Achor Shawn

A boldogság mint versenyelőny

Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

A boldogság jóval több egyfajta kellemes érzésnél – valójában siker elengedhetetlen eszköze.

A legtöbb ember sikeres akar lenni. És, persze, a boldogságra is mindenki vágyik. Sokan azt gondolják, kemény munkával sikeresek lesznek, ami elhozza a boldogságot is. Ám ez a képlet hibás. Shawn Achor kutatásai a pozitív pszichológia területén bizonyították, a munkahelyi boldogság vezet az üzleti eredményességhez. A pozitív pszichológia hét alapelvének alkalmazásával kreatívabbak, motiváltabbak és eredményesebbek lehetünk. A könyv tanácsai alapján, felülírva rossz beidegződéseinket, hatékonyabban végezhetjük a munkánkat, és megtanulhatunk jobban élni a lehetőségeinkkel, hogy elérjük céljainkat – egyéni, csapat és szervezeti szinten.

„A boldogság nem azt jelenti, hogy szükségtelen a változtatás, hanem éppen az a felismerés, hogy tudunk változni és változtatni.”
„Attól még nyilvánvalóan senki sem tanult meg repülni, hogy elhitették vele: tud repülni. Ha viszont nem hiszünk benne, akkor soha nem merünk elrugaszkodni a földtől.”
A szerző
Shawn Achor a siker és a boldogság közötti kapcsolat kutatásának vezető szakértője. Több mint negyven országban tartott előadásokat, hogy áthidalja a boldogságra vonatkozó tudományos kutatások tapasztalatai és a mindennapi élet gyakorlata közötti szakadékot. Vezető oktatóként, a pozitív pszichológia úttörő elméivel együtt, részt vett a Harvard híres boldogságkurzusában. Manapság az Aspirant kutató és tanácsadó cég alapító elnökeként tevékenykedik. A Massachusetts állambeli Cambridge-ben él.
Tudjon meg többet a könyvről a
Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 3315 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3120 Ft
Készletfigyelés