Inspiráló könyvek

Egy ígéret földje

Egy ígéret földje

Elnöki memoár I.

Egy ígéret földje – Barack Obama őszinte és inspiráló elnöki memoárja

Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke ebben a lenyűgöző memoárban osztja meg valószínűtlen útjának történetét, amely során identitását kereső fiatalból a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjévé vált. Az Egy ígéret földje őszinte és személyes betekintést nyújt a történelemformáló pillanatokba, az elnöki döntések erkölcsi és politikai kihívásaiba, valamint a demokráciába vetett megingathatatlan hitébe.

Obama megeleveníti elnöksége első ciklusának ikonikus pillanatait: a gazdasági világválság kezelését, az egészségügyi reformért folytatott harcot, az Oszáma bin Láden elleni hadműveletet, valamint azokat az összecsapásokat, amelyeket bel- és külpolitikai kihívásokkal vívott. Emellett betekintést nyújt a Fehér Ház hétköznapjaiba és családi életébe is.

A könyv egyszerre elgondolkodtató és inspiráló. Obama részletesen tárja fel, hogyan küzdött az egyenlőségért, miközben megőrizte hitét az empátián és kölcsönös megértésen alapuló demokráciában. Egy könyv, amely cselekvésre ösztönöz, és arra emlékeztet, hogy a változás mindig lehetséges.

Borító ár: 7900 Ft
Korábbi ár: 5530 Ft
Aktuális ár: 5925 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5925 Ft
Kosárba
E-könyv – Egy ígéret földje

Lebilincselő, személyes vallomás a történelemformáló pillanatokról – az elnöktől, aki arra inspirált, hogy higgyünk a demokrácia erejében

Barack Obama izgalmas, várva várt elnöki memoárjának első kötetében elmeséli valószínűtlen útjának történetét, amely során az identitását kereső ifjúból a szabad világ vezetőjévé vált. Politikai tanulmányait és történelmi jelentőségű elnöksége első ciklusának ikonikus pillanatait – a drámai átalakulás és zűrzavar időszakát – bemutató könyvében megdöbbentően személyes részletekbe enged betekintést.

Végigkalauzol a lenyűgöző pályán, amelyet a korai politikai törekvéseitől kezdve a választók aktivizálásának köszönhető, döntő jelentőségű iowai jelölőgyűlésen aratott győzelemig bejárt, majd a 2008. november 4-ei vízválasztó éjszakáig, amikor az Amerikai Egyesült Államok 44. elnökévé választották, és ezzel ő lett az első afroamerikai, aki az ország legmagasabb hivatalát betölthette.

Páratlan őszinteséggel írja le az elnöki hatalomban rejlő bámulatos lehetőségeket és azok korlátait. Az Ovális Irodába és a Fehér Ház Válságtermébe valamint Moszkvába, Kairóba, Pekingbe és számos más helyszínre invitál, és egyedülálló betekintést nyújt az Egyesült Államok belpolitikájának és nemzetközi diplomáciájának dinamikájába is. Bizalmasan elmeséli, hogy mi járt a fejében, amikor kialakította a kabinetjét, a gazdasági világválságot kezelte, Vlagyimir Putyin befolyásának mértékét próbálta felmérni, vagy amikor leküzdhetetlennek látszó akadályokat elhárítva keresztülvitte az egészségügyi ellátás kiterjesztésére vonatkozó törvényét. Ahogy beszámol arról is, milyen szempontok vezették, amikor összeütközésbe került a tábornokaival az afganisztáni stratégia miatt, a Wall Street megreformálására tett lépéseket, a Deepwater Horizon katasztrófája utáni eseményekre reagált, és az Oszáma bin Láden halálához vezető Neptun Szigonya akciót jóváhagyta.

