Testsuli kedvenc könyvei

Testsuli kedvenc HVG könyveit itt találod egy csokorba összegyűjtve. Február 19. és március 3. között válogass a listából 25% kedvezménnyel, de ne felejtsd el a vásárlás befejezésekor érvényesíteni az HVGTESTSULI2024 kuponkódot!


Madonna

Madonna

Egy lázadó élet

Madonna több mint popsztár. Olasz származású amerikai előadó, akit egyenesen a pop királynőjeként tartanak számon. Nem véletlenül nevezte Beyoncé az anyakirálynőnek: generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Megújította videóklipjeivel a műfaj sajátosságait. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Éles politikai, kulturális vallási és szexuális témafelvetései szakmai elismeréseket és vitákat hoztak karrierjének. A hétszeres Grammy-díj győztes énekesnő sikerei mellett egy izgalmas életutat is magáénak tudhat.

Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásig. A könyvet – amelynek megírását ötéves kutatómunka előzte meg – különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. Betekintést kapunk a különböző szubkultúrákba és azokba a társadalmi változásokba is, amelyek befolyásolták Madonna életszemléletét, alakították a személyiségét és meghatározták a kreativitását, hogy aztán azzá a művésszé váljon, aki máig ható változásokat indított el a világban. Mert Madonna több mint popsztár.

Borító ár: 9990 Ft
Aktuális ár: 4995 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
4995 Ft
Kosárba
A remény ereje

A remény ereje

Reziliencia és öngondoskodás finn módra

Miért elengedhetetlen, hogy elfogadjuk a kiszolgáltatottság érzését, mint életünk természetes részét? Milyen technikák segíthetnek abban, hogy arra összpontosítsunk, amit valóban képesek vagyunk befolyásolni? Hogyan ismerjük fel és értékeljük a jó dolgokat az életünkben?
A mai világban, ahol rengeteg külső bizonytalansággal és folyamatos változásokkal kell szembenéznünk, különösen fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben. Maaret Kallio, finn kognitív pszichológus, szexuálterapeuta és mindfulness coach, szemléletes példákon keresztül mutatja be, hogyan fejleszthetjük rezilienciánkat a finn megközelítéssel. Rámutat, hogy a nehézségeket nem csupán elkerülni kell, hanem tanulni is lehet belőlük, miközben fontos, hogy értékeljük mindazt, amink van, és a sikereink mellett a kudarcainkból is erőt merítsünk.
A szerző gyakorlati tanácsai révén megtanulhatjuk, hogyan legyünk támogatóbbak és türelmesebbek önmagunkkal és másokkal szemben. Kallio útmutatása segít abban, hogy elfogadjuk: nem minden helyzet van a mi irányításunk alatt, és ez rendben van így. Az élet árnyaltabb látásmódja lehetővé teszi, hogy belső erőnkre támaszkodva könnyebben megbirkózzunk a mindennapok kihívásaival, miközben felismerjük és megbecsüljük a pozitívumokat is.


„Ha az életünk és mi magunk is tökéletesek lennénk, semmi szükségünk nem lenne reményre.”

Borító ár: 4900 Ft
Aktuális ár: 4165 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
3920 Ft
Kosárba
Légy menzeszpozitív!

Légy menzeszpozitív!

Gondolkodj másként a menstruációról!

Légy menzeszpozitív! – Egy könyv, ami végre őszintén beszél a menstruációról

A menstruáció természetes része az életnek – mégis sokszor csend övezi. A Légy menzeszpozitív! című könyv célja, hogy ezt a csendet megtörje, és segítsen lebontani a menstruációt övező tabukat. Mert kérdezni nem szégyen – sőt, bátor és fontos lépés.

Quella Quint menstruációszakértő könnyed, szókimondó stílusban válaszol a leggyakoribb – és leggyakrabban elhallgatott – kérdésekre: az első menzesztől kezdve a fájdalmakon, a ciklushoz kapcsolódó érzelmi és testi változásokon át egészen a menopauzáig. Szó esik fogamzásgátlásról, termékenységről, menstruációs eszközökről és még sok minden másról, amiről jó lenne végre nyíltan beszélni.

Ez a könyv nem próbálja szebbé vagy könnyebbé festeni a valóságot – inkább segít megérteni, elfogadni és magabiztosan kezelni a test természetes működését. Ha szeretnél többet tudni a saját testedről, bátrabban kérdezni, és felszabadultabban beszélni a menzeszről, ez a könyv neked szól. Légy tájékozott, légy önazonos – légy menzeszpozitív!

Borító ár: 4990 Ft
Korábbi ár: 2495 Ft
Aktuális ár: 4242 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
3992 Ft
Kosárba
A bántalmazó árnyékában - Kiút a traumából az EMDR módszerével

Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz egy bántalmazó múlt után?
A látszólag sikeres és harmonikus életet élő harmincas éveiben járó Olivér gyermekkori bántalmazás áldozata, bár erről senki nem tud. Egy váratlan esemény felszínre hozza rég eltemetett traumáit, és életét egy időre megtorpantja. Története egy olyan felnövés folyamatát mutatja be, amely során megszabadul a szégyen terhétől, megbékíti a benne élő gyermeket, és újraalkotja pozitív jövőképét. Ebben a nehéz, de felszabadító úton Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus és az EMDR terápiás módszer nyújt számára segítséget. Szirtes, aki integratív terapeuta, hosszú ideje foglalkozik a traumalélektan témájával, és Tabutojás nevű oldala nyíltan kezeli a tabukat, segít lebontani a hallgatás falait.
Míg sokan még mindig úgy gondolják, hogy pszichológushoz fordulni a gyengeség jele, valójában ez a belső gyógyulás egyik legfontosabb eszköze lehet. Az eseteket bemutató könyvek betekintést nyújtanak abba, mi történik a rendelő falai között, és hogyan segít a terápia olyan élethelyzetek kezelésében, mint a párkapcsolati problémák, az életközepi válság vagy a gyász. Ezek az írások megmutatják a terapeuta gondolkodásmódját is, amely sokak számára világossá teszi, miért válhat a pszichoterápia az élet fontos részévé.

„Nem csupán megérint, őszintén lenyűgöz, amikor a klienseim úgy beszélnek a tapasztalásaikról, mintha növekedésnek indult volna bennük egy öngyógyító személyiségrész. Óriási értéke ez a folyamatnak, mert azt mutatja, a kliens kezd elfogadással, együttérzéssel fordulni önmaga felé a szégyen, a bűntudat, a magával szembeni harag és csalódás mérgező érzései ellenében.”

„Erős szakmaisággal, mély együttérzéssel és nagy odafigyeléssel megírt kötet, amit az elejétől áthat az a meggyőződés, hogy a trauma feldolgozható. Olivér története a gyermekbántalmazás témája, a traumaterápia és az EMDR módszere iránt érdeklődőknek egyaránt hasznos olvasmány.”
Gyurkó Szilvia, gyermekjogi tanácsadó

Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, integratív terapeuta, pszichodráma-asszisztens és EMDR practitioner. Legfőbb érdeklődési területe a traumalélektan és annak a pszichológiai tanácsadásban elfoglalt helye. Szakmai és ismeretterjesztő oldala a Tabutojás, amely tojáshéjon lépkedés helyett nyíltan, párbeszédet ösztönözve közelít tabukhoz és traumákhoz. Szemléletét áthatja az azonos szemmagasságra törekvés, az egyenjogúság képviselete és a folyamatos önképzés. Klienseit magánpraxis keretében fogadja Budapesten és online.
A szakember Instagram és Facebook oldalán további érdekes pszichológiai témájú cikkeket és tartalmakat olvashatsz.
----
Mi történik a terápiás rendelő zárt ajtaja mögött?   
Még ma is sokan hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az őrült vagy gyenge. A terapeuta esetei köteteiben egy-egy pszichoterápia történetét követhetjük nyomon az első találkozástól a lezárásig. Miközben betekintést nyerünk a terápia folyamatába és a különböző módszerek működésébe, megérthetjük, hogyan segít a pszichoterápia teljesebb életet élni. A rendkívüli szaktudással és empátiával megírt esetek olyan, mindnyájunkat érintő élethelyzeteket mutatnak be, mint a felnőtté válás, a párkapcsolati problémák, az életközepi válság, a betegséggel való küzdelem vagy a gyász. A szakemberek és laikus olvasók számára egyaránt érdekes kötetekben nemcsak egy-egy személyes sors bontakozik ki előttünk, hanem a terapeuta gondolkodásmódját is megismerhetjük.    

Borító ár: 3500 Ft
Aktuális ár: 2975 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
2800 Ft
Kosárba
Szeresd meg önmagad!

Szeresd meg önmagad!

Változtasd meg a kapcsolati mintáidat és gyógyítsd be a múlt sebeit!

Kapcsolatainkban gyakran elrejtjük valódi érzéseinket, hogy elnyerjük a vágyott szeretetet. Sheleana Aiyana, a spirituális író és a több mint 3 millió követővel rendelkező Rising Woman program kidolgozója szerint az igazi boldogság és tartós kapcsolat akkor érhető el, ha először önmagunkat szeretjük meg. Aiyana hangsúlyozza, hogy kapcsolataink minőségét nem szabad a múltbeli traumáink határozzák meg, és nem a külső megerősítésekre kell támaszkodnunk, hanem önmagunk támogatójává kell válnunk.

Az egészséges kapcsolatok kialakításának alapja az önazonosság. Fontos, hogy feltérképezzük, mi számít nekünk igazán, mi a saját értékrendünk, céljaink és álmaink. Ez az önismereti munka elengedhetetlen, hiszen minden más kapcsolatunk - a mély barátságok, családi kötelékek, munkánk iránti szenvedély és romantikus kapcsolataink - az önmagunkkal való egészséges viszonyból táplálkozik.

A könyvben található változatos gyakorlatok, tesztek és meditációs feladatok segítségével belső utazásra indulhatunk. Ezek a gyakorlatok segítenek begyógyítani régi sebeinket és átformálni családi, transzgenerációs mintáinkat. A belső munka során felfedezhetjük, hogyan válhatunk önmagunk legjobb támogatóivá, miközben egészséges, szeretetteljes kapcsolatokat építünk ki másokkal. Sheleana Aiyana könyve útmutatást nyújt ahhoz, hogy felismerjük saját értékeinket és erősségeinket, így teremtve meg az alapot egy kiegyensúlyozott és boldog élethez.
A könyvben található változatos gyakorlatok, tesztek, meditációs feladatok segítségével belső utazásra indulhatunk, begyógyíthatjuk régi sebeinket és átformálhatjuk családi, transzgenerációs mintáinkat.

Borító ár: 4900 Ft
Korábbi ár: 3430 Ft
Aktuális ár: 4165 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
3920 Ft
Kosárba
A trauma váratlan ajándéka

A trauma váratlan ajándéka

Út a poszttraumás növekedéshez

„A trauma kettétör minket, ám a törésvonal mentén új »érzékszerv« születik. Ez valódi ajándék, ha megtanuljuk használni: jelzéseket ad, hogy önvédelmet gyakoroljunk, fejlődjünk. Másképpen zavart okozhat, rejtegetjük, esetleg leverjük másokon. A könyv segít, hogy megismerjük, megszeressük, beépítsük e törésvonalat, és növekedjünk általa.”
Tisza Kata interkulturális pszichológiai szakértő, író


„»Senki sem indul növekedésnek, míg alapjaiban meg nem rendül« - írja Edith Shiro. A szerző eloszlatja a tévhitet, hogy a trauma tesz erőssé minket: a poszttraumás növekedéshez vezető út kihívásokkal teli, de felszabadító ráeszméléseket rejt magában a teljes elfogadástól az átalakulásig. Változatos kutatási eredményeivel és megrendítően emberi példáival hozza közelebb a traumából újjáépülő lélek gyógyulásának lehetőségét.”
Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, EMDR practitioner

