Én, jómagam és a többiek

Én, jómagam és a többiek

Hogyan befolyásolja személyiségünk a jóllétünket?

Miért viselkedünk másképp otthon, mint a munkahelyünkön?
Elégedettebbek vagy esetleg kevésbé szociálisak lennénk, ha nem érdekelne minket annyira mások véleménye?
Boldogságra vagyunk beprogramozva, vagy inkább tépelődésre kárhoztatva?
Helytállónak bizonyulnak-e másokról alkotott első benyomásaink?
Az elmúlt évtizedek tudományos kutatásai átformálták az emberi személyiség természetére vonatkozó régi elképzeléseket. Neurológusok, biológusok és pszichológusok vizsgálták felül Freud, Jung és az 1960-as évek humanisztikus pszichológusainak elméleteit, feje tetejére állítva a személyiségtípusok eddigi csoportosítását, valamint olyan új eszközöket és módszereket alkottak, amelyekkel végére járhatunk annak, kik is vagyunk valójában.
Brian R. Little ebben a bölcs és szellemes könyvben a legfrissebb tanulmányok, személyes élmények és szórakoztató tesztek segítségével fejti ki, miért viselkedünk úgy, mit tudunk megváltoztatni – és mit nem. Bemutatja, hogyan alakítja a környezet a személyiségünket és a személyiségünk a környezetet, és mit jelez előre a személyiség az egészségről és a sikerről.
Brian Little TED-előadása

„Brian Little az egyik legbölcsebb, legviccesebb, legkedvesebb és legműveltebb ember, akivel valaha találkoztam, és ezek a személyiségvonásai mind megcsillannak ebben a kötetben. Az Én, jómagam és a többiek elképesztően fontos könyv mindazoknak, akik szeretnék megérteni munkatársaikat, szeretteiket – és saját magukat.”
Susan Cain, a Csend – A hallgatás ereje egy harsány világban című könyv szerzője
„E briliáns és remekül hasznosítható kötet olvasása közben sorra érik az embert a megdöbbentő felismerések, és teljesen más színben látjuk majd a környezetünket, kapcsolatainkat és az életünket.”
Shawn Achor, a GoodThink alapító vezérigazgatója és A boldogság mint versenyelőny – Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel? című könyv szerzője
„Az Én, jómagam és a többiek remekmű. Brian Little meglepő gondolatokat tálal hétköznapi törekvéseinkről és lenyűgöző kényszerképzeteinkről, elképesztő szellemességgel és bölcsességgel fűszerezve. Vigyázat! Alapjaiban megrengeti a saját magunkról és az ismerőseinkről alkotott elképzelésinket.”
Adam Grant, a Wharton Üzleti Iskola professzora és az Adni és kapni – A siker rejtett dinamikája, illetve az Eredetik – Hogyan mozdítják előrébb a világot a nonkonformisták?című könyvek szerzője

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 2925 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2925 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 2-7 munkanap
Borító Kemény kötés
Méret 145x210 mm
Megjelenés 2017. 04. 10.
Terjedelem 336 oldal
ISBN 9789633044346

A szerzőről

Brian R. Little

Brian R. Little professzor nemzetközileg elismert tudós, rendszeresen tart előadásokat a személyiség- és a motivációs pszichológia témaköreiben. A Cambridge-i Egyetem Jólléti Intézetének kutatója, a pszichológia tanszék és a Cambridge-i Judge Üzleti Iskola oktatója, a Carletoni Egyetem kiváló kutatóprofesszora. Tanít a Carletoni, a McGill, az Oxfordi és a Harvard egyetemeken. A Harvard végzős hallgatói három egymást követő évben a kedvenc professzoruknak választották. Az angliai Cambridge-ben és a kanadai Ottawában él.