„Ha egy felső vezető hatékonyságát összeadjuk egy reklámszakember kreativitásával és egy problémamegoldó guru slágfertigségével, akkor nagyjából ott tartunk, ahol egy kezdő szülőnek tartania kell. Mindemellett legyen bennünk legalább annyi érzelmesség, mint James Bluntban, annyi erő, mint a Rammstein Till Lindemannjában és Fekete Lászlóban együttvéve, és tudjunk legalább úgy improvizálni, mint egy középszerű dzsesszzenész. Ja, és végezzünk el a CIA-nál egy alapfokú kódfejtőkurzust. Szükségünk lesz rá, hogy kiigazodjunk a sírások, mutogatások között.”
Szél Dávid, aki gyakorló pszichológus, apa és férj, színes és tartalmas életet él. Apapara című blogja nyomán született nagy sikerű könyvének bővített és átdolgozott kiadásában mélyrehatóan foglalkozik a gyereknevelés számos örömével és nehézségével. Írásaiban szakemberként, szülőként és férfiként osztja meg tapasztalatait, legyen szó akár az altatás, az etetés, a beszoktatás, vagy a gyerekkönyvek kiválasztásának kihívásairól. Emellett nem kerüli meg a társadalom álszentségének, a szülőséggel kapcsolatos irreális elvárásoknak és a pszichológia tévedéseinek kérdését sem. Szellemes és gondolatébresztő könyve révén az apák számára könnyebbé válik a szülőséggel járó nehézségek leküzdése, és segít nekik megtalálni a helyüket az új családi dinamikában.
„De jó lett volna, ha a kezembe nyomják ezt a könyvet, amikor az újszülött lányommal kiléptem a kórházból! Annyi eleven élethelyzetet mutat be, és annyi jó ötletet ad, hogy kisgyerekes szülőként biztosan ott lett volna az éjjeliszekrényemen. A szakmaisága mellett leginkább az őszinteségét szerettem, azt a nyíltságot, ahogy Dávid felvállalja a saját dilemmáit, megmutatja a bizonytalanságait. Ettől lesz igazán hiteles szakember és APA.”
Orvos-Tóth Noémi, klinikai szakpszichológus
„Azt szokták mondani, hogy nem kellenek a receptek. Nem működnek. És tényleg nem kellenek. Ebben a könyvben receptek is vannak – mikor mit csinálj, és főleg mit ne csinálj –, és működnek! Igazolom. De azért, ami a legfontosabb: attól még, hogy szülő vagy, maradj önmagad! Légy kongruens, hiteles! Éld a saját életedet (is)! Olvasd el ezt a könyvet: sok mindent megtudsz – és jól fogsz szórakozni! (Ettől a gyerekeddel is kedvesebb leszel.)”
Vekerdy Tamás ajánlója az Apapara első kiadásához
Borító ár: | 3900 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 2925 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
2925 Ft |
---|
Rutger Bregman holland történész-író nemzetközi bestsellere új szemszögből mutatja be az emberi történelem elmúlt 200 ezer évét.
Nagy gondolkodóink az ókortól napjainkig szinte mind arra tanítanak, hogy az ember természettől fogva rossz, és elsősorban az önérdek vezérli. Ez a meggyőződés mélyen gyökeret vert a nyugati kultúrában: ugyanúgy tükröződik az újságok szalagcímeiben, mint az életünket szabályozó törvényekben.
De lehet, hogy mégsem igaz?
Az Emberiség számos példát hoz arra, hogy valójában jobban hajlunk az együttműködésre, mint a versengésre. A Legyek ura és a híres stanfordi börtönkísérlet valódi története, Mandela kiegyezése az apartheid híveivel, az ellenségek között szövődő frontbarátságok mind igazolják, hogy az ember eredendően jó, barátságos lény. Hogy ennek épp az ellenkezőjét hitették el velünk, súlyos következményekkel járt: ha a legrosszabbat feltételezzük, tényleg a legrosszabbat hozzuk ki egymásból a politikában és az élet más területein. Ha viszont hiszünk az emberi jóságban és önzetlenségben, azzal lehetőséget teremthenünk társadalmunk radikális átalakítására.
Daniel H. Pink, az Eladni emberi dolog és a Mikor - A tökéletes időzítés tudományos titkai szerzője
Adam Grant, az Adni és kapni – A siker rejtett dinamikája szerzője
The New Yorker
RUTGER BREGMAN Európa egyik legkiemelkedőbb fiatal történésze. Az Utópia realistáknak (Utopia for Realists) a The Sunday Times és a The New York Times sikerkönyve volt, és hollandról 32 nyelvre fordították le.
A The Correspondentnél végzett munkájáért kétszer jelölték a rangos European Press Prize-ra (Európai sajtódíjra). Cikkei a The Washington Post és a The Guardian hasábjain is megjelentek.
„A szegénység nem jellemhiba, hanem pénzhiány” (Poverty isn’t a lack of character; it’s a lack of cash) című TED-előadását több mint 3 millióan nézték meg.
Borító ár: | 5500 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 4125 Ft |

