Nincs hatalmad felettem

Te irányíts, ne a körülményeid!

The New York Times-bestseller - Több mint 5 millió eladott példány világszerte

Bármi történt is velünk a múltban, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk is a jelenben, van esélyünk, hogy mi alakítsuk a jövőnket. David Goggins 40 százalékos szabálya szerint a legtöbben képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki még akkor is, amikor úgy érezzük, már mindent beleadtunk. Akaraterővel, kemény munkával és kitartással azonban bárhová eljuthatunk.
Goggins az Egyesült Államok fegyveres erőinek ikonja, világrekorder állóképességi sportoló, élő legenda. Jövő nélküli, depressziós, túlsúlyos fiatalként a gyerekkora valóságos rémálom volt: szegénység, előítéletek, testi és lelki bántalmazás vette körül. Felnőve azonban rengeteg önfegyelemmel és mentális állóképessége fejlesztésével nagyot fordított a sorsán: három hónap alatt leadott 48 kilót, hogy bekerülhessen a haditengerészet SEAL programjába, és azóta sem ismer lehetetlent. Kezdetben 400 métert is alig tudott lefutni, ám azóta háromszor teljesítette a 217 kilométeres Badwatert, sikeres ultramaratonista és ultratriatlonista, valamint az Egyesült Államok hadseregében három haderőnemben is elvégezte a legkeményebb kiképzéseket.
Hihetetlenül inspiráló és olvasmányos könyvében megosztja velünk elképesztő történetét, amely nekünk is segíthet túllépnünk a fájdalmakon, leküzdenünk a démonainkat és a félelmet, valamint teljes egészében kiaknáznunk a bennünk rejlő potenciált.


„A Nincs hatalmad felettem letehetetlen könyv, megtanít arra a szemléletmódra, amely a különleges erők képzésének elengedhetetlen része: fejleszteni a mentális állóképességünket és szembenézni saját félelmeinkkel, korlátainkkal. Goggins tanácsai az üzleti életben is kiválóan alkalmazhatók. Megmutatják, hogy kitartással a személyes növekedés egy olyan útját választhatjuk, aminek a segítségével tudatosan elfogadjuk, sőt keressük a kényelmetlenséget, ez pedig elvezet bennünket a sikerhez (bárhogyan definiáljuk is azt). A szerző személyes példája arra ösztönöz, hogy merjünk nagyot álmodni, harcoljunk a céljainkért és használjuk ki a nehézségekben rejlő lehetőségeket.”
Porkoláb Imre, a hagyományostól eltérő küldetésalapú vezetéssel foglalkozó szakember, katona, a Szolgálj, hogy vezethess!, A stratégia művészete szerzője, és a Vállalati gerillák társszerzője

„Valami nincs rendben? Változásra van szükséged? Hozzávalók: ez a könyv és TE! Egy nagyszerű ember lebilincselő élettörténete, amelyből mindannyian meríthetünk.”
Kónya Ákos, ultrafutó

„David Goggins minden célját eléri, minden álmát megvalósítja, mindenáron. MINDIG. Megállíthatatlan. Nincsenek határai, mert nem él komfortzónában. Mentálisan és fizikailag egyaránt a topon van. Goggins bebizonyítja, hogy a testünk bármivel megbirkózik, ha hagyjuk, hogy az elménk lépést tartson vele. Aki nem érti a vereség fogalmát, azt képtelenség megállítani.”
Marcus Luttrell, nyugállományú SEAL katona, a Vörös Szárnyak akció egyetlen túlélője, A túlélő című The New York Times-bestseller szerzője

„David Goggins maga az akarat és inspiráció. Elég csak hallgatni, ahogy beszél, és az ember legszívesebben máris felszaladna egy hegyre. Határozottan úgy gondolom, hogy a hozzá hasonlók képesek megváltoztatni a világot: arra ösztönöznek, hogy bármit csinálunk is, abba még keményebben belevessük és még alaposabban beleássuk magunkat. Célja kivételesnek lenni a kivételesek között – ebből mindannyian erőt meríthetünk, hogy kiaknázhassuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Jobb ember lettem, miután találkoztam vele.”
Joe Rogan standupkomikus, a Joe Rogan Experience podcast házigazdája

David Goggins nyugállományú Navy SEAL beavatkozó és az Egyesült Államok fegyveres erőinek egyetlen olyan tagja, aki valaha is elvégezte a SEAL kiképzését, az USA szárazföldi haderejének Ranger Iskoláját, valamint a Légierő Harcászati Légiirányító tanfolyamát. Goggins több mint hatvan ultramaratonon, triatlonon és ultratriatlonon vett részt, új pályarekordokat állított fel, és rendszeresen az első öt helyezett között végzett. Korábbi Guinness-rekorder, aki tizenhét óra alatt 4030 húzódzkodást hajtott végre. Kifejezetten keresett előadónak számít: országszerte Fortune 500-as cégek munkatársaival, profi sportcsapatok tagjaival és több százezer diákkal osztotta meg történetét.

Borító ár: 6500 Ft
Aktuális ár: 5525 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba

Szuperképességek a csapatban

Tudd meg, mitől szárnyalsz és mitől égsz ki!

Melyek csapatunk tagjainak erősségei és gyengeségei, és hogyan építhetünk rájuk?
Miként formálhatjuk lehetőséggé munkahelyi frusztrációnkat?
Hogyan teljesedjünk ki önismeretünknek köszönhetően?


Ha többségében az adottságainkat kiaknázó feladattípusokat végzünk, akkor szívesen és jóval hatékonyabban dolgozunk. Amennyiben nincs lehetőségünk az erősségeinkre építeni, idővel egyre kevésbé élvezzük a munkánkat, és hamar kiéghetünk.

Patrick Lencioni olvasmányos tanmesén keresztül mutatja be fontos képességeink feltérképezésére szolgáló, könnyen elsajátítható és alkalmazható modelljét. Ennek segítségével megtudhatjuk, melyek a „szuperképességeink”, a kevésbé testhezálló teendők esetén használt jártasságaink, és mi okoz kifejezetten nehézséget az egyes feladatok elvégzése során. Így nemcsak önmagunkról, de csapatunk tagjairól is kideríthetjük, hogy az adottságainknak megfelelő munkakörben dolgozunk-e. Szuperképességeink optimális kihasználásával sokkal élvezetesebb és hatékonyabb lesz a munkavégzés.

