Hogyan szerezhetjük vissza az életünket bántalmazás után?
A munkájában sikeres, párkapcsolatban élő harmincas Olivérről senki nem gondolná, hogy gyermekkori bántalmazás áldozata. Egy váratlan esemény felszínre hozza azokat az évtizedeken át elnyomott, szörnyű emlékeket, amelyek még előtte is rejtve voltak. A trauma újraélésével a férfi élete megtorpan. A megrázó, ugyanakkor felszabadító felnövéstörténet bemutatja, miként lehet kitörni a szégyen köreiből, felkarolni a bennünk élő gyermeket, meggyászolni és újraalkotni az elveszett pozitív jövőképet. Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus érzelemszabályozó gyakorlatok és a modern traumaterápiák egyik leghatékonyabb és leginkább kutatott módszertana, az EMDR bemutatásával enged betekintést a múlt traumáival való megküzdés folyamatába.

„Nem csupán megérint, őszintén lenyűgöz, amikor a klienseim úgy beszélnek a tapasztalásaikról, mintha növekedésnek indult volna bennük egy öngyógyító személyiségrész. Óriási értéke ez a folyamatnak, mert azt mutatja, a kliens kezd elfogadással, együttérzéssel fordulni önmaga felé a szégyen, a bűntudat, a magával szembeni harag és csalódás mérgező érzései ellenében.”

„Erős szakmaisággal, mély együttérzéssel és nagy odafigyeléssel megírt kötet, amit az elejétől áthat az a meggyőződés, hogy a trauma feldolgozható. Olivér története a gyermekbántalmazás témája, a traumaterápia és az EMDR módszere iránt érdeklődőknek egyaránt hasznos olvasmány.”
Gyurkó Szilvia, gyermekjogi tanácsadó

Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, integratív terapeuta, pszichodráma-asszisztens és EMDR practitioner. Legfőbb érdeklődési területe a traumalélektan és annak a pszichológiai tanácsadásban elfoglalt helye. Szakmai és ismeretterjesztő oldala a Tabutojás, amely tojáshéjon lépkedés helyett nyíltan, párbeszédet ösztönözve közelít tabukhoz és traumákhoz. Szemléletét áthatja az azonos szemmagasságra törekvés, az egyenjogúság képviselete és a folyamatos önképzés. Klienseit magánpraxis keretében fogadja Budapesten és online.
A szakember Instagram és Facebook oldalán további érdekes pszichológiai témájú cikkeket és tartalmakat olvashatsz.
----
Mi történik a terápiás rendelő zárt ajtaja mögött?   
Még ma is sokan hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az őrült vagy gyenge. A terapeuta esetei köteteiben egy-egy pszichoterápia történetét követhetjük nyomon az első találkozástól a lezárásig. Miközben betekintést nyerünk a terápia folyamatába és a különböző módszerek működésébe, megérthetjük, hogyan segít a pszichoterápia teljesebb életet élni. A rendkívüli szaktudással és empátiával megírt esetek olyan, mindnyájunkat érintő élethelyzeteket mutatnak be, mint a felnőtté válás, a párkapcsolati problémák, az életközepi válság, a betegséggel való küzdelem vagy a gyász. A szakemberek és laikus olvasók számára egyaránt érdekes kötetekben nemcsak egy-egy személyes sors bontakozik ki előttünk, hanem a terapeuta gondolkodásmódját is megismerhetjük.    

Borító ár: 3500 Ft
Aktuális ár: 2975 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2800 Ft
Kosárba

Családi traumák

Gyógyulástörténetek veszteségről és szeretetről

Miért a szeretteink tudnak leginkább felbosszantani minket?
Hogyan vészelhetik át a családok együtt a különféle kríziseket?
Miként hoz jelentős javulást a család életében akár egyetlen családtag lelki fejlődése?