Az Egy ígéret földje hihetetlenül bensőséges és hiteles önelemzés – történet egy emberről, aki szerepet vállalt a történelem alakításában, egy közösségszervezőről, akinek a világpolitika porondjára kilépve kellett próbára tennie a hitét. Obama őszintén vall arról, milyen hajmeresztő mutatványt jelentett feketeként elindulni az amerikai elnökválasztáson, viselni a „remény és változás” üzenetein fellelkesülő nemzedék elvárásainak súlyát és megfelelni a nagy horderejű döntéshozatal jelentette erkölcsi kihívásoknak. Nyíltan ír a vele szemben álló bel- és külföldi erőkről egyaránt, és arról is, hogyan élték meg a Fehér Házban töltött időszakot a felesége és a lányai. Kételyeit és csalódásait sem szégyelli feltárni, ugyanakkor egy pillanatra sem inog meg a hitében, hogy az Amerikának nevezett nagyszerű, folyamatosan zajló kísérletben mindig lehetséges az előrelépés.

Ez az olvasmányos, magával ragadó könyv hűen példázza Barack Obama meggyőződését, hogy a demokrácia nem fentről jövő adomány, hanem az empátián és kölcsönös megértésen alapuló érték, amelyet nap mint nap együtt kell tovább építenünk.

Borító ár: 7110 Ft
Aktuális ár: 5333 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5333 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
Emberiség

Emberiség

Mégis jobbak lennénk, mint hittük?

Rutger Bregman holland történész-író nemzetközi bestsellere új szemszögből mutatja be az emberi történelem elmúlt 200 ezer évét.

Nagy gondolkodóink az ókortól napjainkig szinte mind arra tanítanak, hogy az ember természettől fogva rossz, és elsősorban az önérdek vezérli. Ez a meggyőződés mélyen gyökeret vert a nyugati kultúrában: ugyanúgy tükröződik az újságok szalagcímeiben, mint az életünket szabályozó törvényekben.

De lehet, hogy mégsem igaz?

Az Emberiség számos példát hoz arra, hogy valójában jobban hajlunk az együttműködésre, mint a versengésre. A Legyek ura és a híres stanfordi börtönkísérlet valódi története, Mandela kiegyezése az apartheid híveivel, az ellenségek között szövődő frontbarátságok mind igazolják, hogy az ember eredendően jó, barátságos lény. Hogy ennek épp az ellenkezőjét hitették el velünk, súlyos következményekkel járt: ha a legrosszabbat feltételezzük, tényleg a legrosszabbat hozzuk ki egymásból a politikában és az élet más területein. Ha viszont hiszünk az emberi jóságban és önzetlenségben, azzal lehetőséget teremthenünk társadalmunk radikális átalakítására.

„A cinizmus tengerében ez a könyv képviseli azt a biztonságos, elsüllyeszthetetlen mentőcsónakot, amelyre a világnak szüksége van.”

Daniel H. Pink, az Eladni emberi dolog és a Mikor - A tökéletes időzítés tudományos titkai szerzője

„Az Emberiség nemcsak magasztosabb, de sokkal pontosabb képet is fest az emberi természetről.”

Adam Grant, az Adni és kapni – A siker rejtett dinamikája szerzője

„Bregman érveire támaszkodva valódi emberi értékek mentén kellene átalakítanunk az intézményeinket és a törvényeinket.”

The New Yorker

RUTGER BREGMAN Európa egyik legkiemelkedőbb fiatal történésze. Az Utópia realistáknak (Utopia for Realists) a The Sunday Times és a The New York Times sikerkönyve volt, és hollandról 32 nyelvre fordították le.

A The Correspondentnél végzett munkájáért kétszer jelölték a rangos European Press Prize-ra (Európai sajtódíjra). Cikkei a The Washington Post és a The Guardian hasábjain is megjelentek.

„A szegénység nem jellemhiba, hanem pénzhiány” (Poverty isn’t a lack of character; it’s a lack of cash) című TED-előadását több mint 3 millióan nézték meg.

