A fattyú

Miként nyernek új értelmet az élet mozzanatai, ha az ember szembenéz a halállal?

Jenő harminchat év amerikai élet után tér vissza Magyarországra, hogy onkológiai kezelést kapjon, és lezárja mindazt, amit addig elodázott: családi viszonyait, múltjának kísérteteit, be nem teljesült ígéreteit. A halál árnyékában az emlékezés védőernyővé válik, miközben újraéli erőszakos fogantatásának titkát, gyermekkorát a bűntudat és a félelem szorításában, valamint mindent átható aggodalmát, nehogy apja lelki terheit továbbörökítse. Felidézi női rokonaiból álló családját, vallásos neveltetését, betegségei testi és lelki tükrét, az amerikai álmot, melynek ára az elidegenedés lett, valamint házasságát, amelyben a szeretet lassan kötelességgé vált.

A regény mélyen emberi vallomás az életről, a halálról, a megbékélés kereséséről – és arról, hogyan lehet a szenvedésből önismeret, a veszteségből megértés.

„Siratófal… Ez lennék a számára? Most gyászolja el a régi, egészséges önmagát. Figyelem a benyomásaimat, mert a belőlem kiváltott érzelmek modellezik a kliens kapcsolataiban működő erőket. Diagnosztikus jelentősége is lehet annak, hogy milyen hatást gyakorol a környezetére. Azt érzem, hogy erős köteléket próbál kialakítani velem, talán kapaszkodót keres, reményt, ami életben tartja. Mintha polipkarokkal kutatna a külvilágban megragadható stabil pontok után.”