„Lencioni a munkatársaink megértésére és motiválására alkalmas, egyszerű eszközt kínál, a szokásos eleganciával tálalva. Segítségével vezetőként fejleszthetjük a munkatársaink személyes és szakmai hatékonyságát.”
– Sam Weinstein, a SpecialtyCare, Inc. vezérigazgatója

„Ez a szemléletformáló könyv tökéletesen illeszkedik a vezetéssel kapcsolatos ismereteink sorába, miszerint a legjobb csapatok és vállalatok vezetői tudatosan felkutatják, értékelik és alkalmazzák a munkatársaik erősségeit – avagy szuperképességeit.”
– Jennifer McCollum, a Linkage, Inc. vezérigazgatója

„Még soha nem éltem át ilyen elsöprő aha-élményt, mint a Szuperképességek a csapatban olvasása során. Választ adott egy nagy kérdésre, amely évek óta gyötört.”
– Michael Hyatt, a The New York Times sikerlistás szerzője

Borító ár: 4800 Ft
Aktuális ár: 4080 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3840 Ft
Kosárba

41 megvalósítási modell

Hogyan kezdjük el, folytassuk és fejezzük be a feladatainkat?

Mit tegyünk, ha halogatáson kapjuk magunkat?

Miért jár a tervezés több stresszel, mint a végrehajtás?

Hogyan emlékezzünk többre abból, amit olvastunk?

Az igazán sikeres embereket az különbözteti meg a többiektől, hogy hatékonyabban használják ki a rendelkezésükre álló időt – vagyis tudják, hogyan kezdjék el, hogyan folytassák és hogyan fejezzék be a feladataikat. Ez a kis könyv pontosan ebben segít: szórakoztató stílusban mutat be olyan modelleket és módszereket, amelyek segítségével hatékonyabban haladhatunk végig a megvalósítás útján, és az állandó tervezgetés helyett valóban célt érhetünk – a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt.

A szerzők további művei:

44 kommunikációs modell – A hatékony önkifejezés és eredményes együttműködés könyve

52 döntési modell – A stratégiai gondolkodás kézikönyve

52 változásmodell – Én és a világ

Tesztkönyv – 64 önismereti teszt

Borító ár: 3990 Ft
Korábbi ár: 2993 Ft
Aktuális ár: 3392 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3192 Ft
Kosárba

Katalizátor

Hogyan változtathatjuk meg mások gondolkodását?

Mi visz rá egy demokratát arra, hogy a republikánusokra szavazzon?
Hogyan érhetnénk el, hogy az izraeliek és az arabok bízzanak egymásban?
Mivel vehetnénk rá a kamaszokat, hogy eldobják a cigarettát?
Miként győzhetjük meg a vevőket, hogy ne a versenytársak termékét válasszák?

Mindenki változtatni akar valamin. És rendszerint mindenki meggyőzéssel, erőltetéssel vagy nyomásgyakorlással próbálkozik – pedig létezik egy hatásosabb mód is a gondolkodás megváltoztatására.

Jonah Berger, a Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszora szerint célravezetőbb, ha katalizátorként viselkedünk. Kutatások segítségével tárja fel a változást lassító vagy ellehetetlenítő öt akadály tudományos hátterét, és esettanulmányokon keresztül mutatja be azokat az elveket, amelyek alkalmazásával egyének vagy szervezetek sikerrel bonthatják le a változás útjában álló korlátokat.

Könyvéből hatékony gondolkodásmódot és olyan technikákat tanulhatunk, amelyek révén igazi katalizátor válhat belőlünk – akár egyetlen személyt akarunk megváltoztatni, akár egy teljes iparág működésében próbálunk irányváltást elérni.

Ajánlások

„Jonah Berger azok közé a kivételes gondolkodók közé tartozik, akik képesek a kutatáson alapuló meglátásokat gyakorlati útmutatással vegyíteni. Hálás vagyok, amiért ettől a mesteri elmétől tanulhattam.”

Jim Collins, a Jóból kiváló és A lendkerékhatás a gyakorlatban szerzője, valamint a Tudatosan kiváló című könyv társszerzője

„Mindannyiunkat frusztrált már az, amikor próbáltuk megváltoztatni valakinek a véleményét? Jonah Berger lebilincselő könyvében ezt a feszültséget oldja azáltal, hogy megmutatja, hogyan távolíthatjuk el az akadályokat a változás útjából. A Katalizátor megtanít minket arra, hogyan változtathatunk meg bármit.”

Charles Duhigg, A szokás hatalma és az Okosabban, gyorsabban, jobban című sikerkönyvek szerzője

„A Katalizátor tele van anekdotákkal, tudománnyal és tanácsokkal. Létfontosságú olvasmány mindazok számára, akik változásmenedzsmenttel foglalkoznak. Egy a ritka, letehetetlen üzleti könyvek közül.”

Daniel H. Pink, a Mikor, az Eladni emberi dolog és a Motiváció 3.0 című könyvek szerzője


Borító ár: 4200 Ft
Aktuális ár: 3570 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3360 Ft
Kosárba

Távmunka Zrt.

Hogyan dolgozzunk hatékonyan és vezessük csapatunkat bárhonnan a világon?

Miként érjük el, hogy csapatunk tagjai jól haladjanak a feladataikkal?
Miért tekintsünk a főnökünkre is fontos ügyfélként, ha otthonról dolgozunk?
Hogyan hozzuk ki a legtöbbet az online megbeszélésekből?
Hogyan zárjuk ki a zavaró tényezőket az otthoni munkavégzés során?

Az elmúlt években a világ átállt a távmunkára, és a folyamat már nem is fog visszafordulni. Sokan teljesen otthonról vagy hibrid munkarendben dolgozunk, sok esetben hatékonyabban, mint a hagyományos keretek között. Ez nem mindenkinek megy azonban magától: megfelelő keretek és készségek, valamint támogató szervezeti kultúra és vezetői magatartás is kell hozzá.