Borító ár: 5500 Ft
Aktuális ár: 4125 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4125 Ft
Készletfigyelés
E-könyv – Emberiség

Borító ár: 4050 Ft
Aktuális ár: 3038 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3038 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
Együtt minden jobb

Együtt minden jobb

Az inspiráció kis könyve

Nagyon sokan esetlegesen éljük az életünket – sodródunk az árral.

Az elégedettség viszont csak akkor adatik meg, ha tudatosan élünk.

„Mit akarsz kezdeni az életeddel? Mihez kezdesz az életben?”

„Vannak céljaid? Van egy nagy álmod? Pontosan tudod, hogy amit csinálsz, azt miért is csinálod?”

Mind ismerünk valakit, akinek ezek a kérdések feladták a leckét. Mert a válasz sokszor nehezen megfogható, bizonytalan.

Számos úton elindulhatunk az ismeretlen jövő felé, de utunk, a legjobb eséllyel, csak akkor lesz élvezetes, ha van egy megbízható útitársunk.

Egyedül is felépíthetünk egy sikeres karriert vagy egy boldog életet. De miért tennénk?

Együtt minden jobb.

Ez a különleges és kedves kis könyv igen szokatlan formában érvel azon egyszerű elv mellett, miszerint: együtt minden jobb. Simon Sinek, a Kezdj a miérttel! és A jó vezetők esznek utolsónak című bestsellerek világjáró szerzője összegyűjtött tudását most egy gazdagon illusztrált mesében adja át.

Simon Sinek hivatásos optimista. Hisz abban, hogy az emberiségre jobb jövő vár. Előadása minden idők harmadik legnépszerűbb videója a TED.com oldalon. A StartWithWhy.com weboldalról az érdeklődők többet is megtudhatnak Sinek munkásságáról, és arról, hogyan inspirálhatjuk a környezetünkben élőket.

Ethan M. Aldridge New York-ban élő illusztrátor, író. Munkái megtekinthetők az ethanaldridge.weebly.com címen.

Borító ár: 3200 Ft
Korábbi ár: 960 Ft
Aktuális ár: 2400 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2400 Ft
Kosárba
Inspiráló TED-előadások: Kreativitás

Inspiráló TED-előadások: Kreativitás

Nem hivatalos válogatás 100 előadó legfontosabb gondolataiból

Hogyan tegyünk szert aha-élményekre?

Miként birkózzunk meg az alkotói válsággal?

Miért beszélgessünk sokat gyerekekkel?

Könnyű elvesznünk a TED-előadások sűrűjében.
Ez az összeállítás a 100 legjobb kreativitásról szóló TED-beszédből szemezget. Szellemes grafikáival és frappáns idézeteivel nem csupán új utak felfedezésére és önmagunk fejlesztésére sarkall, de félelmeink leküzdésére is bátorít, hogy maximálisan kihasználhassuk a bennünk rejlő határtalan kreatív lehetőségeket.

A kivételes gyűjteményből most olyan mesterektől tanulhatunk, mint a neves szervezetpszichológus, Adam Grant, a közgazdász-újságíró, Tim Harford, valamint a művészvilág kiválóságai: Sting, Marina Abramović vagy Elizabeth Gilbert.

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 2925 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2925 Ft
Kosárba
Szép, zárt világ

Szép, zárt világ

Az első balettlépésektől a színpadig

„Tízévesen hozunk döntést az életünkről. Ki az az elvetemült rajtunk kívül, aki ilyen fiatalon ilyen komoly felelősséget vállal?! A kívülállók kérdezgették, ha nem megy olyan jól, miért nem dolgozom többet vagy másként? De ez nem úgy van, hogy leülök és megtanulom, vagy a testedben van, vagy nincs, a művészi jellegről nem is beszélve. Kegyetlen szakma, annyi mindennek kell egyszerre megtörténnie ahhoz, hogy működjön."