Julia Samuel elismert pszichoterapeuta családok több generációjával végzett terápiáinak tanulságait ismerteti. Nyolc gyönyörűen elmesélt, tanulságos eseten keresztül elemzi a családi életet nehezítő tényezőket a sokáig őrzött titkoktól a kirepülő gyerek okán érzett aggodalmon át a mozaikcsaládokban jellemzően előforduló súrlódásokig. Rávilágít, hogy valójában mennyi mindent örököltünk felmenőinktől és milyen sok sebet tudunk begyógyítani, ha a család¬tagjainkkal közösen nézünk szembe traumáinkkal.
A kötet szerzője a legszorosabb és egyúttal legtöbb fájdalmat okozni képes kapcsolataink vizsgálata és a legfrissebb tudományos kutatások segítségével mindannyiunk számára használható tudást ad bonyolult családi viszonyaink értelmezéséhez és átalakításához. A családi jóllét tizenkét alappillérének megismerésével – a hatékony veszekedéstől az összetartozás érzését erősítő rituálékig – gyakorlati eszközöket, tanácsokat kapunk kapcsolataink javításához, és ahhoz, hogy olyan családi viszonyrendszert alakítsunk ki, amilyet szeretnénk.


„Julia Samuel történeteket meséltet el a pácienseivel, amelyek aztán egy koherens narratíva részévé válnak az ülések során. Így nyernek értelmet az indokolatlannak tűnő érzések, gondolatok és cselekedetek, és válik világossá, hogy a generációkon átívelő titkok és elhallgatások anél-kül is mélyen hatnak ránk, hogy tudatában lennénk a létezésüknek. A megvilágosító felismerések hol heuréka!-élménnyel, hol lassú válto-zással járnak, és közvetlen beavatkozás nélkül alakítják át a család belső rendszerét.”

Megyeri Zsuzsanna, pszichológus,családterapeuta, Metamorphoses meseterapeuta, újságíró, a Gyere közelebb! ‒ Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével szerzője


„Okos, együttérzéssel teli alapmű.”
Alain de Botton, író, filozófus, a Hogyan gondolkodjunk másképpen a szexről? és A hírek – Felhasználói kézikönyv szerzője


Julia Samuel a Brit Birodalmi Rend tagja, pszichoterapeuta és két Sunday Times-bestseller könyv, a Grief Works és a This Too Shall Pass szerzője. Az elmúlt harminc évben dolgozott az állami egészségügyi ellátásban, valamint magánpraxisban is. A Child Bereavement UK alapító patrónusa és a British Association for Counselling and Psychotherapy alelnöke. A „Grief Works” és az „A Living Loss” című podcastok házigazdája.

Borító ár: 5500 Ft
Aktuális ár: 4675 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4400 Ft
Kosárba

A trauma váratlan ajándéka

Út a poszttraumás növekedéshez

„A trauma kettétör minket, ám a törésvonal mentén új »érzékszerv« születik. Ez valódi ajándék, ha megtanuljuk használni: jelzéseket ad, hogy önvédelmet gyakoroljunk, fejlődjünk. Másképpen zavart okozhat, rejtegetjük, esetleg leverjük másokon. A könyv segít, hogy megismerjük, megszeressük, beépítsük e törésvonalat, és növekedjünk általa.”
Tisza Kata interkulturális pszichológiai szakértő, író


„»Senki sem indul növekedésnek, míg alapjaiban meg nem rendül« - írja Edith Shiro. A szerző eloszlatja a tévhitet, hogy a trauma tesz erőssé minket: a poszttraumás növekedéshez vezető út kihívásokkal teli, de felszabadító ráeszméléseket rejt magában a teljes elfogadástól az átalakulásig. Változatos kutatási eredményeivel és megrendítően emberi példáival hozza közelebb a traumából újjáépülő lélek gyógyulásának lehetőségét.”
Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, EMDR practitioner

A traumatikus élmények maradandó nyomot hagynak a testünkön és lelkünkön, a történtek és a fájdalom szinte megbénítanak. Dr. Edith Shiro amerikai pszichológus, traumaterapeuta ötlépéses modelljét alkalmazva megtapasztalhatjuk a poszttraumás növekedést, szenvedésünkből előnyt kovácsolhatunk.
A több mint 25 éve praktizáló szerző poszttraumás stressz zavarban szenvedőkkel, szexuális bántalmazás áldozataival, kisebbségi csoportok tagjaival, háborús menekültekkel végzett munkájának tapasztalatai alapján bemutatja, hogyan gyógyítsuk lelki sérüléseinket, teret engedve a traumával való megküzdés nyomán kialakuló pozitív változásoknak.
A kötetben található tesztek, gyakorlatok és technikák nemcsak a traumatizált személyeknek, hanem a családtagoknak és a terapeutáknak is praktikus segítséget nyújtanak.


