Dr. Gyömbér Noémi

Dr. Gyömbér Noémi a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének egyetemi docense. Okleves pszichológus, sportszakpszichológus. A hazai sportpszichológia jeles képviselője, több könyvfejezet szerzője, számos kötet, köztük a Fejben dől el és a Gyereklélek sportcipőben társszerzője. Tudományos munkásságát hazai és nemzetközi publikációk fémjelzik. Évtizedes tapasztalattal rendelkezik az utánpótláskorú és felnőtt válogatott sportolók sportpszichológiai felkészítésének terén, a 2014-es Téli Olimpiai Játékokon a magyar csapat egyik sportpszichológusa volt.

Sportpszichológia

Sportpszichológia

Útmutató a kiemelkedő teljesítményhez

Dr. Hevesi Krisztina közreműködésével

Minden, amivel a sportpszichológia a kiemelkedő teljesítményhez hozzájárul – gyakorlatorientált kézikönyv sportolóknak, edzőknek, sportszakembereknek és szülőknek.

„Fejben dől el” ‒ hallani gyakran sportkörökben. Valóban fontos, hogy a sportoló tudatos kontroll alatt tartsa önmagát és teljesítményét, a siker ugyanakkor nem kizárólag az egyénen múlik. Az egyetemi oktató és sportolókkal, élsportolókkal dolgozó szakember szerzők szerint a sportteljesítményekkel kapcsolatban számos más féligazság, mítosz is él a köztudatban. Átfogó kötetükben bemutatják a kiemelkedő teljesítményhez szükséges tényezőket, köztük azokat, amelyekre maguknak a sportolóknak nincs befolyásuk.
Megismerhetjük a legfőbb lélektani tényezőket, mint az önbizalom, a koncentráció vagy a motiváció, az egyéni és a csapatsportok, az élsport és az utánpótlás-nevelés jellegzetességeit, az egyéni, a közösségi és a vezetői szempontokat, emellett tabutémákról is szó esik. Sportolóként és sportszakemberként a sportpszichológia alapvetései és a friss tudományos eredmények mellett szemléletes példákkal, hasznos eszközökkel, gyakorlatokkal, illetve kérdőívekkel fejleszthetjük magunkat.

Ha érdekli a téma, várjuk a könyv kapcsán szervezett előadáson és kerekasztal-beszélgetésen!

„Benned van a siker” – de hogyan válik a lehetőségből eredmény? Melyek a sportteljesítményhez kapcsolódó legfőbb pszichés tényezők, mi múlik a sportolón, és mire van hatással környezet? A program során Dr. Kovács Krisztina és Dr. Gyömbér Noémi, a könyvben közreműködő Dr. Hevesi Krisztina, valamint meghívott vendégek a sportpszichológia szemszögén keresztül vizsgálják meg a sikerhez vezető utat.


► Időpont: 2024. június 10., 18:00-19:30
► Helyszín: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Részletek és regisztráció itt.




Borító ár: 6500 Ft
Aktuális ár: 5525 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba