1942. március 25-én csaknem ezer fiatal, szlovákiai zsidó lány – köztük sok tizenéves – szállt vonatra Poprádon. Tele kalandvággyal és hazaszeretettel, a legjobb ruhájukban intettek búcsút a szüleiknek. Úgy tudták, hogy országuk szolgálatában néhány hónapig egy gyárban dolgoznak ehelyett egyenesen Auschwitzba szállították őket.

A szinte biztos halálba küldött gyereklányok nem pusztán zsidó származásuk , hanem női mivoltuk miatt is kiszolgáltatottak voltak. Embertelen körülmények között, borzalmas megaláztatásokat szenvedtek el, miközben látták meghalni családtagjaikat, szeretteiket. A 999 ártatlan lányból alig néhányan maradtak életben. A több túlélővel, szemtanúkkal, a deportáltak rokonaival és történészekkel készített személyes interjúk alapján megírt történetük a holokauszt és a nők történelmének fontos és megrázó epizódja.

STAN LEE minden idők leghíresebb és legsikeresebb amerikai képregényalkotója volt, fantasztikus karrierjét azonban konfliktusok és ellentmondások jellemezték. Tényleg ő lett volna a legkreatívabb elme? Vagy csak szerencsés és nem különösebben tehetséges potyautas volt, aki ahhoz értett, hogy jól helyezkedjen és lenyúlja mások ötleteit? Vagy valami egészen másról szólna a történet?

Danny Fingeroth a Marvel Comics írójaként és szerkesztőjeként több mint 40 éven át dolgozott közvetlen munkatársaként, így valódi bennfentesnek számít. Egyedülálló könyvéből nemcsak Stan Leet, a képregényalkotót, porondmestert, üzletembert, kreatív szellemet, médiasztárt és látnokot ismerhetjük meg, hanem a Marvel és a szuperhősök eredettörténetét is.

A Hihetetlen Stan Lee – A Marvel igazi szuperhőse az első olyan átfogó életrajz Stan Leeről – a Pókember, a Bosszúállók, az X-¬Men és az Ezüst Utazó megálmodójáról –, amelyben a szerző olyan egyedi kontextusba helyezi Lee életét és munkásságát, amelyre egyetlen másik író sem lenne képes.

„Ha kultúrában tájékozott embereket arra kérnek, hogy nevezzék meg három kedvenc képregényalkotójukat, valószínűleg azt mondják majd: »Stan Lee«.

Aztán elhallgatnak. Mert a többség egyedül őt ismeri. Ami több okból is különös. Stan Lee íróként, szerkesztőként, művészeti vezetőként, kiadóként és igazgatóként dolgozott képregényeken. És bár a karakterei minden idők legnépszerűbb és legjövedelmezőbb szórakoztatóipari franchise-ai közé emelkedtek – Pókember, a Bosszú állók, az X-Men, hogy csak néhány példát említsünk –, Lee nem maga tervezte ezeket a karaktereket, és nem ő rajzolta meg a kalandjaikat. Ehhez rendkívül tehetséges rajzolók kellettek, velük közösen teremtette meg a Marvel leghíresebb szuperhőseit. Mégis – akarta-e vagy sem – Lee vált nemcsak a Marvel-képregények, hanem általában véve is a KÉPREGÉNYEK arcává és hangjává. Felmerül hát a kérdés: mivel érte el élete korai szakaszában és karrierje első 20 évében ezt a kulturális robbanást? És mihez kezd magával valaki, miután robbanást idézett elő a kultúrában?”

„Fingeroth intim hangvételű, mégis pártatlan számvetése rávilágít Lee emberségére, humo rára és alázatára, de nem hagyja figyelmen kívül azt sem, hogy önmaga előtérbe állításával időnként megrövidítette a munkatársait.” THE WALL STREET JOURNAL

„Egy egész életen át kitartó kreativitás, csapat munka és állandó nyüzsgés. Stan Lee ott látta meg a lehetőséget, ahol más el sem tudta volna képzelni, és ki is használta azt. Ha meg akarjuk érteni, hogyan csinálta, Danny Fingeroth könyvét el kell olvasnunk.” NPR

„Lelkes és ehhez illően túláradó tiszteletadás az embernek, aki soha le nem mondott volna arról, hogy még egy felkiáltójelet kitegyen a mondat végére. Tuti siker a képregényrajongók körében – tartozzanak bármelyik táborhoz is.” PUBLISHERS WEEKLY

„Fingeroth egy olyan könyvvel állít emléket Stan Leenek, amely az üzletágról éppolyan meleg szívvel mesél, mint az azt megteremtő emberről.” THE SUNDAY TIMES

Lebilincselő, személyes vallomás a történelemformáló pillanatokról – az elnöktől, aki arra inspirált, hogy higgyünk a demokrácia erejében

Barack Obama izgalmas, várva várt elnöki memoárjának első kötetében elmeséli valószínűtlen útjának történetét, amely során az identitását kereső ifjúból a szabad világ vezetőjévé vált. Politikai tanulmányait és történelmi jelentőségű elnöksége első ciklusának ikonikus pillanatait – a drámai átalakulás és zűrzavar időszakát – bemutató könyvében megdöbbentően személyes részletekbe enged betekintést.