Borító ár: 4900 Ft
Aktuális ár: 4165 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3920 Ft
Kosárba

Élethazugságok

Sírig vitt titkok, amelyek átírják a múltat

Egy hozzátartozó halála mindig megterhelő, ám sokszor nem csak a szeretett személy elvesztésével kell megküzdenie a gyászolónak. Előfordul, hogy fény derül valami olyasmire, amiről nem volt tudomása. Singer Magdolna gyásztanácsadó interjúalanyait sokkolják a kiderülő titkok.
Számos esetben nehezen megbocsátható, megsemmisítő ügyek kerülnek napvilágra, például felhalmozott adósság, kettős élet, szeretők, eltitkolt gyerekek, másság, családi szégyen. Ilyenkor az itt maradó úgy érzi, elárulták, és a döbbenet, a kiábrándulás, a düh megmérgezi, összekuszálja a gyászát. Másokat fájdalmasan érint, hogy már késő bármit jóvátenni, vagy felmerülhet bennük, hogy talán segíthettek volna. Egy biztos: mindannyian választ keresnek arra a kérdésre, ki volt valójában az az ember, akit elveszítettek, és mi igaz a közös múltból. A felkavaró esetek bemutatják a nehezített gyászfolyamatot, ugyanakkor tanúi lehetünk a megbocsátás és a személyiségfejlődés szívszorító példáinak is.


„Mennyire ismerjük a szeretteinket? Mennyire mozgunk otthonosan legbensőbb világukban? Tudjuk-e, valójában kik ők? Tisztában vagyunk-e vágyaikkal, érzéseikkel, tetteikkel? Őszinte-e a kapcsolatunk, vagy hazugságokkal, elhallgatásokkal terhelt? A megszólaló interjúalanyok történetei kíméletlenül rávilágítanak, milyen távol lehetünk a hozzánk legközelebb állóktól is. A feltáruló titkok egy szempillantás alatt rombolnak le mindent, ami korábban igaznak tűnt. Válaszokra már nincs lehetőség, így az itt maradóknak egyetlen eszközük van: önmagukban átformálni a történteket, hogy újra értelmet nyerjen a múlt. Az elbeszélők által intim közelségbe kerülünk ehhez a sokszor kegyetlenül nehéz folyamathoz, miközben saját életünk tisztázatlanságaival, kapcsolataink őszinteségének kérdéseivel is szembe kell néznünk.”
Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, író, előadó

„Az őszinte szembenézés, az önismeret és katartikus felismerések forrása ez a kötet. Történetei meggyőznek az élet folytathatóságának és tisztaságának lehetőségéről. Segítenek felismerni a különbséget társaink bűnei és saját kegyes önáltatásunk között, életünk és kapcsolataink világos felmérésére és képviseletére sarkallnak. Elvezethetnek a saját eredeti családunkban elszenvedett traumák és nehéz veszteségek feldolgozásának igényéhez is.”
Dr. Koltai Mária neurológus, pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos

Borító ár: 4500 Ft
Aktuális ár: 3825 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3600 Ft
Kosárba

Szerelem 50 felett

Az újrakezdéstől a kiegyensúlyozott kapcsolatig

A kutatások szerint 50 éves kor felett jobb önismeretünknek és tapasztalatainknak köszönhetően érettebben, könnyebben alakíthatunk ki tartós és kiegyensúlyozott párkapcsolatot. Nagyobb érzelmi stabilitást tudunk nyújtani, és jobban összpontosítunk a társunkra, hiszen jó eséllyel már nem a gyermekeink vagy a karrierünk áll a mindennapjaink középpontjában.

Pszichológusoktól származó esettanulmányok és kutatási eredmények alapján Francine Russo újságíró útmutatót kínál az előző kapcsolatok lezárásához, a gyászfeldolgozáshoz és a szülői minták felismeréséhez. Könyvében nemcsak az érett kapcsolatok mozgatórugóit tárja fel, hanem praktikus tanácsokkal lát el az online társkeresőkben való eligazodástól az első randin át a szexig.