4125 Ft |

Borító ár: | 4050 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 3038 Ft |

3038 Ft |
---|
Hogyan befolyásolják a döntéseinket és a viselkedésünket a lényegtelennek tűnő történetek?
Míg ez a kérdés már régóta foglalkoztatja az emberiséget és a társadalomtudósokat, a közgazdászok többsége mereven elzárkózik az ilyen irányú kutatásoktól. Modelljeikben nincsenek történetek és érzelmek, csak racionálisan gondolkodó homo oeconomicusok.
Robert Shiller Nobel-emlékdíjas közgazdász legújabb könyve rendkívüli áttörés, mivel a gazdasági narratívák eddig ismeretlen világát tárja fel. Meggyőződéssel állítja, hogy a válságok előre jelzéséhez és a piaci problémák hatékony kezeléséhez a vírus módjára terjedő, népszerű gazdasági történetek szisztematikus elemzésére – narratív közgazdaságtanra – is szükség van.
Újszerű megközelítésben, rengeteg − eddig figyelmen kívül hagyott − történelmi példával, digitális adatbázisok felhasználásával teszi le az új paradigma alapjait. Gondolatébresztő fejtegetéseiből kiderül, hogy a gazdasági döntéseinket az igaz vagy éppen hamis történetek egyaránt befolyásolhatják. Megtudhatjuk azt is, miképp válhatnak a szájhagyomány útján, valamint a sajtó es a közösségi média csatornáin terjedő sztorik a gazdasági események hajtóerejévé, vagy vezethetnek válságokhoz, tömeges munkanélküliséghez, fokozódó egyenlőtlenséghez, vagy akár háborúhoz.
Borító ár: | 4900 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 3675 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
3675 Ft |

Borító ár: | 4410 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 3308 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
3308 Ft |
---|
Mit tud egy átlagember a rovarokról? Azt talán igen, hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Azt is biztosan, hogy vannak közöttük utálatos vérszívók és méhek nélkül nincsen méz. Az már azonban nem annyira közismert, hogy a méhek képesek megkülönböztetni emberi arcokat, látnak színeket, és eltáncolják egymásnak, hol található a táplálék. A hangyák szintén megtanítják társaiknak az élelemhez vezető utat; a selymes döglégy lárvája megtisztítja a sebeket; törpeszúnyog nélkül pedig nem lenne kakaó, így csokoládé sem.
Anne Sverdrup-Thygeson rovarkutató szórakoztató stílusban megírt könyvében magával ragadó lelkesedéssel sorolja az elképesztő tényeket és történeteket a rovarok világából. Ha volt is valaha bármi ellenérzésünk a rovarokkal szemben, ez a könyv örökre megváltoztatja a hozzáállásunkat.
FURCSÁK.
KÜLÖNLEGESEK.
TALÁLÉKONYAK.
SZÓRAKOZTATÓAK.
INTELLIGENSEK.
VÁLTOZATOSAK.
FANTASZTIKUSAK.
ELBŰVÖLŐEK.
IGAZI TÚLÉLŐK.
A VILÁG URAI.
Borító ár: | 4200 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 3150 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
3150 Ft |