Végigkalauzol a lenyűgöző pályán, amelyet a korai politikai törekvéseitől kezdve a választók aktivizálásának köszönhető, döntő jelentőségű iowai jelölőgyűlésen aratott győzelemig bejárt, majd a 2008. november 4-ei vízválasztó éjszakáig, amikor az Amerikai Egyesült Államok 44. elnökévé választották, és ezzel ő lett az első afroamerikai, aki az ország legmagasabb hivatalát betölthette.

Páratlan őszinteséggel írja le az elnöki hatalomban rejlő bámulatos lehetőségeket és azok korlátait. Az Ovális Irodába és a Fehér Ház Válságtermébe valamint Moszkvába, Kairóba, Pekingbe és számos más helyszínre invitál, és egyedülálló betekintést nyújt az Egyesült Államok belpolitikájának és nemzetközi diplomáciájának dinamikájába is. Bizalmasan elmeséli, hogy mi járt a fejében, amikor kialakította a kabinetjét, a gazdasági világválságot kezelte, Vlagyimir Putyin befolyásának mértékét próbálta felmérni, vagy amikor leküzdhetetlennek látszó akadályokat elhárítva keresztülvitte az egészségügyi ellátás kiterjesztésére vonatkozó törvényét. Ahogy beszámol arról is, milyen szempontok vezették, amikor összeütközésbe került a tábornokaival az afganisztáni stratégia miatt, a Wall Street megreformálására tett lépéseket, a Deepwater Horizon katasztrófája utáni eseményekre reagált, és az Oszáma bin Láden halálához vezető Neptun Szigonya akciót jóváhagyta.

Az Egy ígéret földje hihetetlenül bensőséges és hiteles önelemzés – történet egy emberről, aki szerepet vállalt a történelem alakításában, egy közösségszervezőről, akinek a világpolitika porondjára kilépve kellett próbára tennie a hitét. Obama őszintén vall arról, milyen hajmeresztő mutatványt jelentett feketeként elindulni az amerikai elnökválasztáson, viselni a „remény és változás” üzenetein fellelkesülő nemzedék elvárásainak súlyát és megfelelni a nagy horderejű döntéshozatal jelentette erkölcsi kihívásoknak. Nyíltan ír a vele szemben álló bel- és külföldi erőkről egyaránt, és arról is, hogyan élték meg a Fehér Házban töltött időszakot a felesége és a lányai. Kételyeit és csalódásait sem szégyelli feltárni, ugyanakkor egy pillanatra sem inog meg a hitében, hogy az Amerikának nevezett nagyszerű, folyamatosan zajló kísérletben mindig lehetséges az előrelépés.

Ez az olvasmányos, magával ragadó könyv hűen példázza Barack Obama meggyőződését, hogy a demokrácia nem fentről jövő adomány, hanem az empátián és kölcsönös megértésen alapuló érték, amelyet nap mint nap együtt kell tovább építenünk.

Albert Einstein munkássága túlmutat úttörő jelentőségű tudományos elméletein, neve a mai napig egyet jelent a zsenialitással.

A lenyűgöző relativitáselmélettől és a híres E = mc2 egyenlettől kezdve egészen az egyesített mezőelméletig senki nem gyarapította olyan mértékben tudományos ismereteinket az elmúlt évszázadban, mint Einstein. Öröksége tovább él a korunkat meghatározó technológiákban – legyen szó a lézerről, a DVD-ről, az atomenergiáról vagy az űrutazásról.