Borító ár: 4500 Ft
Aktuális ár: 3825 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3600 Ft
Kosárba

Anyaseb

Hogyan gyógyítsuk transzgenerációs sérüléseinket és találjunk rá önmagunkra?

„Anya csak egy van.” „Anya és lánya egymás legjobb barátnői.” „Az anya mindig szeretetteli és gondoskodó.” Generációkra visszamenőleg sokféle sztereotípia övezi az anyaszerepet és az anya-lánya kapcsolatot. A fenti elvárások miatt férfiközpontú társadalmunkban a nők többsége önbizalomhiánytól és kisebbségi érzéstől szenved, állandóan magát hibáztatja, tanult szerepeit pedig öntudatlanul továbbörökíti a következő generációra. A lányok sok esetben anyáik lelki támaszává válnak és félnek megvalósítani az álmaikat: ez a nemzedékről nemzedékre átadott sérülésegyüttes az anyaseb.

Az ördögi körből azonban ki lehet és ki is kell törni – az anyaseb gyógyítható. Bethany Webster feminista gondolkodó és pszichológus saját példáján és más eseteken keresztül bemutatja, miként ismerhetjük meg jobban saját vágyainkat, válhatunk önállóvá és önmagunk legszilárdabb támaszaivá, transzgenerációs örökségünktől függetlenül. Ez a hiánypótló könyv segít az anyaseb gyógyításában és abban, hogy anyák és gyermekeik kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.

Borító ár: 4200 Ft
Aktuális ár: 2940 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2940 Ft
Kosárba

Transzgenerációs történetek

Örökül kapott traumák és feldolgozásuk

Hogyan hatnak az életünkre a felmenőink egyéni és családi veszteségei?

Miként befolyásolják a következő nemzedékek kapcsolatait a 20. század történelmi traumái?

Hogyan tudunk a gyógyulás útjára lépni?

Pánik, kínzó féltékenység, önfeladás, súlyos balesetek – van, amikor elakadásainkra, a mindennapjainkat megnehezítő problémákra, megrázó életeseményeinkre nem találunk magyarázatot a saját múltunkban. Tüneteink hátterében ilyenkor több generáción átívelő, feldolgozatlan traumák, veszteségek, valamint családi titkok, hazugságok állhatnak.

A transzgenerációs szemléletű, elismert szakemberek izgalmas terápiás eseteiből kiderül, hogyan befolyásolja életünket felmenőink sorsa, és a gyógyulás folyamatába is betekintést engednek. Arra ösztönöznek, hogy megismerjük, felfedezzük az előző generációk örökségét, a feldolgozatlan veszteségeket csakúgy, mint az erőforrásokat és értékeket, hogy aztán kezünkbe vehessük a saját életünk alakítását.

"A terápia célja a megbékélés, az életbe és a világba vetett bizalom helyreállítása. Merjünk emlékezni, megismerni a múlt titkait. A szerzők szerint ez kötelező életfeladat, amelyhez bátorság és felelősségvállalás kell. A könyv nagy érdeme a szakmai hitelessége mellett az, hogy felhívja a figyelmet egy olyan lélektani problémára, mely egész életünkre rányomhatja a bélyegét." - Könyvterasz.hu

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 3315 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3120 Ft
Kosárba

„Az igazi szívfájdalom összetéveszthetetlen – semmi nem tud ilyen heves kínokat okozni, és képes ennyire átvenni az uralmat a testünk és az elménk fölött. Ilyenkor nem tudunk másra gondolni. Semmilyen más érzelemnek nem jut már hely. Semmi más nem érdekel minket.”

 

Mindenki megérti, hogy rendkívül nehéz túljutnunk egy közeli hozzátartozónk halálán vagy a válásunkon. Ám ha amiatt törik össze a szívünk, mert szakított velünk a szerelmünk, vagy elhunyt a kedvenc háziállatunk, már korántsem olyan elfogadó a társadalom. Guy Winch pszichológus nemcsak segít megértenünk, milyen módon hat ránk testileg és lelkileg a szívfájdalom, hanem konkrét módszerekkel is szolgál, amelyek révén hatékonyabban dolgozhatjuk fel a minket ért veszteséget. Könyve útmutató a továbblépéshez, mert Winch azt vallja: lehet, hogy a szívünk összetörik néha, de nekünk nem kell megtörnünk.