Borító ár: | 3150 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 2363 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
2363 Ft |
---|
Mi történik, ha a mesterséges intelligencia vagy a virtuális valóság betör a 3D nyomtatás, illetve a robotika világába? Miképpen formálják át az egymást erősítő technológiák napjaink vezető iparágait? Milyen változások várhatók a táplálkozás, a közigazgatás és a környezetvédelem területén?
A technológia minden elképzelést felülmúló sebességgel fejlődik, és ennek köszönhetően a következő évtizedben soha nem tapasztalt átalakulás várható. Peter H. Diamandis jövőkutató és Steven Kotler tudományos író megvizsgálják, hogyan befolyásolják az exponenciálisan gyorsuló technológiai fejlődés újabb hullámai hétköznapi életünket és társadalmunk működését.
A szerzőpáros a technológiai konvergencia tudományát kutatva a legkülönfélébb területek – kereskedelem, oktatás, egészségügy és pénzügy – újjászületését vázolja fel. A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk lebilincselő olvasmány, amely a küszöbön álló fantasztikus jövőnkbe enged bepillantást.

Miért van meglepően sok diszlexiás a sikeres vállalkozók között?
Mégis jobb a nagyobb osztálylétszám?
Miért nem mindig kifizetődő, ha bejutunk a legkiválóbb egyetemre?
Háromezer évvel ezelőtt az ókori Palesztina egyik csataterén egy pásztorfiú diadalmaskodott egy hatalmas harcos felett mindössze a parittyájával. Dávid és Góliát története azóta az esélytelen kisemberek és a sebezhetetlen óriások közötti küzdelem jelképévé vált. Dávid győzelme valószínűtlen és csodával határos. A fiúnak nem volt esélye. Vagy mégis?
Malcolm Gladwell könyvei radikálisan megváltoztatták a világról és magunkról való gondolkodásmódunkat. Dávid és Góliát című kötetében Gladwell megkérdőjelezi az akadályok és hátrányok szerepéről kialakított elképzeléseinket, és újraértelmezi, mit jelent a diszkrimináció áldozatának lenni, elveszíteni egy szülőt, középszerű iskolába járni, vagy egyéb látszólagos hátránnyal indulni az életben. Lebilincselő történetekkel szemlélteti, milyen sokszor fakadnak világunk szépségei és jelentős értékei megpróbáltatásokkal teli élethelyzetekből.
Borító ár: | 3900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 1950 Ft |
Aktuális ár: | 2925 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
2925 Ft |
---|
Tényleg úgy terjednek a gondolatok és a termékek, ahogy a vírusok?
Miért szorult vissza hirtelen a New York-i bűnözés?
Mit árul el az ebolajárvány egy tévéműsor sikeréről?
Fordulópont az a különös pillanat, amikor egy ötlet, trend vagy viselkedés hirtelen elszabadul, és járványszerűen, megállíthatatlanul terjedni kezd. Pontosan úgy, ahogy egy influenzás ember képes járványt kirobbantani, egy kicsiny, ám precízen kiszámított mozdulat is képes divatossá, népszerűvé tenni termékeket vagy tevékenységeket. De vajon mikor van a fordulópont?
Malcolm Gladwell könyvei radikálisan megváltoztatták a világról és magunkról való gondolkodásmódunkat. A Fordulópont példáit az élet legkülönbözőbb területeiről hozza, tüzetesen és szórakoztatóan elemzi, hogyan vehetjük észre, ha egy fordulópont készül, vagy hogyan lehet fordulópontot létrehozni.
Borító ár: | 3900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 1950 Ft |