Walter Isaacson, a Steve Jobs-életrajz és az Innovátorok című bestsellerek szerzője Einstein munkásságát, a fizikában elért eredményeit és a fordulatokban gazdag életét történelmi és tudománytörténeti kontextusba helyezi. Miközben a fizikus családi hátterét, a tanulmányait, felfedezéseit és az eseménydús magánéletét is megismerhetjük, a korabeli újságcikkek és könyvrészletek, a személyes dokumentumok az egyetemi firkáktól és feljegyzésektől kezdve a hivatalos és szerelmes leveleken át a féltve őrzött családi fényképekig és okiratokig tovább árnyalják a képet. A tudóstársakról, politikusokról írt portrék, a könyv kor és miliőábrázolása, az anekdoták sora, a tudományos áttörések közérthető magyarázata olyan érzést kelt az olvasóban, mintha személyesen ismerhette volna Einsteint az embert és azokat a barátokat és munkatársakat, akik meghatározó szerepet töltöttek be az életében.

Rutger Bregman holland történész-író nemzetközi bestsellere új szemszögből mutatja be az emberi történelem elmúlt 200 ezer évét.

Nagy gondolkodóink az ókortól napjainkig szinte mind arra tanítanak, hogy az ember természettől fogva rossz, és elsősorban az önérdek vezérli. Ez a meggyőződés mélyen gyökeret vert a nyugati kultúrában: ugyanúgy tükröződik az újságok szalagcímeiben, mint az életünket szabályozó törvényekben.

De lehet, hogy mégsem igaz?

Az Emberiség számos példát hoz arra, hogy valójában jobban hajlunk az együttműködésre, mint a versengésre. A Legyek ura és a híres stanfordi börtönkísérlet valódi története, Mandela kiegyezése az apartheid híveivel, az ellenségek között szövődő frontbarátságok mind igazolják, hogy az ember eredendően jó, barátságos lény. Hogy ennek épp az ellenkezőjét hitették el velünk, súlyos következményekkel járt: ha a legrosszabbat feltételezzük, tényleg a legrosszabbat hozzuk ki egymásból a politikában és az élet más területein. Ha viszont hiszünk az emberi jóságban és önzetlenségben, azzal lehetőséget teremthenünk társadalmunk radikális átalakítására.

„A cinizmus tengerében ez a könyv képviseli azt a biztonságos, elsüllyeszthetetlen mentőcsónakot, amelyre a világnak szüksége van.”

Daniel H. Pink, az Eladni emberi dolog és a Mikor - A tökéletes időzítés tudományos titkai szerzője

„Az Emberiség nemcsak magasztosabb, de sokkal pontosabb képet is fest az emberi természetről.”

Adam Grant, az Adni és kapni – A siker rejtett dinamikája szerzője

„Bregman érveire támaszkodva valódi emberi értékek mentén kellene átalakítanunk az intézményeinket és a törvényeinket.”

The New Yorker

RUTGER BREGMAN Európa egyik legkiemelkedőbb fiatal történésze. Az Utópia realistáknak (Utopia for Realists) a The Sunday Times és a The New York Times sikerkönyve volt, és hollandról 32 nyelvre fordították le.

A The Correspondentnél végzett munkájáért kétszer jelölték a rangos European Press Prize-ra (Európai sajtódíjra). Cikkei a The Washington Post és a The Guardian hasábjain is megjelentek.

„A szegénység nem jellemhiba, hanem pénzhiány” (Poverty isn’t a lack of character; it’s a lack of cash) című TED-előadását több mint 3 millióan nézték meg.

Ezt a különleges könyvet olvasva mintha Freud dolgozószobájában, egyben rendelőjében járnánk, amely épp úgy fest, ahogy 1939-ben magára hagyta. A polcokon könyvek: természettudomány, művészet, irodalom, történelem, régészet és pszichológia. A vitrinekben és minden felületen imádott antik tárgyai sorakoznak; nemcsak arról tanúskodnak, milyen fontos volt munkájában „a múlt”, de széles körű kulturális érdeklődéséről is árulkodnak. Általa csodált emberek portréi a falakon és a polcokon: egykori tanárai és munkatársai, és a nők, akikkel megosztotta az életét.

A falnál a jelképpé vált kanapé, amelyen a szabad asszociáció szabályait követve páciensek százai osztották meg vele álmok és emlékek sokaságát.

A könyv az illusztrációi révén ezt a környezetet teremti újra, és felteszi minden Freud-életrajzíró küldetésének központi kérdését: „Vajon honnét
származtak Freud elgondolásai?”


A további nyomozáshoz bepillantást nyerünk a Freud Múzeumban őrzött levelek, fényképek és dokumentumok archívumába, ami színesebbé
és „emberközelibbé” teszi a könyvet – talán nem meglepő, hogy a szerző több nemzeti múzeumnak is írt már kiállítási anyagot. Freudot az európai
politikai események, az antiszemitizmus, az iparosodás és a biológia, az orvostudomány és a pszichiátria fejlődésének kontextusába helyezve látjuk,
a karrierjét féltő kutatóként, aki szerelmes lesz, aki hibákat követ el (és meg is írja azokat), aki aggódik az egészsége, a pénz és a barátságai miatt, és akit
egész felnőtt életében szenvedélyes vágy hajtott, hogy feltárja a „lélek titkait”, a mai napig ható örökséget hátra hagyva.