Horváth Péter, volt balettnövendék

A közönség a balettet könnyűnek és légiesnek látja. Ez az életpálya azonban a próbatermekben és a kulisszák mögött inkább fájdalmas és nehéz. A táncosok tisztában vannak vele, hogy a szenvedés a hivatásuk része és ennek tudatában, már egészen kicsi koruktól elhivatottan készülnek, hogy balettművészek legyenek.

Czank Lívia, újságíró, író, fotóművész egy teljes tanévet töltött a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékeivel, részt vett az év összes fontos eseményén, beszélgetett a hallgatókkal, mesterekkel és az egyetemi dolgozókkal. Vallomásaikból körvonalazódnak cselekvéseik mozgatórugói, nehézségeikről és örömeikről egyaránt képet kapunk. Különleges képességű, „kiválasztott" gyerekeket ismerünk meg, akik alázatosak, maximalisták, összetartóak és rendkívül önállóak. Az izgalmas beszámolókat, a szerző művészi szépségű fotói egészítik ki, amelyek bepillantást engednek e szép, zárt, rengeteg buktatóval teli, sokak számára eddig ismeretlen világba.

„Meggyötör, hogy nem tudom kiszámítani a jövőjüket. Itt vagyunk, csináljuk, de nem tudom, mi vár rájuk odakint, nem irányíthatom. Nem tudom, visszakapják-e mindazt, amit belefektettek a balettbe az elmúlt kilenc évben. Jó lenne, ha tényleg ki tudnák bontani a szárnyaikat, ha tudnának repülni...Csak ez számít."

Volf Katalin, mesternő, Kossuth-díjas művész

„Hihetetlen élmény volt! Amikor lejöttem a színpadról, nem is emlékeztem arra a két percre, amikor táncoltam, mintha egészen máshol jártam volna közben. A színpad megint teljesen elvarázsolt."

Ellenrieder Rubina, balettnövendék

„Ezek a gyerekek rengeteg információt kapnak folyamatosan, ezeket mind a fejükben kell tartani, és el kell, hogy jusson a testükbe is, óriási teljesítmény tőlük. Ezt nem is biztos, hogy mindig megfelelően értékeljük, tényleg iszonyatosan nagy terhelésnek vannak kitéve. Ez egy rövid szakma, hamar tudniuk kell mindent, szinte azonnal tökéletesnek kell lenniük, de persze tökéletes nem lesz senki, mindig van hova tovább fejlődni. A legfontosabb inkább az, hogy saját képességeikhez mérten, az adott körülmények között legyenek képesek kihozni magukból a maximumot."

Németh Nikolett, mesternő

Borító ár: 4900 Ft
Korábbi ár: 1470 Ft
Aktuális ár: 2940 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2940 Ft
Kosárba
ÉLJ KREATÍVAN!

ÉLJ KREATÍVAN!

Önmegvalósítás és problémamegoldás a mindennapokban

Miképpen oldhatunk meg alkotó módon váratlan helyzeteket?

Hogyan aknázzuk ki, ha több minden érdekel bennünket?

Miként láthatunk a problémákban lehetőséget, és meríthetünk a kudarcból ihletet?

Hogyan találjunk rá az egyedi és elégedett önmagunkra?

A kreativitás mindannyiunkban fellelhető és fejleszthető, és ma fontosabb, mint korábban bármikor – ez a 21. század egyik túlélőkészsége. Segít szembenézni a kihívásokkal, megoldásokat találni eddig ismeretlen problémákra, elszakadni a megszokottól és kiteljesíteni az életünket.

Nemzetközileg elismert szakértők és inspiráló történetek segítenek kreatív énünk fejlesztésében, valamint hazai szakemberek osztják meg nézeteiket a kreativitásról és motivációról. A kötetben ismertetett módszerekhez a szerző gondolatébresztő, interaktív feladatokat is összeállított, hogy felszabadíthassuk kreatív energiáinkat.