Robert C. Pozen és Alexandra Samuel hatékonyság-szakértők hiánypótló könyvüket maguk is távmunkában, mégis közösen írták meg. Elképzelésük szerint úgy kell menedzselnünk saját időbeosztásunkat, munkavégzésünket és kommunikációnkat,

mintha egyszemélyes cégként működnénk. A legfrissebb kutatási eredmények alapján meghatározzák azokat a kulcskompetenciákat, stratégiákat és módszereket, amelyeket home office-ban dolgozó vezetőként és beosztottként egyaránt érdemes

elsajátítanunk. Bemutatják továbbá a térben szétszórt és a hibrid munkarendben dolgozó csapatok vezetéséhez szükséges gondolkodásmódot és jó gyakorlatokat is, hogy a nagyobb szabadság kínálta potenciális előnyöket a közös siker szolgálatába állíthassuk.


„Időszerű, gyakorlatias útmutató a távolból végzett munkához. Bemutatja, hogyan térhetünk vissza a startvonalra, hogy teljes figyelmünket a valóban fontos feladatokra fordíthassuk.”

– Arianna Huffington, a Thrive Global alapító vezérigazgatója

„Hiánypótló térképet ad a kezünkbe, amelynek segítségével alkalmazottak, vezetők és szabadúszók egyaránt sikeressé válhatnak. Kötelező olvasmány a modern munkavállalók számára.”

– Jenny Rooney, a Forbes korábbi szerkesztőségi igazgatója és a CMO Network rovatának igazgatója


„Ha szeretnénk megérteni, hogyan nyújthatják a legjobb formájukat a vezetők és a beosztottak, a munkavégzés helyétől és módjától függetlenül, akkor a Távmunka Zrt. nekünk szól.”

– Ragy Thomas, a Sprinklr vezérigazgatója


„A világ átállt a távmunkára, és a folyamat már nem is fog visszafordulni. Ez a könyv rendkívül nagy segítséget nyújt az új világban való eligazodáshoz.”

– David Rubenstein, a Carlyle Group társalapítója és társigazgatója

„A távmunka tanulható tudás, a Távmunka Zrt. pedig tökéletes kalauz a tanulási folyamat felgyorsításához. Gyorsan elolvasható, így csapatunkkal együtt már holnap reggeltől hatékonyabban dolgozhatunk!”

– Barb Bidan, a Peloton globális tehetségkutatásért felelős igazgatója


Borító ár: 4500 Ft
Korábbi ár: 3375 Ft
Aktuális ár: 3825 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3600 Ft
Kosárba

Vállalati gerillák

Változz - változtass - vezess a káosz küszöbén

Milyen szokások szükségesek ahhoz, hogy megújuljunk egyéni és szervezeti szinten?

Hogyan buzdítsunk másokat egy innovatív stratégia megvalósítására?

Miképp hozzunk létre olyan vállalati kultúrát, amely megteremti az innováció feltételeit?

Az innovációra mindig egy hollywoodi filmbe illő sikertörténetként gondolunk, pedig mindez távolabb sem állhatna a valóságtól. Porkoláb Imre és Porkoláb-Minarik Annamária szerint ugyanis a legtöbb esetben a nagyvállalatoknál dolgozó vállalati gerillák végzik a tényleges innovációs munkát. Ők azok a különcök, akiknek sikerül a változás tüzét belobbantani és életben tartani egy bürokratikus szervezetben.

A szerzők négy archetípus (harcos, művész, mágus, törzsfőnök) bemutatásával 20 küldetésen keresztül, több száz szokás bemutatásával segítenek megtöbbszörözni önmagunk és csapatunk teljesítményét, legyen szó akár kreativitásról, hatékonyságról, stressztűrésről, felelősségvállalásról vagy bizalomépítésről. Lerombolják azt a mítoszt, hogy valami óriási dologra van szükség a szervezeti változáshoz, hiszen valójában mindennapi szokásaink átalakítása révén is képesek vagyunk tartós és valódi változást véghez vinni.

Könyvük a közép- és nagyvállalatok minden szintjén dolgozó embereknek szól, azokhoz, akiknek naponta kell döntéseket hozniuk egy stresszes és bizonytalan világban, és mindezt úgy, hogy nemcsak önmagukat, de a körülöttük lévőket is motiválva elkerüljék a kiégést és közösen jobbá tegyék a világot.


Könyvbemutató beszélgetés Porkoláb Imrével és Steven Kotlerrel:


Borító ár: 4500 Ft
Aktuális ár: 3825 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3600 Ft
Kosárba

Hogyan érvényesüljünk nőként?

Változtassuk meg a sikerünk útjában álló 12 szokást!

Mely hiedelmeink gátolnak minket nőként az előrejutásban?

Milyen gondolkodásmód jellemző a karrierépítésben sokszor tudatosabb férfiakra?

Hogyan támogathatjuk női beosztottainkat a kiteljesedésben?

„Kiváló útmutató, amely segít, hogy pozitív változásokat érhessünk el az általunk választott életúton. Akár beosztottként, akár vezetőként dolgozunk, jól jön a könyvben átadott elemző tudás, amely rólunk, indítékainkról, tudattalan hiedelmeinkről, hozzáállásunkról, szokásainkról és sztereotípiáinkról is szól, ezért ajánlom nőknek és férfiaknak egyaránt.”

Liptay Gabriella marketing- és kommunikációs igazgató, KPMG Hungary

„Hiánypótló könyv. Teljes szívemből ajánlom valamennyi nőnek, aki szeretné jobban megérteni a saját korlátozó hiedelmeit, és valamennyi férfinak, aki szeretne sikeresebben együtt dolgozni női kollégáival. Coachként és trénerként magam is rengeteget tanultam belőle, és munkám során sokaknak sikerült átadnom a könyvben bemutatott alapelveket.”

Bincze Bea

PCC, executive coach, beszédcoach, tréner, Business Coach Kft.

A 21. században egyre nagyobb szükség van női vezetőkre, a legtöbb szervezetben azonban továbbra is elsősorban férfiak kerülnek magasabb pozíciókba. Ennek egyik magyarázata sok nő számára ismerős lehet: készen állunk ugyan továbblépni a karrierünkben, a tudásunk és tapasztalatunk is megvan hozzá, de valami mégis visszatart bennünket. Nem csoda, hiszen a társadalmi elvárások miatt kialakuló, a nőkben általában leginkább preferált tulajdonságaink és viselkedésformáink nem feltétlenül segítenek az előrejutásban.