A könyv felépítése is ezt a többdimenziós és többrétegű megközelítést segíti. A főszöveget képek és képaláírások egészítik ki az információ egy másik szintjét kínálva; az egyéb „kulcsszereplők” (pszichológusok, munkatársak, betegek, barátok) rövid életrajzai külön „dobozokban” kaptak helyet; a legfontosabb archív dokumentumok másolatai pedig önálló „zsebekbe” kerültek, hogy bármikor elővehessük és megvizsgálhassuk őket. Ezek közül az egyik leglebilincselőbb a BBC-nek adott 1938-as interjú szövege, amelyben Freud 120 szóban összegzi pályáját. Velős szűkszavúságát bármelyik modern twitterező megirigyelhetné.

Ez a gazdagon illusztrált, olvasmányos és közérthető életrajz rengeteg felfedeznivalót kínál, ámulatba ejtve és sokak számára új megvilágításba helyezve Freudot, „az embert”, akit kora, munkássága, barátai, kollégái és családja kontextusában mutat be.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EGYKORI FIRST LADYJÉNEK SZEMÉLYES HANGÚ, ÁTÜTŐ EREJŰ ÉS INSPIRÁLÓ ÖNÉLETRAJZA

Michelle Robinson gyermekkorát Chicago déli részén töltötte. A család tetőtéri lakásában egy szobában lakott bátyjával, Craiggel, akivel gyakran fogócskázott kint a parkban. Szüleinek, Fraser és Marian Robinsonnak köszönheti szókimondását, bátorságát. Innen az élet távolabb repítette: a Princeton nagyelőadóitól, ahol először tapasztalta meg, milyen érzés egyedüli feketének lenni egy teremben, a csupa üveg irodaházig, ahová elszánt és lelkes társasági szakjogászként került. Itt toppant be irodájába egy nyári reggelen egy joghallgató, Barack Obama, és borította fel szépen felépített terveit.
Michelle Obama most először mesél házasságuk első éveiről, arról, miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között, miközben férje politikai karrierje gyorsan ívelt felfelé. Beavat az elnökválasztáson való indulásról szóló vitáik részleteibe, és ír arról is, hogyan élte meg a népszerűség terhét és a kritikákat a kampány során. A bájjal, humorral és szokatlan őszinteséggel elmesélt történetekben igen érzékletesen számol be a színfalak mögött zajló eseményekről, amelyeknek a családja a történelem rivaldafényébe kerülve lett részese. Hasonlóan élvezetesen ír a Fehér Házban eltöltött nyolc meghatározó évről, amelyek során megismerte az országot, és az ország is megismerte őt.

Az Így lettem hol szerény iowai konyhákba, hol a Buckingham-palota báltermeibe kalauzol minket. Megtapasztaljuk a mérhetetlen szomorúság, az elképesztő szívósság és bámulatos kitartás pillanatait is. Egészen közelről láthatjuk, mi zajlik e páratlan, úttörő történelmi személyiség lelkében, miközben azért küzd, hogy hitelesen éljen, hogy saját erejét és hangját magasabb eszmék szolgálatába állítsa. Őszintén és bátran megosztott történetei arra ösztönöznek, hogy feltegyük magunknak is a kérdést: kik vagyunk és kivé akarunk válni.

A könyv trailere:

Michelle Robinson Obama, aki 2009 és 2017 között az Amerikai Egyesült Államok first ladyje volt, a Princetoni Egyetemen és a Harvard Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát. Karrierjét a chicagói Sidley & Austin ügyvédi irodánál kezdte jogászként. Itt találkozott későbbi férjével, Barack Obamával. Dolgozott a chicagói polgármesteri hivatalban, a Chicagói Egyetemen és a Chicagói Egyetem Orvostudományi Központjában. Ő alapította a fiatalokat a közszolgálati életpályára felkészítő Public Allies chicagói szervezetét.
Az Obama házaspár Washington D. C.-ben él, két lányuk van, Malia és Sasha.

