Kalle Koponen

a Helsingin Sanomat fotósa. Hosszabb ideig dolgozott újságíróként is, a lap moszkvai és stockholmi tudósítójaként. A 2017. évi sajtófotó-pályázaton elnyerte az év sportfotója díjat, 2019-ben pedig „Az év riportja” díjjal jutalmazták a hongkongi erőszakos zavargásokkal foglalkozó tudósításáért.

Kínai való világ

Kínai való világ

A legjobban kontrollált ország

Mi köze van a vaskézzel uralkodó kínai elitnek a kommunizmus eszméihez?

Hogyan működik az országban a cenzúra a kultúrában és a digitális térben?

Megboríthatja Kína állammodellje a diktatúrák és demokráciák közötti hatalmi egyensúlyt a világban?

Katarina Baer újságíró és Kalle Koponen fotográfus könyvének fókuszában a feltörekvő nagyhatalom, Kína áll. Az ország kifelé erőt sugároz, országhatáron belül viszont mindent megtesz azért, hogy 1,4 milliárd polgárát ellenőrizze, manipulálja és információs buborékban tartsa.

A szerzőpáros könyvében három sanghaji lakos életét követi nyomon a 2020-as koronajárvány idején. Történeteiken keresztül azt próbálják kideríteni, hogy az elnyomó intézkedések és a magánélet alapjait fenyegető állami beavatkozás ellenére miért elégedett mégis sok kínai az ország vezetésével.

Borító ár: 4500 Ft
Korábbi ár: 2250 Ft
Aktuális ár: 3375 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3375 Ft
Kosárba