Dán gyereknevelés

Fogd a kezem!

Fogd a kezem!

Hogyan védhetjük meg gyerekünket a stressztől és a szorongástól?

A gyereknevelés nem a gyerekek „megjavításáról", hanem a velük és az önmagunkkal való jó kapcsolatról szól.

A gyerekeknél egyre gyakrabban és egyre korábban jelentkeznek a stressz okozta, sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő testi tünetek. Ezeket nem könnyű felismerni, különösen, ha a szülők maguk is rohannak, feszültek és a saját problémáikkal küzdenek.
Szülőként viszonylag keveset tekintünk magunkba, hiszen a gyerekeink vannak a figyelmünk középpontjában, és az ő megértésükhöz szeretnénk eszközöket kapni. De a gyereknevelés valójában leginkább a „szülőnevelésről" szól.
A nagy sikerű Gyereknevelés dán módra című könyv szerzője, Iben Dissing Sandahl azt hangsúlyozza, hogy a gyerekeket érő stressz ellen a leghatásosabb védelmet a gondoskodó, valódi elfogadáson alapuló, mély szülő-gyerek kapcsolat jelenti. Ennek megteremtéséhez és saját magunk „szülői neveléséhez" ad tanácsokat szerzőtársával együtt – kioktatás nélkül, őszinte történetekkel saját (tökéletlen) életükből anyaként és gyakorló pszichológusként.

A kötet utószavában Deliága Éva gyermekpszichológus a gyermekkori stressz, szorongás és a testi tünetek kapcsolatára világít rá.

Iben Dissing Sandahl író, pszichoterapeuta, tanár és előadó. Több mint húsz éve dolgozik terapeutaként gyerekekkel és gyerekes családokkal. A Gyereknevelés dán módra és a Játék dán módra című nemzetközi bestsellerek szerzője. Két gyereke van.

Borító ár: 3500 Ft
Aktuális ár: 2975 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2800 Ft
Kosárba
E-könyv – Fogd a kezem!

Borító ár: 3150 Ft
Aktuális ár: 2678 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2520 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
Játék dán módra

Játék dán módra

Hogyan neveljünk érzelmileg rugalmas, kiegyensúlyozott gyereket a szabad játék segítségével?

Teljesítményorientált korunkban túl nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek oktatására, fejlesztésére ahelyett, hogy hagynánk, hogy önállóan, irányítás nélkül fedezzék fel saját magukat és az őket körülvevő világot. Pedig a fantáziára, mozgásra és együttműködésre épülő kötetlen szabad játék nem időpazarlás. Éppen ellenkezőleg: erősíti a problémamegoldó képességet, növeli az érzelmi rugalmasságot, az önbizalmat, segít feldolgozni a konfliktusokat, félelmeket, és így csökkenti a stresszt – ezzel pedig olyan készségeket fejleszt, amelyek elengedhetetlenek a boldog gyerek- és felnőttkorhoz.

A kötetlen szabad játék régóta meghatározó része a dán kultúrának és gyereknevelésnek. , a nagy sikerű társszerzője ebben a könyvében saját gyermekpszichológusi és szülői tapasztalataira támaszkodva gyakorlati tanácsokkal segíti a szülőket, pedagógusokat, hogy miképpen építhetik be a játékot a mindennapokba.

Interjú a szerzővel a HVG Extra Pszichológia magazin oldalán.

Borító ár: 3500 Ft
Aktuális ár: 2975 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2800 Ft
Készletfigyelés
E-könyv – Játék dán módra

Gyereknevelés dán módra

Gyereknevelés dán módra

Hogyan neveljünk életrevaló és magabiztos gyereket?

Dánia évtizedek óta a legboldogabb ország a Földön – de vajon minek köszönhető ez? E könyv szerzői – egy amerikai anya, aki dán férfihez ment feleségül, és egy dán anya, aki gyakorló pszichoterapeuta – szerint a válasz abban rejlik, ahogyan a gyerekeiket nevelik: hiszen boldog gyerekekből boldog, életrevaló felnőttek lesznek.

A gyerekek alapvető jóságába vetett hit, az őszinte és hiteles szülői hozzáállás, az elfogadás és az ítélkezésmentesség olyan nevelési alapelvek, amelyeknek eredményeként a gyerekek kiegyensúlyozottak, érzelmileg rugalmasak, empatikusak és együttműködők lesznek – és ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek nem csak a gyerek-, hanem a felnőttkori boldogsághoz is szükségesek.

Dr. Vekerdy Tamás a könyvhöz írt utószavában bemutatja, hogy a hazai nevelési elvek inkább a könyvben részletezett teljesítményorientált amerikai gyakorlathoz állnak közel, ezért mi is sokat tanulhatunk a világ legboldogabb embereitől a gyereknevelés területén. 

„A könyv kitűnő! Tartsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!” Dr. Vekerdy Tamás

Borító ár: 3500 Ft
Aktuális ár: 2975 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2800 Ft
Kosárba
E-könyv – Gyereknevelés dán módra