emberiség jelen helyzetének és a következő néhány évtized lehetséges változásainak vizsgálatára. Következetesen végigvitt szemlélete az írásoknak, hogy nemcsak a társadalmi struktúrák változásait boncolgatják, hanem a folyamatok során elmagányosodott egyén, személyiség felmerülő problémáit is szemügyre veszik. Átfogó, elemző, a legmagasabb szakmai színvonalon megírt, egymásnak is felelgető írások. Nagy élvezet olvasni.”
Csányi Vilmos

Borító ár: 7200 Ft
Korábbi ár: 5400 Ft
Aktuális ár: 5760 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5760 Ft
Kosárba

Szuperképességek a csapatban

Tudd meg, mitől szárnyalsz és mitől égsz ki!

Melyek csapatunk tagjainak erősségei és gyengeségei, és hogyan építhetünk rájuk?
Miként formálhatjuk lehetőséggé munkahelyi frusztrációnkat?
Hogyan teljesedjünk ki önismeretünknek köszönhetően?


Ha többségében az adottságainkat kiaknázó feladattípusokat végzünk, akkor szívesen és jóval hatékonyabban dolgozunk. Amennyiben nincs lehetőségünk az erősségeinkre építeni, idővel egyre kevésbé élvezzük a munkánkat, és hamar kiéghetünk.

Patrick Lencioni olvasmányos tanmesén keresztül mutatja be fontos képességeink feltérképezésére szolgáló, könnyen elsajátítható és alkalmazható modelljét. Ennek segítségével megtudhatjuk, melyek a „szuperképességeink”, a kevésbé testhezálló teendők esetén használt jártasságaink, és mi okoz kifejezetten nehézséget az egyes feladatok elvégzése során. Így nemcsak önmagunkról, de csapatunk tagjairól is kideríthetjük, hogy az adottságainknak megfelelő munkakörben dolgozunk-e. Szuperképességeink optimális kihasználásával sokkal élvezetesebb és hatékonyabb lesz a munkavégzés.

„Lencioni a munkatársaink megértésére és motiválására alkalmas, egyszerű eszközt kínál, a szokásos eleganciával tálalva. Segítségével vezetőként fejleszthetjük a munkatársaink személyes és szakmai hatékonyságát.”
– Sam Weinstein, a SpecialtyCare, Inc. vezérigazgatója

„Ez a szemléletformáló könyv tökéletesen illeszkedik a vezetéssel kapcsolatos ismereteink sorába, miszerint a legjobb csapatok és vállalatok vezetői tudatosan felkutatják, értékelik és alkalmazzák a munkatársaik erősségeit – avagy szuperképességeit.”
– Jennifer McCollum, a Linkage, Inc. vezérigazgatója

„Még soha nem éltem át ilyen elsöprő aha-élményt, mint a Szuperképességek a csapatban olvasása során. Választ adott egy nagy kérdésre, amely évek óta gyötört.”
– Michael Hyatt, a The New York Times sikerlistás szerzője

Borító ár: 4800 Ft
Korábbi ár: 3600 Ft
Aktuális ár: 3840 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3840 Ft
Kosárba

Miért érzem magam kevésnek?

Küzdd le az imposztorszindrómát!

Az imposztorszindróma az a meggyőződés, hogy nem vagyunk annyira jók, mint ahogy mások gondolják. Sikereinket következetesen külső tényezőknek, például a szerencsének vagy az aránytalanul nagy erőbefektetésnek tulajdonítjuk, miközben csalónak érezzük magunkat és rettegünk a lelepleződéstől. Ez az egyre elterjedtebb jelenség nem csupán a törekvő, sikeres karrieristákat érinti: számos változata létezik a magát rossz szülőnek érző anyától a nem „eléggé férfias” apán át a nem elég népszerű kamaszig.

Dr. Sandi Mann pszichoterapeuta saját kiterjedt praxisából merítve járja körül az imposztorszindróma lehetséges okait a családi háttértől a közösségi médián át a növekvő iskolai terhelésig, így segít megérteni és leküzdeni ezt a sokunk életét megkeserítő jelenséget.

Borító ár: 3700 Ft
Korábbi ár: 2775 Ft
Aktuális ár: 2960 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2960 Ft
Kosárba

Közelebb önmagunkhoz

Az önismeret útján a teljesebb életig

"Ajánlom az önmagukra kíváncsiaknak, az önmagukat keresőknek, a magukban kételkedőknek, és mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni az emberi lélek rejtelmeit, és valódi önmagukat."

Hogyan lehetnék magabiztosabb? Miért nem vagyok képes uralni az érzelmeimet? Hogyan érjem el, hogy mások szeressenek? Miért követem el folyton ugyanazokat a hibákat? Mindannyian vágyunk arra, hogy kiegyensúlyozott, elégedett életet élhessünk, ez azonban ­ a tévhittel ellentétben ­ nem egyenlő a fájdalmak, nehéz érzések, problémák és konfliktusok nélküli élettel. Mellőzött, félt érzéseink, gondolataink, elfelejteni vágyott emlékeink az önismeret, a belső harmónia megteremtésének értékes forrásai. L. Stipkovits Erika, az ismert szakpszichológus-pszichoterapeuta, újabb önismereti útra hív minket, amelyet végigjárva teljes és önazonos életet élhetünk. Hatékony módszereket, fejlődési feladatokat kínál, valamint terápiás esetein keresztül, és a legfrissebb szakirodalom felhasználásával mutatja be, hogyan fejleszthető személyiségünk egész életünkön át, s hogyan segíthet a pszichoterápia és az önismeret abban, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz.

Könyvbemutató beszélgetés: 2022. november 20., Eötvös10. Részletek és regisztráció itt.

Borító ár: 4600 Ft
Korábbi ár: 3450 Ft
Aktuális ár: 3680 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3680 Ft
Készletfigyelés