„Sok minden van, amit még mindig nem tudok Amerikáról, az életről, sem arról, hogy mit hozhat a jövő. De magamat ismerem. Édesapám, Fraser arra nevelt, hogy keményen dolgozzam, sokat nevessek és álljam a szavam. Édesanyám, Marian megmutatta, hogyan gondolkodjam önállóan és hallassam a hangom. Ők ketten, a mi kis zsúfolt lakásunkban Chicago South Side-ján segítettek meglátni a történetünk, az én történetem értékét országunk szövevényesebb történetén belül. Még akkor is, ha az nem szép vagy tökéletes. Még akkor is, ha sokkal valóságosabb, mint szeretnénk. Életünk története a részünkké válik, mindig velünk marad. Én így lettem azzá, aki vagyok.”

 

Ki vezethet autót Észak-Koreában? Mit tud az átlagember a fogolytáborokról? Utazhatnak, nyaralhatnak az észak-koreaiak? Kritizálják-e a Kimeket a zárt ajtók mögött?

A napi hírek alapján Észak-Koreáról éhező szegények, állami propaganda, munkatáborok és a személyi kultusz jut eszünkbe. Daniel Tudor, a The Economist újságírója disszidensekkel készített interjúk alapján mutatja be, hogyan élnek, dolgoznak, szeretnek és tanulnak a hétköznapi emberek. Anélkül, hogy mentséget keresne a rezsim zsarnokságára, a Kérdezz meg egy észak-koreait! rávilágít arra, hogy a diktatúra elnyomása ellenére az észak-koreaiak megpróbálják éppúgy élni mindennapi életüket, mint mindenki más bárhol a világon.

Hiteles és őszinte vallomások az észak-koreai életkörülményekről – maguktól az észak-koreaiaktól.

„Tízévesen hozunk döntést az életünkről. Ki az az elvetemült rajtunk kívül, aki ilyen fiatalon ilyen komoly felelősséget vállal?! A kívülállók kérdezgették, ha nem megy olyan jól, miért nem dolgozom többet vagy másként? De ez nem úgy van, hogy leülök és megtanulom, vagy a testedben van, vagy nincs, a művészi jellegről nem is beszélve. Kegyetlen szakma, annyi mindennek kell egyszerre megtörténnie ahhoz, hogy működjön."

Horváth Péter, volt balettnövendék

 

A közönség a balettet könnyűnek és légiesnek látja. Ez az életpálya azonban a próbatermekben és a kulisszák mögött inkább fájdalmas és nehéz. A táncosok tisztában vannak vele, hogy a szenvedés a hivatásuk része és ennek tudatában, már egészen kicsi koruktól elhivatottan készülnek, hogy balettművészek legyenek.

Czank Lívia, újságíró, író, fotóművész egy teljes tanévet töltött a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékeivel, részt vett az év összes fontos eseményén, beszélgetett a hallgatókkal, mesterekkel és az egyetemi dolgozókkal. Vallomásaikból körvonalazódnak cselekvéseik mozgatórugói, nehézségeikről és örömeikről egyaránt képet kapunk. Különleges képességű, „kiválasztott" gyerekeket ismerünk meg, akik alázatosak, maximalisták, összetartóak és rendkívül önállóak. Az izgalmas beszámolókat, a szerző művészi szépségű fotói egészítik ki, amelyek bepillantást engednek e szép, zárt, rengeteg buktatóval teli, sokak számára eddig ismeretlen világba.

„Meggyötör, hogy nem tudom kiszámítani a jövőjüket. Itt vagyunk, csináljuk, de nem tudom, mi vár rájuk odakint, nem irányíthatom. Nem tudom, visszakapják-e mindazt, amit belefektettek a balettbe az elmúlt kilenc évben. Jó lenne, ha tényleg ki tudnák bontani a szárnyaikat, ha tudnának repülni...Csak ez számít."

Volf Katalin, mesternő, Kossuth-díjas művész

„Hihetetlen élmény volt! Amikor lejöttem a színpadról, nem is emlékeztem arra a két percre, amikor táncoltam, mintha egészen máshol jártam volna közben. A színpad megint teljesen elvarázsolt."

Ellenrieder Rubina, balettnövendék

„Ezek a gyerekek rengeteg információt kapnak folyamatosan, ezeket mind a fejükben kell tartani, és el kell, hogy jusson a testükbe is, óriási teljesítmény tőlük. Ezt nem is biztos, hogy mindig megfelelően értékeljük, tényleg iszonyatosan nagy terhelésnek vannak kitéve. Ez egy rövid szakma, hamar tudniuk kell mindent, szinte azonnal tökéletesnek kell lenniük, de persze tökéletes nem lesz senki, mindig van hova tovább fejlődni. A legfontosabb inkább az, hogy saját képességeikhez mérten, az adott körülmények között legyenek képesek kihozni magukból a maximumot."

Németh Nikolett, mesternő