Borító ár: 2200 Ft
Aktuális ár: 1870 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
1760 Ft
Kosárba

Szakítási napló

Találj vissza önmagadhoz!

Egy párkapcsolat felbomlása kihúzza a lábunk alól a talajt. Túl sok veszteség ér egyszerre. A fájdalom, amelyet átélünk, valóságosabb, mint gondolnánk. Mit kezdjünk a bizonytalanságunkkal, dühünkkel, tehetetlenségünkkel? A kritikus helyzetek megértésében és a továbblépésben segít, ha rögzítjük és követjük, min megyünk keresztül. A pszichológus szerző tanácsai, a különféle feladatatok és a tudományos tények sorvezetőt adnak a szakítás feldolgozásához, az érzelmek megszelídítéséhez. A napló segít átvészelni a legnehezebb pillanatokat, hogy aztán új várat építhessünk a romokból. A jobbulásért meg kell dolgozni. A tehetetlen szenvedés helyett lépjünk át aktív feldolgozásba!

Nézd meg videóinkat Pálinkás-Panyi Annával a YouTube-csatornánkon:

Hogyan működik, és milyen munkát kíván az olvasótól a Szakítási napló?

Hogyan lépjünk túl a szakításon?

Hogyan segít a naplóírás?

Másoknak mi segített?

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 2730 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2730 Ft
Kosárba

Érző férfiak

18 személyes történet veszteségekről és feldolgozásról

 

Sokak szerint a férfiak képtelenek a mélyebb érzelmekre. Valójában azonban nem az átélésben, hanem az átéltek kifejezésében keresendő a két nem közötti különbség. A férfiak érzelmei  a „kemény fickó” álarca mögött legtöbbször rejtve maradnak.
Singer Magdolna könyvében 18 interjú olvasható olyan bátor férfiakkal ‒ többek között Nyáry Krisztiánnal, Gerendás Péterrel és dr. Buda Lászlóval ‒, akik vállalták, hogy elmesélik, milyen fájdalmak – barátok árulása, bizalomvesztés, csődhelyzet, szerelmi csalódások, válás, az apasággal járó sebek, haláleset – érték őket életük során, és miként küzdöttek meg a történtekkel.
A megindító interjúkat olvasva betekinthetünk ebbe a titkolt világba, így a nőolvasók empatikusabban és megértőbben tudnak fordulni a férfiak felé, a férfiolvasók pedig felismerhetik, hogy férfitársaik ugyanazokkal a sárkányokkal harcolnak, amelyekkel ők – még ha fölényes magabiztossággal igyekeznek is úgy tenni, mintha sárkányok csak a mesében léteznének.

„Feminista nőként, közszereplőként régóta foglalkoztat minden eszköz és út, ami a nőket hozzásegítheti a teljesebb és szabadabb élethez. Ám az évek során rájöttem: a férfiak sem szabadok, a nemükre kényszerített szerepek őket is gúzsba kötik. Nehéz élethelyzetekben nem kommunikálhatják fájdalmukat anélkül, hogy kinevetnék és kigúnyolnák őket, mondván, a fiúk nem sírnak. Hogyne sírnának. A férfiak, akiket nem hagynak sírni, könnyen maguk vagy mások ellen fordulhatnak. Én nem hiszek „női” és „férfi” érzelemvilágban, a teljességre vágyó emberben hiszek. Singer Magdolna hiánypótló írása és interjúi segítséget adnak ahhoz, hogy a férfiak megszabaduljanak a fölösleges, fájdalmas és indokolatlan elvárásoktól ‒ a nők pedig elfogadják ezt.”

Bombera Krisztina televíziós újságíró

„Egy ilyen betegség erősen tanító erejű. Az emberből azonnal földigiliszta lesz, csúszómászó, hiába volt akármilyen császár előtte egy perccel. Ha a szakember oldalon ülök, akkor elég gyorsan észreveszem, hogy egy ilyen megalázó betegségnek melyek az okai, a célja, hova visz, mi változik, rendeződik át általa, mit tanít. De amikor én vagyok a beteg oldalon, akkor néha egyszerűen csak szenvedek, mint a kutya, és ötletem sincs, mit tehetnék.”