Aktuális ár: | 2925 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
2925 Ft |
---|
Lehet-e „első blikkre" jól dönteni?
Miért hatnak ránk annyira a magas, barna, jóképű férfiak?
Hogyan olvassunk mások gondolataiban?
A világ és önmagunk megismerése során túlságosan nagy figyelmet fordítunk a hosszas tervezés és gondolkodás után meghozott racionális döntésekre. Pedig a gondolkodás nélküli gondolkodás, az „isteni szikra", az intuíció is sikerre vihet.
Malcolm Gladwell könyvei radikálisan megváltoztatták a világról és magunkról való gondolkodásmódunkat. Az Ösztönösen című könyvében számos példán keresztül magyarázza el, hogyan hozunk döntéseket, és a gyakorlati életben könnyen használható eszköztárat mutat be, amellyel rengeteg időt takaríthatunk meg.
e-könyvben is kapható.
Borító ár: | 3900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 1950 Ft |
Aktuális ár: | 2925 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
2925 Ft |
---|
A hatékony munka és a harmonikus kapcsolatok alapja nem csupán az, hogy mit mondunk, hanem az is, hogy hogyan közöljük gondolatainkat. A nemzetközileg elismert szerzőpáros ebben a könyvben összegyűjti a legfontosabb kommunikációs elméleteket, és még a bonyolultabb modelleket is könnyen érthetővé teszi szórakoztató ábrákkal és példákkal. Ezek az elméletek nemcsak segítenek az önkifejezésben, hanem fejlesztik a másokkal való kapcsolatokat és a világ megértését is, ezáltal segítve minket a sikeres együttműködésben és a pozitív közösségi élmények létrehozásában.
A könyv elérhető e-könyv formában is.
Borító ár: | 3700 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 2775 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
2775 Ft |
---|
Hogyan tudta lóvá tenni Fidel Castro a CIA-t egy egész emberöltőn át?
Lehet, hogy amire a vígjátéksorozatok tanítanak, hazugság?
A szem mégsem a lélek tükre?
Sokszor, sajnos, hibás eszközökkel és stratégiákkal igyekszünk megérteni, kiismerni azokat, akiket nem ismerünk. És, mivel nem tudjuk, hogyan beszéljünk az ismeretlenekkel, konfliktusok és félreértések özönét zúdítjuk magunkra.
Malcolm Gladwell könyvei radikálisan megváltoztatták a világról és önmagunkról való gondolkodásmódunkat. Ismerős ismeretlenek című kötetében ismét szellemi kalandra hív, embert próbáló és ellentmondásokkal teli utazásra a történelem, a pszichológia és a címlapsztorit érő botrányok világába – és a feje tetejére állítja mindazt, amit eddig tudni véltünk.

Borító ár: | 3510 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 2633 Ft |

2633 Ft |
---|
Miért követünk másokat még akkor is, ha tudjuk, hogy nincs igazuk?
Hogyan segíti elő a környezetvédelmet a szomszédok megfigyelése?
Miért parkolunk rosszabbul mások társaságában?
Mikor jobb a tömeget követni, és mikor célravezető a saját utunkat járni? Észre sem vesszük, de mások elképesztő mértékben befolyásolják életünk szinte minden területét. Jonah Berger, a Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszora, a Ragályos! – Hogyan terjed a siker? című könyv szerzője bemutatja, milyen egyszerű, mégis gyakran meglepő módokon hatnak mások a viselkedésünkre. Ha azonban felismerjük a társas befolyás hatását, tudatosabb döntéseket hozhatunk, sőt növelhetjük a saját befolyásunkat, és sikeresebb, teljesebb értékű társas kapcsolatokra tehetünk szert.

