Kedvencek most 20-30% kedvezménnyel!
Mi kell ahhoz, hogy merjünk végre önmagunkért (is) élni? Hogyan növelhetjük rezilienciánkat? Miként működik a sétálómeditáció?
2024 kiadói toplistáján számos szuper könyv szerepel, amelyek segítségével megvalósíthatjuk „jobb önmagunkat”, közelebb kerülhetünk az álmainkhoz, vagy akár csak harmonikusabban élhetjük mindennapjainkat. Olyan egyéniségek, illetve szakemberek segítenek ebben, mint David Goggins, Tamás Rita, Kenyeres András, Michelle Obama vagy Hajnóczy Soma.
Tedd kosárba a könyveket és e-könyveket február 19-ig 20-30% kedvezménnyel!
A kedvezmény a könyvek borítóárából kerül levonásra.
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok ebben a szívmelengető „beszélgetőskönyvben” egy lelkes kisfiú és egy bölcs nyúl segítségével osztja meg őszinte gondolatait többek között szeretetről, sikerről, kudarcról, kitartásról és barátságról.
„A Fiúnak, aki mindig is ott lakozott bennem, és Nyúl úrnak, aki oly sok ember formájában mutatott utat.”
A Fiú tele van álmokkal és kíváncsisággal. Egyre többször varázsolja el a közönséget, de azt valahogy sohasem értette, hogy ha a gravitáció állandó, akkor miért nem esik le az összes eső egyszerre.
A Nyúl nyugodt, megfontolt és türelmes. A kedvence a répatorta, mert tudja, hogy egy jól időzített répatorta bármilyen sebet begyógyít.
Könyvbemutató másfél percben - Hajnóczy Somával Kovács András Péter beszélgetett:
MINDEN KOROSZTÁLYNAK: Ez nem egy gyerekkönyv. Ez a könyv fiatalokhoz és idősekhez egyaránt szól. Olyan egyetemes kérdéseket és gondolatokat jár körül, amelyek kortól függetlenül mindenkihez szólnak.
ÉLETBÖLCSESSÉGEK: A könyvben minden lapozással az élet egy új területére keveredünk. Soma a kreativitástól kezdve, az indentitás keresésen át, a határaink és kapcsolatainkban való kommunikáció fontosságán keresztül, az elfogadásig és szeretetig, megannyi mindenkit érintő témáról ír.
GYÖNYÖRŰ ILLUSZTRÁCIÓK: A teljes könyv gyönyörűen, kézzel lett illusztrálva. Somának kifejezetten fontos volt, hogy ez a mélyen személyes alkotása, vizuálisan is megkapja a maximális szeretetet. Az illusztrációkat Baracsi Gabi készítette.
TÖKÉLETES AJÁNDÉK: Minden egyes részletre nagyon figyelt Soma és a HVG Könyvek a gyártás folyamán. A könyv keményfedeles, arany színű hangsúlyokkal a borítón, vastag papírral, a legmagasabb színvonalú gyártási eljárással készült. Egy tökéletes ajándék bárkinek, akit szeretünk.
Borító ár: | 6900 Ft |
---|---|
![]() |
5865 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
5520 Ft |
---|
„Norvégia csak ugródeszka. A döntés, hogy idejövök, csak lépés az ugródeszkához. Az, hogy merre dobbantok, és dobbantok-e akkorát, hogy átugorjak a korlátaimon, fáradságos munka önmagammal.”
Tamás Rita, a Ne pánikolj, sportolj! mozgalom alapítója, saját példájával és személyes tanácsaival tízezreknek mutatta meg, hogyan segít a sport megküzdeni a szorongással, a pánikkal, a testi-lelki fájdalommal, és hogyan lehet középkorú nőként, helyes étkezéssel és edzéssel jól érezni magunkat a bőrünkben. Új könyve a személyiségfejlődés mélyebb szintjére visz bennünket, akik hozzá hasonlóan szakítani szeretnénk rossz beidegződéseinkkel, örökölt traumáinkkal, áldozatszerepünkkel vagy éppen túlvállalásainkkal.