Töltsd le ingyen a könyvhöz tartozó 60 oldalas munkafüzetet a www.eljkreativan.hu weboldalról!

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 2925 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2925 Ft
Kosárba
Így lettem – Önismereti napló saját hangod megtalálásához

A Michelle Obama bestseller memoárja alapján született gondolatébresztő kérdések és felvetések segítségével áttekintheted a saját történetedet – vagyis mindazt, ami számodra hiteles és csak rád jellemző. Bátorságot meríthetsz az idáig vezető út tapasztalataiból, és megtalálhatod magadban az erőt, hogy megtedd a következő lépéseket, bárhová is visznek.

Michelle Robinson Obama 2009 és 2017 között volt az Amerikai Egyesült Államok first ladyje. A Princetoni Egyetemen és a Harvard Jogi Karán végzett, majd pályafutását a chicagói Sidley & Austin ügyvédi irodánál kezdte jogászként, és ott ismerkedett meg férjével, Barack Obamával. Később Chicago polgármesteri hivatalának munkatársa lett, majd a Chicagói Egyetemen és a Chicagói Egyetem Orvostudományi Központjában dolgozott. Michelle Obama alapította a Public Allies chicagói tagozatát, amely fiatalokat készít fel közszolgálati karrierre.
Az Obama házaspár jelenleg Washington D. C.-ben él. Két lányuk van, Malia és Sasha.

„Erőt jelent, ha megismerhetnek és meghallgathatnak mások, ha megvan a saját történetünk,
ha hiteles hangon szólalunk meg. Az pedig kivételes kegyelem, ha hajlandók vagyunk megismerni és meghallgatni másokat."

Michelle Obama: Így lettem

Borító ár: 3900 Ft
Korábbi ár: 1170 Ft
Aktuális ár: 2925 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2925 Ft
Kosárba
Győztes gondolkodás

Győztes gondolkodás

A sikeres sportoló mentális felkészülése 11 lépésben

Mitől lesz sikeres egy sportoló? Hogyan lehet a maximumot nyújtani anélkül, hogy kiégnénk? Miként hasznosíthatjuk a sportban szerzett tapasztalatokat a civil életünkben? Ezek a kérdések sokakban felmerülnek és a válaszok kulcsfontosságúak.
Sokan úgy gondolják, hogy a sikerre születni kell, pedig valójában a siker nagy része tanulás és kitartó munka eredménye. A mentális felkészültségünk, legyen szó bármilyen sportágról, foglalkozásról vagy életkorról, jelentős hatással van a teljesítményünkre.
Kenyeres András a Debreceni Egyetemen végzett biológus szakon. Az egyetem elvégzése után több mint tíz éven át multinacionális üzleti környezetben dolgozott. Tanácsadó cégében számos sportolót, csapatot, edzőt és üzleti vezetőt támogat céljaik elérésében, emellett sportmentáltréner képzéseket tart. Emellett podcast műsort is vezet és több könyve is megjelent már.
Kenyeres András könyvei és munkássága inspirációt nyújtanak mindazok számára, akik a sportban és az életben is a legjobbat akarják nyújtani, miközben megőrzik mentális és fizikai egyensúlyukat.

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 1950 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
1950 Ft
Kosárba
E-könyv – Győztes gondolkodás

E-könyv – Győztes gondolkodás

A sikeres sportoló mentális felkészülése 11 lépésben

Mitől lesz egy sportoló eredményes?
Hogyan érhetjük el a maximumot anélkül, hogy kiégnénk?
Mit tanulhatunk a sikeres sportolóktól a civil életben?

