Sara Seager

Sara Seager asztrofizikus, a fizika és a bolygótudományok professzora az MIT-n. Kutatásai, által, amelyekért 2013-ban elnyerte a MacArthur Alapítvány „zseni” ösztöndíját, számos alapvető gondolat terjedt el az exobolygók tanulmányozásának területén, valamint ő vezette a NASA Csillagernyő-projekt megvalósíthatóságával foglalkozó csoportját. Ma az első Föld-szerű exobolygó és az azon esetlegesen megfigyelhető életjelek utáni kutatás a fő területe. A férjével, két fiával és a kutyájukkal a massachusettsi Concordban él.

A világegyetem legapróbb fényei

A világegyetem legapróbb fényei

Életem a Földön kívül és a Földön

„Néha sötétség kell ahhoz, hogy lássunk. Néha inkább fény.”

Sara Seager elismert asztrofizikusként megszállottan kutat a Földön kívüli élet jelei után távoli naprendszerekben, számos űrkutatási programban vesz részt, többek között az MIT-nak és a NASA-nak is dolgozik. Míg az ismeretlen univerzumokban otthonosan mozog, a mindennapok problémáinak megoldása, hosszú ideig nem diagnosztizált autizmusa miatt, komoly kihívást jelent a számára.

Férje tragikus halálát követően, negyvenévesen egyedül marad két kisfiával. Teljes embert követelő ambiciózus karrierje mellett, egyszerre kell megküzdenie a háztartás és a gyereknevelés kisebb-nagyobb problémáival, és a társa elvesztése miatt érzett mérhetetlen fájdalmával.

Önéletrajzi írásában Seager, lebilincselően őszinte stílusban, vall különleges munkájáról, nehézségeiről és élete újraépítésének rögös útjáról. Önmaga keresése és a földi élet „tanulása” közben új barátok segítik. Támogatásukkal, rendkívüli saját erőfeszítéseivel, valamint a csillagok kifürkészhetetlen összejátszásával pedig megtalálja a céljait és a boldogságot a Földön is.

Borító ár: 3500 Ft
Korábbi ár: 1050 Ft
Aktuális ár: 2100 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2100 Ft
Kosárba
E-könyv – A világegyetem legapróbb fényei

Borító ár: 3150 Ft
Aktuális ár: 2363 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2363 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!