Dr. Buda László pszichiáter

„Azt gondolod, ugye, hogy egy gyerek elvesztése sorscsapás, amiről igazán nem tehetünk. Vajon igaz ez? Sokat töprengtem rajta. Persze ilyenkor jön az önvád, amiben nem szabad elveszni, mert ilyenkor is hinni kell a bűnbánatban, a megbocsátásban. De azért nem árt az önvizsgálat.”


Dr. Csókay András idegsebész

Borító ár: 3500 Ft
Aktuális ár: 2450 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2450 Ft
Kosárba

Olvadás

A terapeuta esetei

Hogyan képes segíteni a pszichoterápia egy gyermek elvesztésének traumáján?

Tímea élete fia elvesztésekor, tizenegy éve megdermedt, azóta a múltat éli át újra és újra. A kötet bemutatja, milyen volt Tímea megfagyott birodalma, milyen félelmekkel kellett megküzdenie a terápia során, és végül hogyan olvadt ki a gyászból, és vált képessé újra arra, hogy a jelenben éljen.

„A cél? Az, hogy Tímea úgy legyen képes az emlékezésre, hogy nem éli újra a múltat. A pszichoterápia nem abban segít, hogy elfelejtsük a múltat, hanem abban, hogy képesek legyünk emlékezni. Emlékezni úgy, hogy a múltat múltként éljük meg: ez teszi lehetővé, hogy a jelent is megéljük.”

Mi történik a terápiás rendelő zárt ajtaja mögött?

Még ma is sokan hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az őrült vagy gyenge. A terapeuta esetei köteteiben egy-egy pszichoterápia történetét követhetjük nyomon az első találkozástól a lezárásig. Miközben betekintést nyerünk a terápia folyamatába és különböző módszerek működésébe, megérthetjük, hogyan segít a pszichoterápia teljesebb életet élni. A rendkívüli szaktudással és empátiával megírt esetek olyan, mindnyájunkat érintő élethelyzeteket mutatnak be, mint a felnőtté válás, a párkapcsolati problémák, az életközepi válság, a betegséggel való küzdelem vagy a gyász. A szakemberek és laikus olvasók számára egyaránt érdekes kötetekben nemcsak egy-egy személyes sors bontakozik ki előttünk, hanem a terapeuta gondolkodásmódját is megismerhetjük.

Borító ár: 2500 Ft
Aktuális ár: 1750 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
1750 Ft
Kosárba

Asszonyok álmában síró babák

Történetek a gyászról

„Tudom, hiábavaló már ezen keseregnem, de állandóan visszaforgatom az időt, és elképzelem, ahogy a szülésznő a mellemre teszi a babámat. Soha nem láttam őt. Most meg kell elégednem egy ultrahangképpel, meg azzal, ahogyan a fantáziámban él.”
„A kisbabák sírása halvány reménysugárt adott, hiszen születnek kisbabák, hiszen hát nem mindegyik hal meg!”
„Így jó minden, ahogyan történt.”
 
Vajon mit él át, aki elveszíti magzatát vagy újszülött kisbabáját? Mi zajlik egy abortusz mellett döntő nő lelkében? Mit tegyünk, ha a környezetünkben történik ilyen valakivel? 
Korunkban, amikor a terhesség és a születés közbeni halál tabu, nem tudjuk, mit szabad éreznünk gyászoló édesanyaként vagy édesapaként. Azzal sem vagyunk tisztában, mivel cselekszünk jót, ha családtagunkat, barátunkat, ismerősünket éri veszteség. 
E kötetben mintegy harminc szülő meséli el fájdalmas történetét és a szenvedéstől a megbékélésig vezető feldolgozás útját, és így közel hozza a gyászoló édesanyák és édesapák érzéseit, megmutatva a segítségnyújtás lehetséges módjait. 
Singer Magdolna gyásztanácsadó könyvének első kiadása ma már szinte fellelhetetlen. Új, bővített kiadásban megjelenő, hiánypótló interjúkötete sorstársaknak, szakembereknek és mindazoknak szól, akik megtapasztalták, hogy az élet a tragédiák ellenére is szép.
 