Sally Helgesen – a női vezetéstudomány szakértője – és Marshall Goldsmith¬ az egyik legelismertebb felső vezetői coach – különféle vállalatoknál szerzett tapasztalataik alapján arra jutottak, hogy a nők karrierjének útjában alapvetően tizenkét kifejezetten a nőkre jellemző akadály áll. Esettanulmányokban bővelkedő, gyakorlatias és hiánypótló könyvükben sorra veszik, mely erősségeinkre építsünk, és mely szokásainkkal kell leszámolnunk – még ha éppen ezek juttattak is el odáig, ahol most tartunk. Lépésről lépésre bemutatják, hogyan tudunk változni, így nem pusztán eredményesebbek lehetünk a munkánkban, hanem nagyobb befolyást szerezve jelentősebb hatást gyakorolhatunk, így még jobban kiteljesedhetünk.

Borító ár: 4200 Ft
Aktuális ár: 3570 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3360 Ft
Kosárba

Karaktergyilkosság

Lejáratás a gúnynévtől az álhírig

Miért olyan népszerű kommunikációs fegyver a karaktergyilkosság?

Melyek a leggyakrabban alkalmazott sémák?

Hogyan lehet újraépíteni a jó hírnevet egy-egy lejárató akció után?

A lejáratás, a személyes reputáció sárba döngölésére tett kísérlet nem újkori „találmány”. A karaktergyilkosság közel egyidős az emberiséggel, Egyiptomtól az ókori Görögországon át az antik Rómáig a hatalomra törő ellenfelek eszköze volt, és az is maradt mind a mai napig. Ugyanakkor a hitelfosztásnak nem kizárólag ismert emberek, politikusok eshetnek áldozatul. A lejáratás jelen van a hétköznapokban, a gazdasági életben, a munkahelyeken, a családban, szűkebb és tágabb közösségeinkben.

Az olvasmányos kötetből nemcsak a karaktergyilkosság hatásmechanizmusát ismerhetjük meg, de azt is, hogyan lehet hatékonyan küzdeni a lejáratás ellen. A szerző az egyes történelmi korok jellegzetes esetein vezet végig egészen a legfrissebb közéleti botrányokig, magánéleti párhuzamokig, a reputáció helyreállítását célzó lépésekig.

„»Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.« Így kezdődik Franz Kafka A per című regénye, és mai kor olvasója pontosan tudja: Josef K. karaktergyilkosság áldozata lett. Digitalizált korunkban valódi ítélőszékre sincs szükség: mindenki kerülhet a vádló, az áldozat és bíró szerepébe is. Bőhm Kornél tudományos alapossággal, mégis szórakoztatóan, közérthető példák alapján mutatja be a karaktergyilkosság természetét. Igazán aktuális könyv egy igazi szakértőtől.”

Nyáry Krisztián, író, kommunikációs szakértő


„Karaktergyilkosság. Rémisztően hangzik pedig nap, mint nap találkozunk vele. A legtöbben talán azt hiszik, hogy mindez a hollywoodi filmek és sorozatok sajátja, pedig elég kinyitnunk egy napilapot vagy belenéznünk a hírműsorokba. Bőhm Kornél hazánk egyik legtapasztaltabb és legismertebb válságkommunikációs szakembereként járja körbe a témát. Reményeim szerint többen forgatják majd olyanok, akik érteni szeretnék a körülöttük zajló világot és nem alkalmazni a benne leírtakat. Kornél tájékozottsága és világlátása különös megvilágításba tud helyezni máskor oly egyértelmű dolgokat is. Az, hogy komoly szakmai gondolatait képes közérthető nyelven közzétenni, különösen hiánypótlóvá és értékessé teszi művét.”

Kende-Hofherr Krisztina, a személyes márkaépítés szakértője, az amerikai típusú sztármenedzsment hazai megalapítója

Borító ár: 4200 Ft
Aktuális ár: 3570 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3360 Ft
Kosárba

Sokoldalúság

Miért tarolnak a generalisták specializált világunkban?

Mit veszíthetünk, ha túl fiatalon választunk hangszert, vagy túl korán szakosodunk?

Miért engedjünk teret a hibázásra építő, lassú tanulásnak?

Hogyan talált gyógymódot a migrénre a könyvtártudományi kar fizikus doktor dékánja?

Miért érdemes vezetőként átfogó tudással rendelkező munkatársakat választani a „robotok korában”?

A tízezer órányi gyakorlás szabályától kezdve a Polgár-család zseniális sakkozókat kinevelő módszeréig korábban számos bizonyíték azt sugallta, hogy a kiválóság kulcsa a korán elkezdett és célirányosan minél többet gyakorolt tevékenység. David Epstein, a teljesítménynövelés elismert szakértője azonban a világ legkiválóbb sportolóinak, művészeinek, feltalálóinak és tudósainak életpályáját tanulmányozva megdöbbentő következtetésre jutott: gyakoribb jelenség, hogy a sokoldalúság és a kísérletezés vezet a sikerhez.

Érdekfeszítő történetekben bővelkedő könyvében izgalmas kutatási eredményekkel támasztja alá, hogy komplex, kiszámíthatatlan világunkban minél szélesebb spektrumú tudással és készségekkel sokkal nagyobb eséllyel lehetünk sikeresek, mint túlspecializált társaink. A mesterséges intelligencia korában, amikor a számítógépek túlszárnyalják a legkiválóbb szakértőket is, egyre több területen az átfogó gondolkodás és a minél szélesebb rálátás lesz a fontos. Kiderül, hogy nem baj, ha későn választunk pályát, előny, ha kreatívak és rugalmasak vagyunk, és az egészen távoli összefüggéseket is felismerjük, valamint ha minél többféle tapasztalattal a hátunk mögött, nyitottan és szerteágazó érdeklődéssel fordulunk a problémák felé, hiszen a jövő a generalistáké.

„Az egyik legelgondolkodtatóbb és legmegdöbbentőbb felismeréseket megfogalmazó könyv, amelyet valaha olvastam.”