Sokak szerint a sikerre születni kell, pedig az valójában kitartó tanulás eredménye. Egy sportoló mentális tudatossága, felkészültsége – sportágától függetlenül – aktívan támogatja a fejlődését. Ha megtanuljuk, hogy mit tudunk elérni saját akaratunkból, megismerjük erősségeinket és gyengeségeinket, és ha ezeken tudatosan dolgozunk, akkor olyan munícióra teszünk szert, amire egész életünkben építhetünk. Ha beépítjük hétköznapjainkba a könyvben bemutatott módszereket, jobb sportolóvá válhatunk, és önismeretünket is fejleszthetjük.
A könyv nemcsak mentális állóképességünk javításának elméleti hátterét vázolja fel, de hazai és külföldi sportolók példáin és könnyen elsajátítható gyakorlatokon keresztül segít a teljesítmény fokozásában.
Kenyeres András coach, a magyar férfi vízilabda-válogatott mentáltrénere és kommunikációs tanácsadója hathatós segítséget nyújt annak, aki ki akarja hozni magából a maximumot mind fizikailag, mind szellemileg, ugyanakkor pozitívan meg akarja élni az élsport mindennapjait.

„A csapat sikere közös munkák eredménye. A győztes gondolkodás elsajátítása a célok megvalósítását segíti – sportolóként, edzőként és magánemberként egyaránt."
MÄRCZ TAMÁS, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, olimpiai bajnok vízilabdázó

Borító ár: 3510 Ft
Aktuális ár: 2633 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2633 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
Így lettem

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EGYKORI FIRST LADYJÉNEK SZEMÉLYES HANGÚ, ÁTÜTŐ EREJŰ ÉS INSPIRÁLÓ ÖNÉLETRAJZA

Michelle Robinson gyermekkorát Chicago déli részén töltötte. A család tetőtéri lakásában egy szobában lakott bátyjával, Craiggel, akivel gyakran fogócskázott kint a parkban. Szüleinek, Fraser és Marian Robinsonnak köszönheti szókimondását, bátorságát. Innen az élet távolabb repítette: a Princeton nagyelőadóitól, ahol először tapasztalta meg, milyen érzés egyedüli feketének lenni egy teremben, a csupa üveg irodaházig, ahová elszánt és lelkes társasági szakjogászként került. Itt toppant be irodájába egy nyári reggelen egy joghallgató, Barack Obama, és borította fel szépen felépített terveit.
Michelle Obama most először mesél házasságuk első éveiről, arról, miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között, miközben férje politikai karrierje gyorsan ívelt felfelé. Beavat az elnökválasztáson való indulásról szóló vitáik részleteibe, és ír arról is, hogyan élte meg a népszerűség terhét és a kritikákat a kampány során. A bájjal, humorral és szokatlan őszinteséggel elmesélt történetekben igen érzékletesen számol be a színfalak mögött zajló eseményekről, amelyeknek a családja a történelem rivaldafényébe kerülve lett részese. Hasonlóan élvezetesen ír a Fehér Házban eltöltött nyolc meghatározó évről, amelyek során megismerte az országot, és az ország is megismerte őt.

Az Így lettem hol szerény iowai konyhákba, hol a Buckingham-palota báltermeibe kalauzol minket. Megtapasztaljuk a mérhetetlen szomorúság, az elképesztő szívósság és bámulatos kitartás pillanatait is. Egészen közelről láthatjuk, mi zajlik e páratlan, úttörő történelmi személyiség lelkében, miközben azért küzd, hogy hitelesen éljen, hogy saját erejét és hangját magasabb eszmék szolgálatába állítsa. Őszintén és bátran megosztott történetei arra ösztönöznek, hogy feltegyük magunknak is a kérdést: kik vagyunk és kivé akarunk válni.

A könyv trailere:

Michelle Robinson Obama, aki 2009 és 2017 között az Amerikai Egyesült Államok first ladyje volt, a Princetoni Egyetemen és a Harvard Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát. Karrierjét a chicagói Sidley & Austin ügyvédi irodánál kezdte jogászként. Itt találkozott későbbi férjével, Barack Obamával. Dolgozott a chicagói polgármesteri hivatalban, a Chicagói Egyetemen és a Chicagói Egyetem Orvostudományi Központjában. Ő alapította a fiatalokat a közszolgálati életpályára felkészítő Public Allies chicagói szervezetét.
Az Obama házaspár Washington D. C.-ben él, két lányuk van, Malia és Sasha.