Rita ötvenévesen dönt úgy, hogy Norvégiában kezd új életet, mer önző lenni és kezébe veszi sorsa irányítását. Hosszú utat tesz meg testben és lélekben egyaránt azért, hogy rájöjjön, a változtatás igénye nem elég, meg kell teremtenünk a lehetőségét annak, hogy amire képesek vagyunk, azt teljesítsük. Kíméletlen őszinteséggel megírt történetéből – amelyben a buktatókat, a kudarcokat és az emlékezetes pillanatokat egyaránt megörökíti – hitet meríthetünk az akadályokkal való megküzdéshez, az önmagunkkal történő szembenézéshez, és ahhoz, hogy végre elkezdjünk önmagunkért (is) élni.
E történet utazásra hív, amely nemcsak országokon, hanem az emberélet mélységein és magasságain is átkalauzol bennünket. Ámulatba ejtő történetmeséléssel haladunk előre az úton, amelynek során szemléletformáló élettapasztalatok, legbelsőbb érzelem- és gondolatvilágok tárulkoznak elénk.
Hálás vagyok, amiért e történet tanulságaival úgy lehetek bölcsebb, hogy nem kell átélnem mindazt, amit Tamás Rita kendőzetlen őszinteséggel mesél el.
Thuróczy Bertalan, orvosbiológiai mérnök, a Futni, hinni, élni és a Super sapiens könyvek írója, hosszútávfutó, longevity-kutató, ráktúlélő
Borító ár: | 6490 Ft |
---|---|
![]() |
5517 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
5192 Ft |

Borító ár: | 4491 Ft |
---|---|
![]() |
3817 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3593 Ft |
---|
David Goggins elképesztő sikerű Nincs hatalmad felettem című memoárja óta tudjuk, mennyi kihasználatlan képesség szunnyad bennünk. Most pedig részletekbe menő útmutatót kapunk az elménkben rejlő lehetőségek megismeréséhez. Bevezet minket a „mentális laborjába”, és bemutatja, milyen stratégiák segítségével ismerte fel, hogy amit ő végső határnak gondolt, az valójában csak a kezdet, és így képes rendszeresen túlszárnyalni önmagát.
Személyes történetei segítenek, hogy feneketlen mélységekből is fel tudjunk emelkedni, és új, egykor elérhetetlennek tűnő távlatokat célozzunk meg. Ha úgy érezzük, hogy nem a saját utunkat járjuk, vagy a lehetőségeink tökéletes kiaknázására törekszünk, netán lelkierőnk végső tartalékait szeretnénk mozgósítani, hogy elérjük a lehetetlent – semmi másra nincs szükségünk, csak erre az egy könyvre.
„David Goggins a tőle megszokott kíméletlen őszinteséggel hívja ringbe az »anyaszomorítókat«, megrendítő életeseményeivel példázott gondolatai az olvasó lelkéig hatolnak. Ha úgy érzed, hogy szétszakítanak az agyadban cikázó belső monológok, ez a könyv felráz a lázálomból. Kiadós feketeleves egy másnapos délutánon, cukor, tejhab vagy bármi más körítés nélkül.”
DR. VÖRÖS ZOÁRD ANDRÁS, fitnesztartalom-gyártó, youtuber
„Felismerni azt, hogy mennyi minden múlik rajtunk, egyszerre ijesztő és felemelő. Ijesztő, mert van esélyünk rossz döntéseket hozni, halogatni, beleragadni életünk mocsarába, de felemelő is, hiszen kivel tudnánk a leghitelesebben megvitatni a változtatás lehetőségét, ha nem önmagunkkal. Óriási esély a saját fejlődésünk letéteményesének lenni, hiszen így nem függünk semmitől, miénk a döntés, miénk a felelősség, miénk az út. David Goggins új könyvében olyan világosan ír erről, olyan őszinte, hogy meg tudja szólítani azokat is, akik viszolyognak az önsegítő könyvektől. Ő maga is írja, hogy ez nem az. És tényleg nem. Mégis bevon, enged azonosulni, azután pedig segít nekilendülni. Bátor könyv. Okos könyv. És szerethető.”