 „Akár isteni adomány, akár az evolúcióból következik, mindenképpen a legnagyobb ajándék a kommunikáció készsége. Megosztani másokkal a fájdalmunkat ‒ segíteni ezzel a hasonlót átélőknek és talán magunknak is ‒ csodálatos dolog. Használjuk hát ki, és beszéljünk, beszéljünk, beszéljünk arról, amiről eddig nem lehetett! Mi, nők – ne csak egymásnak, hanem mindenkinek. Bontsuk le a tabukat sok ilyen nagyszerű kötettel!”
Péterfy-Novák Éva, az Egyasszony szerzője
 
Singer Magdolna író, újságíró, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember, a Napfogyatkozás Egyesület elnöke, a gyász hazai szakértője. Gyászcsoportvezetőket képez ki, válást feldolgozó csoportokat vezet, valamint egyénileg segít azoknak, akiket veszteség ért. Eddig megjelent 16 könyve az emberi élet során bekövetkező, elkerülhetetlen veszteségeket járja körül. Legutóbbi kötete a HVG Könyveknél 2015-ben jelent meg Ki vigasztalja meg a gyerekeket? – Válás és gyász a családban címmel.  A szerző honlapja:
 
Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 3315 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3120 Ft
Kosárba

Ki vigasztalja meg a gyerekeket?

Válás és gyász a családban

„Visszatartom a dühömet. Ha kiengedném, akkor megtelne vele az egész szoba.”
„Azt képzeltem, hogy akit szeretek, annak baja esik, mert én rossz vagyok.”
„Nem volt egy élő lélek, aki megértett volna, és ez végtelenül magányossá tett. Megtanultam a leckét, hogy tapintatból erről nem beszélünk."
Vajon mit élnek át a gyerekek, amikor szüleik válnak, vagy amikor elvesztik egy közeli családtagjukat? Mire van szükségük ezekben a nehéz időkben? És ki vigasztalja meg őket, ha a szülők saját fájdalmukban, dühükben nem tudnak feléjük fordulni?
Súlyos veszteség idején a gyerekek legtöbbször nem tudják megfogalmazni, min mennek keresztül. Modern világunkban ráadásul a gyász tabu: a felnőttek sokszor saját érzéseikkel sincsenek tisztában, nemhogy a gyerekekével. Így a hiány meggyászolásában – ha egyáltalán megtörténik – a kicsik általában magukra maradnak, és ez a magány és elhagyatottság felnőttéletükre is kihat. 
Singer Magdolna gyászterapeuta bevezet minket egy rejtett világba: gyerekek és felnőttek mesélnek fiatalon átélt veszteségeikről, és arról, miként tudtak megküzdeni fájdalmas érzéseikkel. Harminc különálló történet segít megérteni, mit éreznek és észlelnek a gyermekek válás és halotti gyász idején, a megható önvallomásokból pedig az is felsejlik, hogyan vigasztalhatjuk, támogathatjuk őket életük e nehéz szakaszában.  
 „A felelősség és a szeretet ébresztő csengője ez a könyv. Értsük meg a gyermek veszteségeit és tanuljuk meg gyámolítani, érteni, átérezni és megfelelően viszonyulni a sebzett lélekhez! Ne feledjük, ez lesz a gyermek mintája, ahogyan majd ezt teszi ő is saját gyermekével!”
dr. Bagdy Emőke, a pszichológia professzora
Singer Magdolna író, újságíró, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember, a Napfogyatkozás Egyesület elnöke, a gyász hazai szakértője. Eddig megjelent 15 könyve az emberi sors elkerülhetetlen veszteségeit járja körül. Az írás mellett gyászcsoportvezetőket képez ki, válást feldolgozó csoportokat vezet, valamint egyénileg segíti a veszteséget elszenvedett személyeket. Mestere, Polcz Alaine szellemi útját igyekszik követni. 
A szerző honlapját
Borító ár: 3500 Ft
Aktuális ár: 2450 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2450 Ft
Kosárba