z emberi létezés útján mindig ott lappang az a rejtély, hogy mennyi minden rejtőzik bennünk, amit még nem ismertünk fel. Soha nem tudhatjuk pontosan, mi minden válhat még lehetségessé. Minden egyes pillanatban bekövetkezhet az ébresztő—kihullhatunk abból az álomból vagy álomkórból, amelyet addig talán észre sem vettünk magunk körül. És ekkor, hirtelen, meglepetés érhet minket: ránk süt a nap, és onnan nézünk vissza, ahol eddig aludtunk—ráébredünk, hogy addig csupán álomvilágban bolyongtunk.
Ebben a könyvében Feldmár András arra hív minket, hogy újra vizsgáljuk meg azt a keretet, amit valóságnak hiszünk. Az álmok és a valóság viszonya nem statikus, hanem rugalmas, mozgásban lévő rendszer, amelyet belső élményeink, tudatalatti tartalmaink, félelmeink és vágyaink formálnak. A szerző rámutat, hogy az álmaink nem egyszerű melléktermékek: mélyebb értelmet hordoznak, és apró üzenetekként jelennek meg tudatunk kapujában. Az álom és a valóság közti határvonal bizonytalan — gyakran nem is tudjuk, hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik.
A könyv üzenete az, hogy amikor képesek vagyunk megkérdőjelezni, amit eddig valóságnak hittünk — akár félelemmel, akár bátorsággal —, akkor arra a helyzetre is rá tudunk látni, amelybe belesimultunk. A „felébredés” nem csupán pillanatnyi állapot: új nézőpontot, új perspektívát kínál, és segít felismerni azt, hogy milyen mélyben élünk tudatosan és tudattalanul.
Ez a könyv olyan olvasóknak szól, akik nem elégszenek meg a látszólagos magyarázatokkal: akik hajlandók megnézni az álmaikon túlra, akik nem riadnak vissza attól, hogy a saját belső állomásaik útvesztőjében visszatérdezzenek — „Hol álmodom még? Mi lehet még lehetséges?”