Miért teljesítenek egyes gyerekek kiválóan, és miért botladoznak mások? Mit tehetünk azért, hogy gyerekeink megállják a helyüket az életben?

Az elmúlt években oktatók, pszichológusok, idegtudósok és közgazdászok sora jutott arra a következtetésre, hogy a gyerekek fejlődésében nem az számít, mennyi információt tudunk az agyukba gyömöszölni. Sokkal fontosabb, hogy segítsük kibontakozni bennük a kitartást, az önuralmat, a kíváncsiságot, a lelkiismeretességet, az állhatatosságot és az önbizalmat.

Paul Tough újságíró, és egyben aggódó apa, összegyűjtötte a legújabb tapasztalatokat és eredményeket, hogy együtt gondolkozhassunk arról, hogyan változtathatunk a gyereknevelés rossz beidegződésein.

Rendkívül izgalmas, hiteles olvasmány minden szülőnek, nevelőnek, tanárnak és politikusnak, aki felelősséget vállal gyerekeink jövőjéért.

Miért teljesítenek rosszabbul a nehéz körülmények között felnövő gyerekek az iskolában?
Milyen módszerekkel lehet őket segíteni abban, hogy leküzdjék lépéshátrányukat?
A legújabb kutatások szerint az állandó otthoni stressz, a gyermekkori traumák és a zűrös vagy elhanyagoló családi háttér mérhetően negatív hatással vannak a nehéz körülmények között felnövő gyerekek kognitív fejlődésére. Emiatt komoly hátrányból indulnak szerencsésebb társaikhoz képest, és megfelelő segítség nélkül valószínűleg nem képesek megállni a helyüket az iskolában – és később az életben.

Paul Tough oktatási témákban publikáló újságíró Segítsük kibontakozni gyerekeinket! című könyve után most azt vizsgálja, melyek azok a család és gyermeksegítő módszerek, illetve oktatási, támogatási formák, amelyekkel valóban segíteni lehet ezeket a gyerekeket a lépéshátrány leküzdésében a csecsemőkortól az egyetemig.
Könyve fontos és gondolatébresztő olvasmány minden olyan családokkal és gyerekekkel foglalkozó segítő, pedagógus és oktatási döntéshozó számára, aki szívén viseli a nehéz körülmények között felnövő gyerekek esélyeinek javítását.

Részlet L. Ritók Nóra, az vezetőjének utószavából:
„Abban biztos vagyok, hogy mindannyian, akik a terepen dolgozunk, vissza tudjuk igazolni saját munkaterületünkön a kötetben feltárt kutatásokat, tapasztalatokat.
Mi az Igazgyöngyben egy közösségfejlesztési alapú modellt viszünk, egy komplex, 20 évre tervezett stratégiát, amelyben a mostani  generációval dolgozunk a következőért. Azt hiszem, ez fejezi ki leginkább a munkánkat. A gyerekekért dolgozunk, de közben folyamatosan fejlesztve a szüleik generációját is, hogy másféle háttér lehessen mögöttük. A teljes problématérképet átfogjuk, a gyerekek oktatásától a felnőtt közösségig, a kríziskezeléstől a munkahelyteremtésig. A megoldásokat, a közösségi szabályokat együtt keressük és fejlesztjük, és ebben a munkában a mi tudásunk és az övék egyenrangúként jelenik meg. Mert ők értik, érzik, mi az, cigányként élni ma, túlélni a napokat, szegénységben, mi pedig azt tudjuk, hogy a többségi társadalom befogadása mitől lehet erősebb. A kettőből lehet csak eredményes út, a munkánk eredményei pedig reménykeltőek."