TAMÁS RITA, a Ne pánikolj, sportolj! csoport alapítója, személyi edző, újságíró, az Élj végre magadért! című könyv szerzője
„David Goggins ritka emberfajtához tartozik. Világszerte milliókat – engem is – inspirál és motivál a »mindent bele a kiválóságért« filozófia iránti elkötelezettsége, amelyet a mentális keménység és az önfegyelem segítségével kíván megvalósítani. Számomra Davidet nem a SEAL karrierje vagy sportolóként elért rekordjai teszik különlegessé, hanem az, hogy attól a naptól kezdve, amióta megismertem, tudtam: igazán hiteles srác.”
DWAYNE „THE ROCK” JOHNSON
Borító ár: | 5850 Ft |
---|---|
![]() |
4973 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
4680 Ft |

Több mint 100 recept és gyógynövény
Őrizzük meg egészségünket és fokozzuk jóllétünket gyógynövényekkel!
Ez az otthoni használatra szánt, gyakorlati kézikönyv több mint száz gyakori betegség kezeléséhez nyújt útmutatást. Javaslatokat tesz arra, hogy mit tartsunk a házi gyógynövénypatikánkban, és hogy mely növényeket érdemes termesztenünk a kertben, az erkélyen vagy az ablakpárkányon, hogy bármikor kéznél legyenek.
Andrew Chevallier elismert fitoterapeuta és bestsellerszerző nemcsak a tünetek enyhítésére tanít meg, hanem a háttérben rejlő okok felismerésére is. Könyve a rossz alvás, a gyakori megfázás és a menstruációs panaszok orvoslásától a kedvetlenség és a kisebb sérülések kezelésén át a leghatásosabb készítmények és a biztonságos adagolás ismertetéséig mindenre kiterjed.
Alkalmazzuk a növényi gyógymódokat az öngondoskodásunk szerves részeként, és készítsük el a saját gyógynövénypatikánkat!
Borító ár: | 6990 Ft |
---|---|
![]() |
5942 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
5592 Ft |
---|
A 77 győztes eszköz kártyacsomag Kenyeres András Győztes gondolkodás című könyvéhez kapcsolódó eszközgyűjtemény, de anélkül is jól használható. A rövid, könnyen érthető gyakorlatokat tartalmazó kártyák segítségével eredményesebb, könnyebb a felkészülés, az önfejlesztés, valamint a nehézségek és a bizonytalanságok leküzdése.
Gyakorlat + elmélet - Tedd kosárba a 77 győztes eszköz kártyacsomagot, és most mellé megkapod a Győztes gondolkodás című könyv első kiadását is.
A csomagot amatőr és profi sportolóknak, edzőknek, sport-mentáltrénereknek, pszichológusoknak, coachoknak és szülőknek is ajánljuk.
Az akció a készlet erejéig érvényes.
A kártyák témái:
Fókuszálás
Negatív stressz kezelése
Tervezés, célok
Önbizalom növelése, megtartása
Motiváció, önmotiváció
Kommunikáció, konfliktuskezelés
Pihenés, feltöltődés
Borító ár: | 7900 Ft |
---|---|
![]() |
6715 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
6320 Ft |
---|
Öleld magadhoz a belső gyermeked
Hallgattasd el belső kritikusodat
Kerülj harmóniába önmagaddal
A mindennapi élet rohanásában gyakran a külső világra összpontosítunk, miközben háttérbe szorulnak belső szükségleteink és elveszítjük kapcsolatunkat a belső intuíciónkkal. Tiffany Trieu tízlépcsős programja segítséget nyújt abban, hogy újra felfedezzük belső világunkat és kapcsolatba lépjünk legbelső gyermekünkkel. Ez a folyamat arra tanít, hogyan törődjünk saját érzéseinkkel és azzal, amire a belsőnk vágyik, illetve hogyan ismerjük fel és elégítsük ki valódi szükségleteinket, amelyek belülről fakadnak, valamint hogyan állítsunk fel és tartsunk be egészséges határokat. A program célja, hogy támogasson minket abban, hogy közelebb kerüljünk önmagunk valódi lényegéhez és valójához, és egyensúlyt teremtsünk belső és külső világunk között.
