Edward de Bono a gondolkodás mint képesség közvetlen tanításának nemzetközileg elismert szaktekintélye, e tárgyból egyetemi konzultációkat tart Oxford, London, Cambridge egyetemein és a Harvardon. Tőle ered a laterális gondolkodás elve, és gyakorlatban jól alkalmazható technikákat fejlesztett ki a kreatív gondolkodás tudatos alkalmazására a gyakorlatban.
Edward de Bono hatvankét könyv szerzője, ezeket harminchét nyelvre fordították le. Két televíziós sorozatot is készített belőlük. Előadóként ötvenkét országba kapott meghívást,fontos konferenciákra, 1989-ben példáuk arra kapott felkérést, hogy a Nobel-díjasok különleges konferenciáján elnököljön.
Gondolkodástechnikáját a világ vezető vállalatai alkalmazzák, többek között az IBM, a DuPont, a Shell, az Ericsson, a McKinsey, a Ciba-Geigy, a Ford és más világszinten jelentős cégek vezetői. A Nemzetközi Űrállomás személyzete bolygót nevezett el de Bonóról, és Dél-afrikai tudósok egy csoportja őt is megnevezte a között a 250 személyiség között, akik munkásságukkal a legtöbbet tették hozzá az emberiség történelméhez.
Szerzőnk a legkiterjedtebb programot működteti a gondolkodás mint művelet önálló iskolai oktatásáért. Ezt a programot ma már a világ számos országában alkalmazzák. Eredetisége abban áll, hogy az agyat önszerveződő rendszernek tekinti. Erről a szilárd alapról kiindulva tervezte meg a gondolkodás gyakorlati eszközeit. Módszereit a világ legnagyobb vállalatainak igazgatótanácsi üléstermeitől négyéves óvodásokig terjedően igen széles körben használják. Hat kalap elnevezésű módszere a nyugati gondolkodás történetében először alkalmazza a konstruktív hozzájárulást az ellenpontos érvelés startégiája helyett.
Módszereit alkalmazzák elit gimnáziumok, Dél-afrikai vidéki iskolák és kambodzsai khmer falvak tanodái. Dr. de Bono módszerének kiválósága az egyszerűségben és a gyakorlatiasságban rejlik.