Maria Konnikova, A legnagyobb blöff, Az átverés művészete és a Mesterelme szerzője

„Szerintem [Epstein könyve] magyarázattal szolgál a Microsoft sikerére is, mert olyanokat vettünk fel a vállalathoz, akik nemcsak a saját szakterületükön, de több más témában is széles körű tudással rendelkeztek. Minden generalistának üzenem, aki valaha érezte már úgy, hogy elnyomják a szakbarbár munkatársai – ez a könyv nekik szól.”

Bill Gates, a Microsoft alapító-tulajdonosa és korábbi elnöke

„Nagy öröm olyan tehetséges író társaságában időzni, amilyen David Epstein. Még nagyobb az öröm, ha ez az író ilyen megkerülhetetlen és óriási jelentőségű ismereteket oszt meg a kiválóságról, sikerről és oktatásról.”

Susan Cain, a Csend és a Csendes erő szerzője

Borító ár: 6000 Ft
Aktuális ár: 5100 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4800 Ft
Kosárba

A lehetetlen művészete

Hogyan hozzunk ki magunkból csúcsteljesítményt?

Hogyan találhatunk rá igazi életcélunkra és szenvedélyünkre?

Miképpen építhetjük be a csúcsteljesítők szokásait a mindennapjainkba?

Hogyan fejleszthetjük kulcskészségeinket, hogy megvalósíthassuk nagyratörő terveinket?

Sokkal többre vagyunk képesek, mint hinnénk, és lehetetlennek tartott álmaink is elérhetőek. Steven Kotler teljesítmény-szakértő és flow-kutató az idegtudomány legfrissebb eredményeire és több mint húsz éve tartó kutatásaira építve bevezet a kimagasló teljesítmény titkaiba.

Felvázolja a csúcsteljesítmény biológiai hátterét, és megmutatja, hogyan találhatjuk meg saját „lehetetlenünket”, amelynek megvalósítása valóban motivál bennünket, ahogy azt is, mely készségeinket kell fejlesztenünk céljaink érdekében, és milyen szokások kialakításával indulhatunk el a csúcs felé vezető úton. A legkiválóbb sportolók, művészek, tudósok és vállalatvezetők példája alapján segít abban, hogy a megfelelő motiváció és tanulási folyamat révén tartósan kreatívak maradhassunk, a lehető leggyakrabban elérve a flow állapotát, ezáltal pedig meghaladjuk képességeinket, és valóra váltsuk legmerészebb álmainkat.

Könyvbemutató beszélgetés Steven Kotlerrel és Porkoláb Imrével:

Borító ár: 5500 Ft
Aktuális ár: 4675 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4400 Ft
Készletfigyelés

A coaching by drawing™ módszer

Hogyan indíts el változást egy rajzzal?

Hozzuk ki a legtöbbet a coachingból a rajzolás segítségével!

A vizualizációnak egyre jelentősebb szerepe van az élet szinte minden területén – így a gondolkodásban és a tanulásban is. Járdán Tamás, a coaching by drawingTM módszer megalkotója, és szerzőtársa, Pataki Anna szerint a rajzzal támogatott coaching segítségével hatékonyabban indíthatunk el mélyrehatóbb változást a coachingjellegű beszélgetések során.

Könnyen áttekinthető, ötletes és praktikus könyvükben 33 egyszerű, a legkülönfélébb helyzetekben is jól használható rajzos coachingeszközt mutatnak be. Akár hivatásos coachként, akár a coachingszemléletű vezetés híveként, tanárként, edzőként vagy egyéb segítő szakma képviselőjeként támogatunk másokat a változásban, vagy ha saját magunkat fejlesztjük, a módszerük komoly segítségünkre lehet. Ehhez nem szükséges rajztudás, csak egy toll és egy papír. A szerzők végigvezetnek a rajzolás lépésein, a folyamat során feltehető kérdéseken, miközben hasznos tippekkel és mindennapi helyzetekből vett példákkal is megismertetnek.

A Coaching by Drawing™ módszer a gyakorlatban: Járdán Tamással és Pataki Annával Osvárt Andrea beszélget

Borító ár: 6500 Ft
Aktuális ár: 5525 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba

Vajon mit tanulhatunk közismert üzletemberek elszántságából, sikereiből és bukásaiból?

Egy új vállalkozás elindításához egy jó ötlet, egy adag becsvágy és önbizalom szükséges. A sikerhez azonban még ennél is több kell: napjaink elismert vállalkozói, mint Elon Musk, Mark Zuckenberg vagy Steve Jobs, képesek voltak radikális ötleteiket új, globális márkákká alakítani, és világszerte megváltoztatni az emberek életét.

Philip Delves Broughton, gazdasági újságíró könyvében tanulmányozza a vállalkozói szellem sajátosságait, a siker elengedhetetlen ismérveit, mint az új szemléletmód kialakítására irányuló törekvéseket, a határtalan kreativitást és a szenvedélyes elkötelezettséget. Az általa bemutatott megközelítések segítségével példaértékű karriertörténeteket ismerhetünk meg, és mi magunk is sikerrel alkalmazhatjuk a vállalkozói gondolkodásmódot a munkahelyünkön csakúgy, mint a magánéletünkben.

„Az erkölcsi és értékrendi zűrzavar korában az önsegítő könyveknek is megújulásra van szükségük. Az élet iskolája (The School of Life) sorozat egyfajta újjászületés. Olyan, mindnyájunkat érintő témákkal foglalkozik, mint a pénz, a munka, a technológia, az otthonteremtés, az egyedüllét, az érzelmi egészség, a szex és a párkapcsolatok.”

Alain de Botton, a sorozat szerkesztője

Borító ár: 2500 Ft
Aktuális ár: 2125 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2000 Ft
Kosárba

Mozgásban az elme

Hogyan formálja a cselekvés a gondolkodást?

Hogyan gondolkodunk? A legkézenfekvőbb válasz szerint szavakkal. Az ókori filozófiától az evolúció elméletéig mindent szavak által értünk meg és adunk tovább. Őseink azonban nem beszéltek. A csecsemők sem tudnak még beszélni – ennek ellenére gondolkodnak. De ha képesek vagyunk gondolkodni a nyelvhasználatot megelőzően, akkor miből állnak össze a gondolataink?