„Sok minden van, amit még mindig nem tudok Amerikáról, az életről, sem arról, hogy mit hozhat a jövő. De magamat ismerem. Édesapám, Fraser arra nevelt, hogy keményen dolgozzam, sokat nevessek és álljam a szavam. Édesanyám, Marian megmutatta, hogyan gondolkodjam önállóan és hallassam a hangom. Ők ketten, a mi kis zsúfolt lakásunkban Chicago South Side-ján segítettek meglátni a történetünk, az én történetem értékét országunk szövevényesebb történetén belül. Még akkor is, ha az nem szép vagy tökéletes. Még akkor is, ha sokkal valóságosabb, mint szeretnénk. Életünk története a részünkké válik, mindig velünk marad. Én így lettem azzá, aki vagyok.”

Borító ár: 4900 Ft
Korábbi ár: 3430 Ft
Aktuális ár: 3675 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3675 Ft
Kosárba
Találd meg a miérted!

Találd meg a miérted!

Mi motivál minket és csapatunkat?

Tisztában vagyunk vele, miért tesszük nap mint nap, amit teszünk?
Mi a megoldás, ha a miértünk nem kapcsolódik a jelenlegi munkánkhoz?
Hogyan hangoljuk össze csapatunk tagjainak miértjét szervezetünk közös törekvéseivel?

A munkánkban megtalálni a kiteljesedés lehetőségét nem kiváltság, sokkal inkább alapjog. Csak úgy végezhetjük lelkesen a feladatainkat, és tudjuk inspirálni a csapatunkat, ha megtaláljuk és megértjük a tevékenységünk célját.
Simon Sinek sztártanácsadó Kezdj a miérttel! című TED-előadása és könyve után Peter Docker és David Mead közreműködésével végre elkészített egy gyakorlati útmutatót. A Találd meg a miérted! bemutatja, hogyan alkalmazhatjuk a miért-koncepciót a mindennapi életben. Jól felépített gyakorlatok, illusztrációk és lépések segítenek felfedezni saját legbelső motivációnkat. Akár életünk első pozíciójában szeretnénk kiteljesedni, akár egy vállalat vagy más szervezet vezetőjeként, saját és csapatunkkal közös miértünk megtalálása a tartós siker és inspiráció záloga.

A szerzőkről
SIMON SINEK hivatásos optimista. Hisz abban, hogy az emberiségre jobb jövő vár. A TED.com portálon meghallgatható előadása minden idők harmadik legnézettebb TED-előadása. A StartWithWhy.com weboldalon további információk érhetők el Sinek munkásságáról, és arról, hogyan inspirálhatjuk a környezetünkben élőket.
DAVID MEAD vállalati tréningek vezetésével kezdte pályáját, majd 2009-ben mint tartalomfejlesztő csatlakozott a Kezdj a Miérttel! csapatához, hogy segítsen Sineknek nagy hatású gondolatai terjesztésében. Jelenleg workshopok előadójaként és szervezőjeként igyekszik hatást gyakorolni az emberek vezetésről és a kultúráról vallott nézeteire.
PETER DOCKER a brit Királyi Légierő korábbi főtisztje, hivatásos pilóta. A Kezdj a Miérttel! csapatába 2011-ben lépett be, azóta a világ különböző tájain segít szervezeteket céljaik megfogalmazásában, vezetőik képzésében és az egyének kibontakozását előmozdító kultúrák kialakításában.

Borító ár: 4200 Ft
Aktuális ár: 3150 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3150 Ft
Kosárba
E-könyv – Találd meg a miérted!

Borító ár: 3780 Ft
Aktuális ár: 2835 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2835 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!