Alec Russel

A zsarnokság alól felszabaduló országok szinte azonos utat járnak be: a kezdeti euforikus hangulatot és utópikus ígéreteket követi a kiábrándulás, mert hamar kiderül, sokkal nehezebb a múlttól megszabadulni és a kormányzás is keményebb dió, mint azt valaha is gondolták volna.
Az 1990-es évek elején Nelson Mandela az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) élén történelmi jelentőségű győzelmet aratott az apartheid-rendszer keserű igazságtalansága felett és hozzáfoghatott a megbékélés rendkívüli feladatához.
A Dél-afrikai Köztársaságban a gazdasági élet kétségtelenül fellendült, de a kiáltó egyenlőtlenségek és a faji feszültségek azóta sem enyhülnek. Miközben a kialakuló fekete középosztályból sokan mesés vagyonra és hatalomra tesznek szert, a fehérek egyre kevésbé találják helyüket az új rendben. a feketenegyedekben és a nagyvárosokban pedig továbbra is tombol az erőszak, terjed az AIDS és pusztít a szegénység.

A kontinens legnagyobb reménysége különösen nehéz válaszút elé került, amikor 2007-ben a korrupciós botrányba keveredett, karizmatikus és populista politikust, Jacob Zumát választották Mandela második utódjaként az ANC élére. Ez az ellentmondásos döntés nem véletlenül keltett hatalmas felzúdulást Afrika legnagyobb hírű felszabadítási mozgalmán belül.

Alec Russell díjnyertes újságíró a legfontosabb szereplőkkel - Mbekivel, Zumával, Tutu püspökkel és persze Mandelával - kialakított személyes kapcsolataira építve keresi a választ arra, mi történik, és van-e kiút, ha egy forradalmi párt a hatalomban eltöltött évek alatt megkövesedik, és szem elől téveszti eszméit.

A szerző Dél-Afrika kapcsán olyan politikai, gazdasági és erkölcsi kérdéseket is feszeget, amelyek tanulsággal szolgálhatnak minden átmeneti, a zsarnokság alól felszabaduló ország számára.

Borító ár: 3900 Ft
Korábbi ár: 2925 Ft
Aktuális ár: 3315 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3120 Ft
Kosárba