Belső Nóra szalon

2021. 05. 20. - 05. 21-ig

Belső Nóra szalon


HVG Extra Magazin - Pszichológia 2025/1

HVG Extra Magazin - Pszichológia 2025/1

A bél-agy tengely, testi-lelki gyökereink

Mára szállóigévé vált, hogy „fejben dől el”. Úgy gondoljuk, hogy ha optimistán állunk a dolgokhoz, akkor teljesülnek a céljaink, vágyaink. Mennyi igaz ebből a pszichológia tudománya szerint? Ha nem is százszázalékosan, de miként tudunk a gondolatainkkal hatni cselekvéseink kimenetelére? Mennyire tudjuk befolyásolni az egészségünket? Az utóbbi évek tudományos felfedezése a bél-agy tengely, ami szerint agyunk (gondolkodásunk, érzelmeink) kapcsolatban áll a bélrendszerünkkel. Oda-visszahatás esete áll fenn. A mentális egészségünk ugyanis befolyásolja a gyomor-bélrendszert, de belünk állapota (mikrobiomja) is kihat agyunkra, érzékelésünkre, pszichés világunkra. A legfrissebb tudományos kutatások szerint megfelelő életmóddal mi is alakíthatunk a testünkön, lelkünkön.

A tartalomból:

- „Megbocsátóbbnak kell lennünk a testünkkel” - interjú Schwab Richárddal
- „Az evésben leggyakrabban kétféle történelmi trauma mutatkozik meg” – interjú Lukács Lizával
- Tudomásul kellene venni, hogy a gyerekek nem egyformák”- interjú Gyarmathy Évával
- A fejem fáj vagy a lelkem? – Testi tünetek a párkapcsolatban
- Térjünk vissza az intuícióhoz – belső vezérlő hang
- Depresszió és mikrobiom – boldogságbacik
- Érzelmek kifejezése a kapcsolatban – gyógyító szavak
- A lelkileg egészséges család – megközelíteni az ideálist
- A legjobb böjtfajták – visszatalálni önmagunkhoz
- Meddig élhet az ember? – Hív a kék zóna

Borító ár: 1990 Ft
Aktuális ár: 1692 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1592 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin - Pszichológia 2024/4

Mindannyian igaz szerelemre, tökéletes társra és felvillanyozó párkapcsolatra vágyunk. De vajon tisztában vagyunk-e azzal, mi a számunkra megfelelő viszony, és ki lehet a hozzánk leginkább illő társ?
A tudományos felfogás szerint nem létezik a nagy Ő – gyerekkorunktól kezdve mégis arra vagyunk szocializálva, hogy megtaláljuk az Igazit. Ebben a lapszámunkban a partnerkapcsolatot helyezzük nagyító alá: vajon ki az a másik, akivel egy kis időt vagy akár az egész életünket együtt töltjük? Ki a társam, a partnerem vagy a szeretőm az életem folyása során, és mit mond el ez rólam? Hogyan közelítheti meg az ideálisat a kapcsolatunk, és mikor van itt a vége, ha egyáltalán itt a vége? Tévhitek és igazságok életünk egyik legfontosabb kötődéséről és a tükörről, amit a másik tart nekünk.


A tartalomból:

- „Egy élet is kevés, hogy megismerjük a másikat” – Hevesi Kriszta és Hevesi Tamás
- Kit választunk? - A hamis ikerláng
- A teljesség legyél te magad – Belső énünk nyomában
- Egymás felfedezése – Alapértelmezett a másik?
- Szexuális összeillés – Testi társ
- Rokon lelkek – A borsó meg a héja
- Valóságot torzító illúziók - A függő kapcsolatok természete

Borító ár: 1650 Ft
Aktuális ár: 1403 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1320 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin - Pszichológia 2024/3

Hogyan hat a tudatos jelenlét gyakorlása a mindennapi kapcsolatainkra és a belső egyensúlyunkra?

A HVG Extra Pszichológia legújabb számában szakértők segítségével vizsgáljuk, hogy milyen szerepet játszik a tudatos jelenlét (mindfulness) az életünk különböző területein, a párkapcsolatoktól egészen a karrierig. Azt gondolnánk, hogy könnyű jelen lenni a pillanatban, de a mai, felgyorsult világban valójában ez komoly kihívást jelenthet.
Miként befolyásolja figyelmünk irányítása a kapcsolatainkat, és milyen módon segíthet abban, hogy sikeresebbek legyünk a munkahelyünkön?
Ebben a lapszámban ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, és rávilágítunk arra, hogyan tehetjük fókuszáltabbá a figyelmünket a mindennapokban, miként az életminőségünket a mindfulness segítségével, valamint hogyan alkalmazható a javíthatjuk tudatos jelenlét a mindennapokban úgy, hogy az pozitív hatással legyen az életminőségünkre.

A tartalomból:

- „Én magam vagyok a zászló” – interjú Kovács András Péterrel

- TikTok-tünetek trendi neurodiverzitás

- Valódi változás – kapcsolódni önmagunkhoz a diétában

- Figyelem nem megfigyelés – ott lenni a szexben

- „Tilos túlfélteni a gyerekeket”– interjú Helen Russell „vikingnevelővel”

- ”Anya és magzat összehangolódása– belső párbeszédben

- A koncentráció művészete – kifehéredő elefánt

Borító ár: 1650 Ft
Aktuális ár: 1403 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1320 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin - Pszichológia 2024/2

Miért kulcsfontosságú a gyermekkori élmények megértése az önértékelésünk és szakmai pályafutásunk szempontjából?

Pszichológiai szakértők széles körben egyetértenek abban, hogy gyermekkori tapasztalataink döntően befolyásolják felnőttkori öntudatunkat, kapcsolataink minőségét és karrierünk alakulását. Azt azonban nehéz és fáradságos munka meghatározni, pontosan melyik pozitív vagy negatív élmény milyen hatást gyakorol önképünk vagy érzelmi állapotunk kezelésére. Mi segítünk a sérült gyermeki én integrálásának és fontosságának megértésében és feltárjuk, hogyan hatnak a fialatkori élményeink felnőttkori önképünkre. Bemutatjuk azokat a módszereket, amelyekkel feloldhatók a múlt sebei, hogy egy erősebb, boldogabb jövőt tudjunk kialakítani magunk számára.

A tartalomból:

- “Én tudom körülölelni ezt a belső árva kislányt” - Interjú Palya Beával
- Belső iránytű - Az önazonosság fontossága
- Bántalmazó kapcsolatok árnyékában - A központi mag
- Rejtélyes feszültségek - Amikor aszülő nem enged felnőni
- Szabadulás a múltból - Traumaterápiás módszerek
- Kicsi tünethordozók - Gyermekkori szorongások
- Milyen az identitásom? - A sebzett belső gyermek teszt

Borító ár: 1650 Ft
Aktuális ár: 1403 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1320 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin - Pszichológia 2024/1

HVG Extra Magazin – Pszichológia 2024/1: Egyensúly az élet minden területén

Te is gyakran érzed úgy, hogy zsonglőrként egyensúlyozol a munka, a család, a párkapcsolat és a saját igényeid között? Mintha mindenre jutna idő, csak épp önmagadra nem? A HVG Extra Pszichológia legújabb száma segít új nézőpontból tekinteni a hétköznapokra, és támogat abban, hogy a kötelező feladatok mellett az öröm és a feltöltődés is helyet kapjon az életedben.

Ez a lapszám abban segít, hogyan teremthetsz tudatosabban egyensúlyt – nem csak időben, hanem figyelemben és szeretetben is. Interjú Szilágyi Áronnal az egyéni sportok pszichológiájáról, hasznos gondolatok a párterápia lehetőségeiről, inspiráló cikkek az öröm apró forrásairól, a sport jótékony hatásairól, a művészet mentális egészséget támogató erejéről – és még sok minden más.

Fedezd fel, hogyan válhatsz időmilliomossá, ha az igazán fontos dolgokra koncentrálsz! Ez a magazin nemcsak olvasmányos, hanem egy valódi útitárs is lehet az egyensúly felé vezető úton. Szánj időt magadra – kezdheted ezzel a lappal.

Borító ár: 1650 Ft
Aktuális ár: 1403 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1320 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin - Pszichológia 2023/4

HVG Extra Pszichológia 2023/4 – Társaink az életben

Életünk során folyamatosan kapcsolatban állunk másokkal, és ezek a társas hatások formálnak bennünket, akár tudatosan, akár észrevétlenül. Hogyan alakítjuk önmagunkat mások tükrében? Miként inspirál minket a környezetünk a saját belső világunk felfedezésére? A **HVG Extra Pszichológia** legújabb lapszáma a társas kapcsolataink mélységeit és hatásait vizsgálja, segítve az önismeretet és a kiegyensúlyozottabb életet.

Gyermekkortól kezdve az emberi kapcsolatok alakítják gondolkodásunkat, érzelmi világunkat és azt, mennyire tudunk másokhoz kötődni. Meghatározzák, hogyan éljük meg vágyainkat, milyen döntéseket hozunk és mennyire vagyunk nyitottak a fejlődésre. Ebben a magazinban szakértők, pszichológusok és írók osztják meg gondolataikat az intimitásról, a barátságról, a párkapcsolatokról és a társas hatásokról.

A tartalomból:
🔹 Szabó T. Anna és Dragomán György – interjú a közös fejlődésről
🔹 Érzelmi függetlenség – mit jelent a saját életet élni?
🔹 Félelem az intimitástól– miért nehéz megnyílni?
🔹 A szerelemnek múlnia kell?– az együttélés dinamikája
🔹 Narcisztikus partner mellett – hullámvasúton élni
🔹 Gyermekkori barátságok – hogyan alakulnak a kapcsolatok?
🔹 Megbocsátás és gyógyulás – miért fontos az önzetlenség?
🔹 Kötődés a robotokhoz – lehetséges egy újfajta kapcsolat?

Fedezd fel, hogyan hatnak rád a körülötted élők, és tanulj meg tudatosabban építeni kapcsolataidat!

Borító ár: 1390 Ft
Aktuális ár: 1182 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1112 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin - Pszichológia 2023/3

HVG Extra Magazin - Pszichológia 2023/3

Önmegvalósítás vagy énmegvalósítás?

Megjelent a HVG Extra Pszichológia magazin legújabb száma, amely az önmegvalósítás témakörét járja körül, és bemutatja milyen hatásai vannak a családi, párkapcsolati és karrierista törekvéseknek önmagunk kiteljesítésében.

Szükségleteink piramisának csúcsán az önkiteljesítés, önkifejezés, önmagvalósítás áll. Ez bármilyen nagyszerűen hangzik is, ha az ember rálép az önismereti útra, az bizonyosan rengeteg, főként belső munkával jár. Nemcsak magunkat, de kapcsolatainkat, kapcsolódásainkat is újra meg újra kell fogalmazni. Ahogy egyik szerzőnk, L. Stipkovits Erika fogalmazott, egyszerre kell tisztában lennünk a múltról szóló önértékelésünkkel, a jelent tükröző önbecsülésünkkel, illetve a jövőbe mutató önbizalmunkkal, hogy harmóniába kerülhessenek vágyaink, céljaink és képességeink a teljesebb, elégedett élet reményében.

- A szabadság illúziója – önmegvalósítás vagy énmegvalósítás?
- Keleti Éva: „Ha átviszem a lécet, jó, ha nem, még jobb.”
- „Az elakadás belátása a legnagyobb bártorság” - interjú L. Stipkovits Erikával
- Megérkezés a mostba – hogyan szabjuk magunkra a saját életünket
- A szívre vagy a szülőre hallgatni? – célok ütközése a családban
- Az egyiknek sikerül, de a másiknak is – azonos képességek, eltérő életutak
- Az élet átélése – lassítás és önfejlesztés

Borító ár: 1390 Ft
Aktuális ár: 1182 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1112 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin – a Nő 2023/02

HVG Extra Magazin – a Nő 2023/02

Hogyan bánjunk jól a testünkkel?

Alig-alig találkozhatunk olyan nővel, akárhány éves legyen is, aki hibáival, tökéletlenségeivel együtt igazán és őszintén szereti a testét. Nyilván a közösségi média filterezett, agyonretusált álomképei sokat ártanak az önértékelésünknek. Mindaz az ideál, amit közvetítenek, nyilvánvaló hazugság, mégis szeretnénk magunkat is éppen olyan ideálisnak látni. Mindezek mellett persze ott vannak a testpozitív hangok is, amelyek elfogadásra és a valóság iránti gyengéd szembenézésre inspirálnak, de mintha ezeket nehezebb lenne meghallani. Pedig az, hogy miként viszonyulunk a testünkhöz, jól érezzük-e magunkat a bőrünkben, és miképpen érzékeljük rajta keresztül a világot, szintén testi-lelki harmóniánk egyik alapköve. Ezért ezúttal mi is olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek arra biztatnak, hogy bánjunk jól a testünkkel. Hiszen „A tested nélkül nem lennének sem benyomásaid, sem emlékeid, sem örömeid, sem fájdalmaid”.

A TARTALOMBÓL:

Interjú Pásztor Annával – „Meztelen lélekkel lépni a színpadra”

Önelfogadás és testpozitív hozzáállás – Hogyan bánjunk jól a testünkkel?

Amitől a mentes fenséges lesz – Tények és tévhitek a minden mentes étkezésről

Lelki retusálás – Így látják a testünket a fotósok

Úgy vagyok tökéletes ahogy vagyok – Egy paralimpikon vallomása

Lehetek szép egyáltalán? – Kamaszok és küzdelmeik a külvilág elvárásai ellen

Borító ár: 1490 Ft
Aktuális ár: 1267 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1192 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin - Pszichológia 2023/2

HVG Extra Magazin - Pszichológia 2023/2

Szabadulás a múlt fogságából

Megjelent a HVG Extra Pszichológia magazin legújabb száma, amely a múlt témakörével foglalkozik! Kétségtelen, hogy a múltunk meghatároz bennünket. Lenyomatai kitörölhetetlenül élnek a testünkben, a lelkünkben, de még a személyiségünkben is. Éppen ezért fontos, hogy ismerjük, feltárjuk a saját történetünket, beleértve a családunkét is, beépítve a negatív és a pozitív élményeket. Csak így tudunk túllépni a káros hiedelmeken. Támaszkodjunk az erősségeinkre, és bízzunk annyira magunkban, hogy tudattalan transzgenerációs hatások helyett saját erőnkkel alakítsuk az életünket.

- „A pusztítás mindig gyors, a felépülés viszont lassú és fáradságos” – interjú Galit Atlassal

- Szüleink nyomdokain – bennünk élő családi tudattalan

- A múlt nyoma – testre írt történetek

- A szív sebei – előző kapcsolatok árnyéka

- Kibújni a sablonból – párkapcsolati mintázatok

- „A titoknak rettentő alattomos, pusztító hatása van” – interjú Singer Magdolnával


Borító ár: 1390 Ft
Aktuális ár: 1182 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1112 Ft
Kosárba
HVG Extra Magazin – a Nő 2023/01

Megjelent a HVG Extra A Nő legújabb száma, amely a gasztronómia világába kalauzolja el az olvasót!
Napjaink gasztronómiai forradalma rengeteg újdonságot hozott életünkbe és ételeinkbe, a sajnos egyre gyakoribb ételintolerancia kapcsán pedig igencsak szükség van a kreativitásunkra, és egészen újfajta tudásra is. És habár a top séfek között inkább férfiakat látunk, akadnak jócskán nők is, akik bátorságukkal, kitartásukkal és nagyon is kemény munkával komoly sikereket aratnak a gasztronómia, a vendéglátás – és főképp az édes ízek terén. Történeteik inspirálták ezt a magazint.

Interjú Tóth Verával: „Igyekszem táplálékot adni testnek és léleknek”

A kert rendje a világ rendje - Vendégségben a Séf és a Kertésznél

Gere Andrea: „A borokon keresztül látom igazán magam”

Országjárás, ízutazás - Nemcsak a kirándulás, de a jó étel is örömgenerátor

A személyesség számít - A termelői piacok varázsa

Kulturális ajánló – Az előétel irodalom, a főétel műtárgy, a desszert zene

Sikeres nők a gasztronómiában

Borító ár: 1490 Ft
Aktuális ár: 1267 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1192 Ft
Kosárba