Borító ár: | 4900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 3920 Ft |
![]() |
4165 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3920 Ft |
---|
„Az élet tele van varázslattal, csak a gondolkodásmódunkat kell egy kicsit megváltoztatnunk, hogy észrevegyük.”
Mindannyiunknak vannak vágyai és céljai, legyen szó személyes fejlődésről, testi és lelki egészségről, a jólét és bőség bevonzásáról, munkahelyi és karrierbeli sikerekről vagy éppen a szerelem megtalálásáról. Ezek a vágyak és célok életünk mozgatórugói, melyek meghatározzák mindennapjainkat és motiválnak bennünket a folyamatos fejlődésre. A varázslat – azaz az a tudatos folyamat, amikor energiát irányítunk egy kívánt eredmény elérésére – hatékony eszköz lehet abban, hogy megvalósítsuk ezeket a célokat, és egy kis mágiát csempésszünk a mindennapi életünkbe.
A varázslat lehetőséget kínál arra, hogy tudatosan összpontosítsuk szándékainkat, és saját magunk, valamint környezetünk energiáit terveink és álmaink szolgálatába állítsuk. A könyvben található 150 egyszerű rituálé segítségével megtanulhatjuk, hogyan manifesztálhatjuk vágyainkat, és hogyan érhetjük el a kívánt eredményeket. Ezek a rituálék olyan eszközök, amelyekkel közelebb kerülhetünk céljainkhoz, miközben a varázslat segítségével harmonikusabbá és kiegyensúlyozottabbá tehetjük életünket.
A kötetben többek között megtudhatjuk, hogyan készíthetünk olyan füstölőt, amely segít emlékezni álmainkra, hogyan hozhatunk létre varázsüvegcsét önmagunk vagy mások védelmére, milyen boszorkánylétrát gyárthatunk a bőség bevonzása érdekében, vagy miként készül a tökéletes szerelemi varázsfőzet. Ezek a rituálék segítenek a kívánt eredmények elérésében.
Borító ár: | 8900 Ft |
---|---|
![]() |
7565 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
7120 Ft |
---|
A stressz elkerülhetetlen része mindennapi életünknek, ám nem mindegy, hogyan reagálunk rá. Az, hogy miként viseljük a terheket, nagyban befolyásolja mentális és fizikai egészségünket. Itt jön képbe a reziliencia, azaz a lelki ellenállóképesség, amelyet szerencsére fejleszteni és tanulni is lehet. A reziliencia segítségével nemcsak a stresszt kezelhetjük hatékonyabban, hanem megelőzhetjük a kiégést is, amely a modern élet egyik legnagyobb veszélye. Jolinda Johnson holisztikus egészségcoach egy tízlépcsős programot dolgozott ki, amely gyakorlati útmutatót kínál ahhoz, hogyan növelhetjük rezilienciánkat. A program lépései révén megtanulhatjuk, hogyan hangolhatjuk össze a testünk és az elménk működését, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal. Ezen felül megtudhatjuk, hogyan birkózzunk meg hatékonyan a mindennapi nehézségekkel, valamint miként alkalmazkodjunk az új, kihívást jelentő helyzetekhez. Johnson módszere abban segít, hogy erősebbé és ellenállóbbá váljunk, miközben megtanulunk tudatosan és kiegyensúlyozottan élni a stresszel terhelt világban.
Borító ár: | 4900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 3920 Ft |
![]() |
4165 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3920 Ft |
---|