Barbara Tversky pszichológiaprofesszor szerint a gondolkodás valódi alapja nem a nyelv, hanem a mozgás és a térben való cselekvés, gondolatainkkal pedig éppen olyan cselekvéseket hajtunk végre, mint a tárgyakkal a térben. A szerző a tudomány, a művészet, az irodalom és a hétköznapi élet területéről származó példákkal igazolja, hogy bizonyos képességeink – a térképszerkesztés, a bútorösszeszerelés, az épületek tervezése, a műalkotások létrehozása – a térbeli gondolkodáson alapulnak.

Az izgalmas és gondolatébresztő könyv kiváló áttekintést nyújt mindazok számára, akik szeretnék jobban megérteni elménk működését.

„Ez a gyönyörűen megírt könyv nem más, mint közvetlen párbeszéd egy lenyűgöző és gazdag elmével. Tapasztalataink útján kalauzol végig bennünket, és új irányt ad a gondolkodásról való gondolkodásnak.”

DANIEL KAHNEMAN, a Gyors és lassú gondolkodás közgazdasági Nobel-emlékdíjas szerzője

„A téma egyik világelső kutatója bevezet a logikus gondolkodásunkba, nyelvünkbe és kultúránkba mélyen beágyazódó térbeli gondolkodás tudományába.”

STEVEN PINKER kognitív pszichológus, a Harvard Egyetem oktatója, a Hogyan működik az elme? és Az erőszak alkonya című könyvek szerzője


Borító ár: 6500 Ft
Aktuális ár: 5525 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba

„Ha a tudás hatalom, akkor tudni, hogy mit nem tudunk, maga a bölcsesség.”


Miért olyan nehéz elszakadni az elképzeléseinktől és előítéleteinktől még akkor is, ha látjuk, hogy nem visznek előre?


Az intelligenciát hagyományosan a gondolkodásra és tanulásra való képességnek tartjuk. Gyorsan változó környezetben, eddig nem tapasztalt kihívások esetén azonban ennél is többet számít, hogy képesek vagyunk-e megkérdőjelezni, amit eddig biztosra vettünk, és elfelejteni, amit korábban már megtanultunk, majd új szempontok alapján újrarendszerezni az információkat – vagyis az igazságot kereső tudós módjára gondolkodni.

Adam Grant szervezetpszichológus arra keresi a választ, hogyan sajátíthatjuk el az újragondolás művészetét, és miként tehetjük az iskoláinkat, munkahelyeinket és egyéb közösségeinket az élethosszig tartó tanulás színhelyévé. Izgalmas történeteket, merész felvetéseket és meggyőző kutatási eredményeket ismertető könyvéből megtudhatjuk, hogyan maradjunk rugalmasak és nyitottak, és miként vehetjük rá erre a körülöttünk lévőket is. Ha el tudjuk engedni azokat a nézeteinket, amelyek már nem szolgálnak minket, közelebb juthatunk a kiválósághoz a munkánkban, és bölcsebb döntéseket hozhatunk az élet minden területén.


„A Gondold újra! kötelező olvasmány mindenkinek, aki a tanulás és felfedezés kultúráját szeretné kialakítani otthon, a munkahelyén vagy az iskolában. Adam Grant szeretetteljes és humoros stílusával bonyolult kutatási eredményeket tesz közérthetővé, és mindannyiunkat meggyőz arról, hogy folyamatosan kérdőjelezzük meg a régi meggyőződéseinket és legyünk nyitottak új ötletek és nézőpontok befogadására. Egyre megosztottabb világunkban minden eddiginél fontosabb, hogy megfogadjuk a tanácsait.”

- Bill és Melinda Gates, a Gates Foundation társelnökei

„Adam Grant szerint a nyitottság fejleszthető. Nála pedig senki nem alkalmasabb rá, hogy ezt a rendkívül értékes készséget megtanítsa nekünk. Zseniális könyvének megdöbbentő megállapításai hatására garantáltan újragondoljuk korábbi véleményeinket és legfontosabb döntéseinket.”

Daniel Kahneman, közgazdasági Nobel-emlékdíjas pszichológus, a Gyors és lassú gondolkodás szerzője, valamint a Zaj társszerzője

Na ez! Pont ez az a könyv, amire most szükségünk van. Igen, a tanuláshoz összpontosítás kell. Ám a tanultak elfelejtéséhez és az újramegtanuláshoz még több összpontosítás kell – továbbá az, hogy a kényelem helyett a bátorságot válasszuk. A Gondold újra! lapjain Adam Grant kutatási eredmények és a történetmesélés segítségével megtanít felépíteni az intellektuális és érzelmi izmainkat, amelyeknek köszönhetően elég kíváncsiak maradhatunk a világra ahhoz, hogy képesek legyünk megváltoztatni. Korábban soha nem töltött el ennyi reménnyel, hogy mennyi mindent nem tudok még.”

- Brené Brown, a Bátraké az erő és a Bátraké a boldogság szerzője

Borító ár: 4500 Ft
Aktuális ár: 3825 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3600 Ft
Kosárba

Döntéshozatali csapdák

Hogyan visznek tévútra a torzítások (és mit tehetünk ellenük)?

Mit tanulhatunk vezetőként a NASA űrhajósaitól az együttműködésről?

Odüsszeuszra vagy John Wayne-re tekintsünk inkább példaképként?

Milyen tanulságokkal szolgál Paul, a jóspolip a döntéshozatalra nézve?

Legyen szó a megtakarításainkról vagy éppen egy milliárdos üzletről, döntéshelyzetekben mindannyian könnyen hibázunk. Méghozzá nem is akárhogyan: szisztematikus, kiszámítható hibákat követünk el. A kognitív torzítások, más néven gondolkodási vagy logikai hibák még akkor is tévútra vihetnek, ha tisztában vagyunk a létezésükkel és a veszélyeikkel.

Olivier Sibony stratégiaoktató és vezetői tanácsadó könyve a viselkedéstudomány és a kognitív pszichológia legújabb eredményein alapul. A lebilincselő esettanulmányokon keresztül olyan módszerek és folyamatok rendszerét ismerhetjük meg, amelyek a kollektív intelligenciát kiaknázva segítenek a legjobb döntések meghozatalában az üzleti és a magánéletben egyaránt.

„Mesteri bevezető a korszerű vezetői döntéshozatal rejtelmeibe. És meglepően élvezetes olvasmány.”