Ki vezethet autót Észak-Koreában? Mit tud az átlagember a fogolytáborokról? Utazhatnak, nyaralhatnak az észak-koreaiak? Kritizálják-e a Kimeket a zárt ajtók mögött?
A napi hírek alapján Észak-Koreáról éhező szegények, állami propaganda, munkatáborok és a személyi kultusz jut eszünkbe. Daniel Tudor, a The Economist újságírója disszidensekkel készített interjúk alapján mutatja be, hogyan élnek, dolgoznak, szeretnek és tanulnak a hétköznapi emberek. Anélkül, hogy mentséget keresne a rezsim zsarnokságára, a Kérdezz meg egy észak-koreait! rávilágít arra, hogy a diktatúra elnyomása ellenére az észak-koreaiak megpróbálják éppúgy élni mindennapi életüket, mint mindenki más bárhol a világon.
Hiteles és őszinte vallomások az észak-koreai életkörülményekről – maguktól az észak-koreaiaktól.
Borító ár: | 3500 Ft |
---|---|
Aktuális ár: | 2625 Ft |
HVG-klubkártyával, HVG Pártoló Tagsággal: |
2625 Ft |
---|
Hogyan változtatta meg a fogamzásgátló tabletta a jogászszakmát?
Miként tette tönkre a vonalkód a családi kisboltokat?
Miért növelte az egyenlőtlenséget a gramofon a zeneiparban?
A világ gazdasága bonyolult, folyamatosan változó rendszer. Számos eszköz, kiemelkedő személyiség és ötlet alakította a történelem folyamán, ám szinte senki nem látja át az egész rendszert és az egyes történések jelentőségét. Pedig az életünket nagyban befolyásolják az újítások, ezért jól tesszük, ha megpróbáljuk megérteni, hogyan hatnak a gazdaságunkra.
Tim Harford, az oknyomozó írásairól ismert közgazdasági újságíró lebilincselő könyvében rejtett összefüggéseket leplez le. A rováspálcától a konténeren, a hűtési láncon és a videójátékon át a villanykörtéig 50 izgalmas találmányt mutat be meglepő és emlékezetes történetekkel. Lépésről lépésre haladva áll össze a teljes kép: hol tartunk most, hogyan jutottunk ide, és merre indulhatunk tovább. Az egyre gyorsuló innováció korában érdemes levonnunk a korszakalkotó ötletek bölcs felhasználására vonatkozó tanulságokat.
A szerzőről
Tim Harford a The Financial Times vezető újságírója, a BBC Radio 4 More or Less című műsorának vezetője. Az Alkotó rendetlenség, Az alkalmazkodás logikája, Az élet rejtett logikája és Az oknyomozó közgazdász szerzője. Harford vendégoktató az oxfordi Nuffield College-ban, tiszteletbeli tagja a Királyi Statisztikai Társaságnak. 2014-ben az év közgazdasági kommentátora díjra jelölték. 2015-ben és 2016-ban is nyert gazdasági újságírásért díjakat. „How Frustration can make us more creative” és „Trial, error and the God complex” című TED-előadásait összesen több mint 5 millión tekintették meg.
Ajánlások:
Az Alkotó rendetlenség kritikájából:
„Nagyon jó könyv, teli az ösztönös várakozásainkkal ellentétes bölcs és okos meglátásokkal.”
Brian Eno
„Harford érvelése az esztétika mögé néz, lebilincselő történetei újra és újra a lényeget hozzák felszínre.”
Maria Konnikova, The New York Times könyvajánló
„Az Alkotó rendetlenség mélyreható kutatáson alapuló, folyamatosan megvilágosító kaland a rendetlenség gyökeres változásokat hozó, varázslatos világába.”
Oliver Burkeman
Az oknyomozó közgazdász kritikájából:
„Tim Harford talán a világ legjobb gazdasági közírója /../, új könyve nem más, mint a népszerű közgazdaságtan Szent Grálja.”
Felix Salmon, New Statesman
„Tim Harford a terület hozzáértő magyarázója, lendületes és elfogulatlan, Az oknyomozó közgazdász és annak makroökonómiai folytatása remek kiindulópontok: egyrészt, mert önmagukban is érdekesek, másrészt nagyszerű betekintést adnak, miként gondolkodnak a közgazdászok, és hogyan elemzik az ilyen típusú kérdéseket.”
John Lanchester