Christopher Scanlon

Christopher Scanlon író, esszéista, egyetemi tanár. Írásai olyan magazinokban és folyóiratokban jelennek meg, mint a The Age, The Sydney Morning Herald, The Australian, The Conversation, The Monthly és az Overland. Tíz évig volt az Arena Magazine szerkesztője.

Violet Grace írói álnéven felesége, Kasey Edwards mellett társszerzője a „The Chess Raven Chronicles” című, fiatal felnőttek számára írt fantasysorozatnak. Christopher a Monash Egyetemen szerzett PhD-fokozatot politológiából, és a Deakin Egyetemen tanít kommunikációt.

Kasey és Christopher Melbourne-ben élnek két lányukkal.

Kasey Edwards

Christopher Scanlon

Ha úgy neveljük a lányunkat, hogy szeresse és elfogadja önmagát, akkor a többi szinte magától a helyére kerül.

• A lehető legtöbbet hozza majd ki magából, mert tisztában van a képességeivel.

• Ragaszkodik az egyenlőségen alapuló, egészséges kapcsolatokhoz, mert nem éri be kevesebbel.

• Vigyáz testi és lelki egészségére, mert amit szeretünk, az megérdemli a gondoskodást.

• Elégedett és kiegyensúlyozott lesz, mert tudja, hogy saját magára mindig számíthat.

A könyv szerzői, Kasey Edwards és Christopher Scanlon – maguk is lányos szülők – tudományos kutatásokon és személyes tapasztalatokon alapuló módszereinek segítségével lányainkat felvértezhetjük az önbecsülésüket romboló kulturális hatások és társadalmi előítéletek ellen. A kötet tanácsokkal szolgál az önazonosság, a támogató barátságok, a független, felelős döntések kialakításához, hogy lányunk értse és őszintén szeresse önmagát és a nőt, akivé válik.

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 3120 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3120 Ft
Kosárba