Daniel Kahneman, a Gyors és lassú gondolkodás szerzője, valamint a Zaj társszerzője

„Végre! A gyakorlatban is használható, több évtizedes tudományos kutatásokon alapuló tanácsok vezetőknek. Szabatos, pontos és elfogulatlan. Imádom ezt a könyvet!”

Angela Duckworth, a Grit szerzője

„Valószínűleg számos olyan kognitív torzítást ismerünk, amelyek miatt végül rossz vezetői döntések születtek. A kérdés, hogy mihez kezdjünk ezekkel az üzleti stratégia felépítése közben. Olivier Sibony könyve lenyűgöző válaszokkal szolgál.”

Adam Grant, az Eredetik, az Adni és kapni és a Gondold újra! című sikerkönyvek szerzője

Borító ár: 5500 Ft
Aktuális ár: 4675 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4400 Ft
Kosárba

Csak kreatívan!

Vidám kalauz az alkotómunkához

Mítosz, hogy a kreativitás velünk született adottság. Nem így van. Bárki lehet kreatív.”

„John Cleese ebben a kis könyvben kihúzza a Szent Biztosítószeget, háromig számol és robbantja a kreatív bombát.”

Hajnóczy Soma

kétszeres bűvészvilágbajnok


Többnyire úgy hisszük, hogy a kreativitás titokzatos és ritka ajándék – olyasmi, ami csak keveseknek adatik meg. John Cleese szerint ez azonban egyáltalán nem igaz, bárki lehet kreatív. Írói tapasztalataira alapozva betekintést nyújt a kreatív folyamat természetébe. Rövid, de praktikus és igen szórakoztató útmutatójából kiderül, hogyan engedhetünk szabad folyást ötleteinknek, hogyan alakíthatunk ki megfelelő gondolkodásmódot, és mit tehetünk, ha úgy érezzük, falba ütköztünk.

Borító ár: 2500 Ft
Aktuális ár: 2125 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2000 Ft
Kosárba

Miért más az otthoni, mint az irodai munkavégzés?
Hogyan tanuljunk meg szüneteket tartani és szabadságra menni?
Miként válhatunk hatékonyabbá a megfelelő napirend segítségével?

Egyre többen dolgozunk otthonról – különösen a pandémia kezdete óta – munkavállalóként, szabadúszóként vagy kisvállalkozóként, ez a helyzet pedig sokunknak mindennapos kihívást jelent. Számtalan buktatóval kell megküzdenünk, mint az időbeosztás és a megfelelő munkakörnyezet kialakítása, az összpontosítás, a kapcsolattartás vagy önmagunk motiválásának nehézségei, valamint a magányosság, esetleg az állandó szorongás érzése. Rebecca Seal humoros és olvasmányos könyvében tudományos kutatások és rutinos egyedül dolgozók beszámolói alapján körbejárja, hogyan hat agyunkra, munkavégzésünkre és jóllétünkre, hogy nem irodai keretek között és nem mások társaságában dolgozunk. Praktikus tanácsai segítségével fejleszthetjük lelki rugalmasságunkat, hatékonyabbak lehetünk, és megtalálhatjuk a munka és magánélet egyensúlyát.

"EZ A KÖNYV SOKAKNAK A „HOME OFFICE KÉZIKÖNYVE” LEHET!

Sokáig azt hittük, bizonyos munkakörök elképzelhetetlenek otthonról végezve, de a koronavírusválság alapjaiban változtatta meg milliók munkavégzési szokásait. Rebecca Seal segít, miként őrizzük meg a mentális egészségünket ebben a felfordult helyzetben, valódi megoldásokat ad arra vonatkozóan, hogyan tudjuk a kezünkben tartani az irányítást és megteremteni az ideális munkakörnyezetet az otthonunkban. Végre egy könyv, amely egyszerre beszél a listaírásról, az időbeosztásról, a rezilienciáról, a túlhajszoltságról és sokunk örökös problémájáról, hogy »sosincs időnk semmire«. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian magunkra ismerünk, és akár otthonról dolgozunk, akár nem, tudjuk kamatoztatni a könyvben olvasottakat.”

Szabados Ágnes, híradós műsorvezető, szerkesztő-riporter, újságíró, olvasás-népszerűsítő aktivista


Borító ár: 3900 Ft
Korábbi ár: 2925 Ft
Aktuális ár: 3315 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3120 Ft
Kosárba

Az alkotás rutinja

A kreatív hatásgyakorlás titkai

Bízol magadban eléggé, hogy kreativitásodat másoknak is megmutasd?

Napjainkban mindannyiunktól kreativitást várnak: eredeti megoldásokat és ötleteket, méghozzá „parancsra”. Ettől azonban nem kell megijednünk. Az alkotás ugyanis nem csak a tehetséges művészek kiváltsága. Mindenki, aki változást hoz a világba, vagy aki problémákat old meg egyedi módon – alkot valamit. Mindegy, hogy másokat akarunk vezetni, írni szeretnénk vagy énekelni, esetleg egy terméket akarunk eladni valakinek, ahhoz előbb le kell térnünk a járt útról.

Nem a végeredmény számít igazán, hanem a napi rendszerességű alkotás, az alkotói rutin elsajátítása és követése – a megismételhető, produktív és kreatív tevékenység. Ehhez nyújt inspirációt gondolatébresztő történeteivel Seth Godin, a világ egyik legsikeresebb marketingszakértője. Provokatív igazságokat tár elénk, hogy felismerjük: a fejlődés, kapcsolódás, szolgálat és merészség minden eddiginél nagyobb szerephez jut a kreatív energiák mozgósításában.


„Megszoktuk, hogy a megfelelő pillanatra, érzelemre, múzsára várunk, miközben elbújunk a kifogásaink mögé, esetleg még sajnáljuk is magunkat az alkotói válság puha takarója alá bújva. Seth kirángat az édes kis hazugságokból, de olyan útravalót ad, hogy végül hálásak leszünk neki ezért. Ahogy a szerencsének is elébe kell menni, úgy a flow-élmény is csak akkor érkezik meg, ha beépítjük a napi rutinunkba. Most végre kiderül, azt hogyan is kell. A kreativitás nem érzés, hanem tett. Ha nem csinálod, nem történik. Csináld!”

