„Minden emberi lénynek, legyen az felnőtt vagy gyerek, szüksége van arra, hogy jelentősége legyen, hogy fontos legyen, vagyis helye legyen egy másik ember világában."

„Az emberi lét olyan csodákról és démoni áligazságokról szól, melyekben mindenki csak azért hisz, mert mindenki más is hisz bennük. Miként találhatnánk vissza önmagunkhoz?”

R. D. Laing, az antipszichiátria atyja, Feldmár András mestere talán legismertebb, költői szépségű lélektani esszéjének középpontjában önmagunk és mások világának megtapasztalása áll, ami cselekvéseink mozgatórugója. Milyennek látom én a te viselkedésedet? Te milyennek látod az enyémet? Mit gondolok arról, hogy te milyennek látod az én viselkedésemet, és te mit gondolsz arról, hogy én milyennek látom a tiédet? Milyen következményei vannak annak, hogy a modern társadalomban az ember végletesen elidegenedett saját belső világától, és kizárólag a külvilág jelenségeibe kapaszkodik? Laing szerint az őrület, akárcsak az álom vagy a fantázia, a tapasztalás releváns módja; a skizofrénia sajátos stratégia, amelynek célja a túlélés egy elviselhetetlen szituációban; a pszichózis pedig egyfajta belső utazás, amelyből megfelelő segítséggel megerősödve lehet visszatérni. A HVG Könyvek Laing-sorozatának harmadik kötete, Az élmény politikája és Az Édenkert madara 1967-es első megjelenése óta mit sem veszített aktualitásából, most javított kiadásban kerül ismét a magyar olvasók elé.

„Laing ki merte mondani, hogy a pácienst a pszichiáter, a gyereket a családja, a diákot a tanárja, a szeretőt a párja mélyen befolyásolja. Senki sincs egyedül, aki szenved, a környezete miatt szenved. Egyszerűen és egyértelműen kijelentette, hogy nem a szenvedőt, hanem a környezetét kell megváltoztatni.”
Feldmár András

Van-e jogunk betegként tekinteni arra, aki más, mint a többség?

R. D. Laing, az antipszichiátria atyja megkérdőjelezi annak egyértelműségét, hogy a hétköznapi emberek világa „normális”, a skizofréniával élő személyeké pedig „nem normális”. Bemutatja, milyen okok állhatnak a skizofréniát jellemző gondolkodási és cselekvési módok hátterében, és belehelyezkedve egy skizofréniával élő személy világába, könnyebben megérthetjük az elsőre furcsának tűnő gondolatait és viselkedését.

Nagy hatású első könyve, A meghasadt én 1960-ban jelent meg, és most először olvasható magyarul, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a pszichiátria az elmúlt évtizedekben sokkal humánusabbá vált. A pszichiáterek, pszichológusok, szociológusok és írók számára is inspirációt jelentő könyv nemcsak a mentális betegségeket övező tévhiteket oszlatja el, hanem a saját létezésünkkel kapcsolatos kérdéseink megválaszolásában is segít.

„Ez a kis, öreg hölgy, ahogy könnyek patakzanak arcán, ő maga térden, a kezét tördeli, ajkai mozognak, szavakat nem ejt, könyörög... Nincs ott senki más. Most fülel. Nincs ott senki. Hallucináló pszichotikus egy elmekórház zárt osztályán? Vagy imádkozik egy székesegyházban? Ugyanaz a személy lehet ez is, az is.”

Ki a bölcs? Ki a bolond? Hol húzódnak a határok? R. D. Laing, az antipszichiátria atyja, Feldmár András mestere utolsó könyvében érett fejjel, sajátos életbölcsességgel és humorral tekint vissza pályakezdésére, fiatalkori szakmai útkeresésére és az ennek hátterét adó háborús és hidegháborús társadalmi miliőre. Az 1927-től 1957-ig tartó időszakot felölelő visszaemlékezésben bepillantást nyerhetünk gyerekkorába, szüleivel való kapcsolatába. Megismerjük a brit hadseregben végzett munkáját, az ötven évvel ezelőtti, ma már döbbenetesnek számító orvosi-pszichiátriai módszereket. Kibontakozik a maga korában (és még ma is) felforgatónak számító, humanisztikus megközelítése, amelynek alapja a valódi érdeklődés és a személyes kapcsolat a páciensekkel. A Bölcsek, balgák, bolondok − Egy pszichiáter útja Tandori Dezső és Tandori Ágnes művészi fordításában, javított kiadásban kerül ismét a magyar olvasók elé a HVG Könyvek Laing-sorozatának negyedik köteteként