- Karácson Tamás, Fluor

„Az alkotás rutinja kivételes precizitással célozza meg, és sokkal jobb elképzelésekkel cseréli fel a kreatív folyamattal kapcsolatos, közkeletű tévhiteinket. Új dolgok létrehozására, tudásunk és készségeink csiszolására ösztönöz, és arra, hogy megosszuk másokkal az alkotásunkat, amelyre büszkék lehetünk. Olvasd el!”

- Tobi Lutke, a Shopify vezérigazgatója

„Az alkotás rutinja világossá teszi: az akadályokról sok esetben kiderül, hogy valójában segítik a mű létrejöttét. A varázslat lehet, hogy a színpad mögül érkezik, onnan, ahol a kemény munka zajlik.”

- Peter Gabriel

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 3315 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3120 Ft
Kosárba

Egy ígéret földje

Elnöki memoár I.

Lebilincselő, személyes vallomás a történelemformáló pillanatokról – az elnöktől, aki arra inspirált, hogy higgyünk a demokrácia erejében


Barack Obama izgalmas, várva várt elnöki memoárjának első kötetében elmeséli valószínűtlen útjának történetét, amely során az identitását kereső ifjúból a szabad világ vezetőjévé vált. Politikai tanulmányait és történelmi jelentőségű elnöksége első ciklusának ikonikus pillanatait – a drámai átalakulás és zűrzavar időszakát – bemutató könyvében megdöbbentően személyes részletekbe enged betekintést.

Végigkalauzol a lenyűgöző pályán, amelyet a korai politikai törekvéseitől kezdve a választók aktivizálásának köszönhető, döntő jelentőségű iowai jelölőgyűlésen aratott győzelemig bejárt, majd a 2008. november 4-ei vízválasztó éjszakáig, amikor az Amerikai Egyesült Államok 44. elnökévé választották, és ezzel ő lett az első afroamerikai, aki az ország legmagasabb hivatalát betölthette.

Páratlan őszinteséggel írja le az elnöki hatalomban rejlő bámulatos lehetőségeket és azok korlátait. Az Ovális Irodába és a Fehér Ház Válságtermébe valamint Moszkvába, Kairóba, Pekingbe és számos más helyszínre invitál, és egyedülálló betekintést nyújt az Egyesült Államok belpolitikájának és nemzetközi diplomáciájának dinamikájába is. Bizalmasan elmeséli, hogy mi járt a fejében, amikor kialakította a kabinetjét, a gazdasági világválságot kezelte, Vlagyimir Putyin befolyásának mértékét próbálta felmérni, vagy amikor leküzdhetetlennek látszó akadályokat elhárítva keresztülvitte az egészségügyi ellátás kiterjesztésére vonatkozó törvényét. Ahogy beszámol arról is, milyen szempontok vezették, amikor összeütközésbe került a tábornokaival az afganisztáni stratégia miatt, a Wall Street megreformálására tett lépéseket, a Deepwater Horizon katasztrófája utáni eseményekre reagált, és az Oszáma bin Láden halálához vezető Neptun Szigonya akciót jóváhagyta.

Az Egy ígéret földje hihetetlenül bensőséges és hiteles önelemzés – történet egy emberről, aki szerepet vállalt a történelem alakításában, egy közösségszervezőről, akinek a világpolitika porondjára kilépve kellett próbára tennie a hitét. Obama őszintén vall arról, milyen hajmeresztő mutatványt jelentett feketeként elindulni az amerikai elnökválasztáson, viselni a „remény és változás” üzenetein fellelkesülő nemzedék elvárásainak súlyát és megfelelni a nagy horderejű döntéshozatal jelentette erkölcsi kihívásoknak. Nyíltan ír a vele szemben álló bel- és külföldi erőkről egyaránt, és arról is, hogyan élték meg a Fehér Házban töltött időszakot a felesége és a lányai. Kételyeit és csalódásait sem szégyelli feltárni, ugyanakkor egy pillanatra sem inog meg a hitében, hogy az Amerikának nevezett nagyszerű, folyamatosan zajló kísérletben mindig lehetséges az előrelépés.

Ez az olvasmányos, magával ragadó könyv hűen példázza Barack Obama meggyőződését, hogy a demokrácia nem fentről jövő adomány, hanem az empátián és kölcsönös megértésen alapuló érték, amelyet nap mint nap együtt kell tovább építenünk.

Borító ár: 7900 Ft
Aktuális ár: 6715 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
6320 Ft
Kosárba

Narratív közgazdaságtan

Hogyan hatnak a vírus módjára terjedő történetek a gazdaságra?

Hogyan befolyásolják a döntéseinket és a viselkedésünket a lényegtelennek tűnő történetek?

Míg ez a kérdés már régóta foglalkoztatja az emberiséget és a társadalomtudósokat, a közgazdászok többsége mereven elzárkózik az ilyen irányú kutatásoktól. Modelljeikben nincsenek történetek és érzelmek, csak racionálisan gondolkodó homo oeconomicusok.

Robert Shiller Nobel-emlékdíjas közgazdász legújabb könyve rendkívüli áttörés, mivel a gazdasági narratívák eddig ismeretlen világát tárja fel. Meggyőződéssel állítja, hogy a válságok előre jelzéséhez és a piaci problémák hatékony kezeléséhez a vírus módjára terjedő, népszerű gazdasági történetek szisztematikus elemzésére – narratív közgazdaságtanra – is szükség van.

Újszerű megközelítésben, rengeteg − eddig figyelmen kívül hagyott − történelmi példával, digitális adatbázisok felhasználásával teszi le az új paradigma alapjait. Gondolatébresztő fejtegetéseiből kiderül, hogy a gazdasági döntéseinket az igaz vagy éppen hamis történetek egyaránt befolyásolhatják. Megtudhatjuk azt is, miképp válhatnak a szájhagyomány útján, valamint a sajtó es a közösségi média csatornáin terjedő sztorik a gazdasági események hajtóerejévé, vagy vezethetnek válságokhoz, tömeges munkanélküliséghez, fokozódó egyenlőtlenséghez, vagy akár háborúhoz.

Borító ár: 4900 Ft
Aktuális ár: 4165 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3920 Ft
Kosárba