A traumatikus élmények mély és maradandó nyomokat hagynak testünkön és lelkünkön, gyakran megbénítva minket a múltbéli események súlyos emlékei alatt. Dr. Edith Shiro, amerikai pszichológus és traumaterapeuta, ötlépéses modellje segítségével lehetőségünk nyílik a poszttraumás növekedés megtapasztalására, amely által szenvedésünkből új erőt meríthetünk.
A több mint 25 éve praktizáló szerző olyan emberekkel szerzett tapasztalatai alapján dolgozta ki módszerét, akik poszttraumás stressz zavarban szenvednek, szexuális bántalmazás áldozatai, kisebbségi csoportok tagjai, vagy háborús menekültek. Shiro könyvében bemutatja, hogyan lehet gyógyítani a lelki sebeket, miközben teret adunk a traumával való megküzdés révén kialakuló pozitív változásoknak és növekedésnek.
A kötetben szereplő tesztek, gyakorlatok és technikák nemcsak a traumát átélt személyeknek nyújtanak gyakorlati segítséget, hanem hasznosak lehetnek a családtagok és a terapeuták számára is. Shiro útmutatásai révén megtanulhatjuk, hogyan lehet feldolgozni a fájdalmat, és hogyan válhatunk erősebbé általa, miközben támogatjuk a körülöttünk élőket is a gyógyulás útján.



Borító ár: 5500 Ft
Aktuális ár: 2200 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
2200 Ft
Kosárba
Menopauza természetesen

Menopauza természetesen

Gyógynövények, aromaterápia, kognitív viselkedésterápia, táplálkozás, testmozgás, hormonterápia

Szerkesztette: dr. Anne Henderson

Fedezd fel a menopauza testi és lelki folyamatait, és varázsold könnyebbé és örömtelibbé ezt a fontos időszakot!
Ez a könyv részletesen bemutatja, hogyan teheted kiegyensúlyozottabbá és élvezetesebbé a menopauza időszakát természetes módszerek segítségével. Ismerd meg a hormonháztartást egyensúlyban tartó gyógynövények és a hangulatjavító illóolajok alkalmazását, amelyek segíthetnek enyhíteni a menopauza tüneteit és javítani a közérzetedet. Fedezz fel stresszcsökkentő és alvásjavító jógapózokat, valamint mentális technikákat, amelyek hozzájárulhatnak a nyugodtabb és pihentetőbb éjszakákhoz.
A könyv továbbá bemutatja az energiát adó szuperételek hatását, amelyekkel feltöltheted szervezetedet a szükséges tápanyagokkal, és sajátíts el ízület- és csonterősítő gyakorlatokat, amelyek segíthetnek megőrizni a fizikai erőnlétedet és egészségedet ebben az életszakaszban. A lépésről lépésre bemutatott természetes módszereket a hormonterápiát kiegészítve és attól függetlenül is alkalmazhatod, és saját igényeidre szabhatsz.
Ez a könyv átfogó útmutatást nyújt mindazok számára, akik szeretnék jobban megérteni a menopauza testi és lelki folyamatait, és aktívan tenni szeretnének az egészségük és jóllétük érdekében. A praktikus tanácsok és könnyen követhető útmutatók segítségével megtudhatod, hogyan teheted harmonikusabbá és örömtelibbé ezt az időszakot.
Fedezd fel a menopauza természetes kezelésének lehetőségeit, és éld meg ezt az életszakaszt a lehető legteljesebb mértékben!


„Anyám és nagyanyám is túlélte, én is túl leszek rajta! Sokan még mindig így gondolkodnak a változókorral kapcsolatban, ami abból is adódhat, hogy keveset tudnak róla. Ez a hiánypótló kötet a 40 feletti nők kötelező kézikönyve. Segít megérteni testünk működését, és átfogó képet ad a módszerekről, amelyekkel megszelídíthetjük a tüneteket. Újságíróként és a témában érintett nőként számomra nagyon sok új, hasznos információval szolgált.”
László Krisztina újságíró, jógaoktató

Borító ár: 6500 Ft
Korábbi ár: 4550 Ft
Aktuális ár: 5525 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
5200 Ft
Kosárba
Aggódó testünk

Aggódó testünk

Az egészségszorongástól a belső biztonságig

Betegek vagyunk, és gyakran bűntudatot érzünk, mintha valamit elrontottunk volna, holott a betegség nem mindig az egyéni felelősségünktől függ. Az információs társadalom, a közösségi média és a széleskörű egészségügyi elvárások mind hozzájárulnak ehhez a jelenséghez. Emellett, a divatos diéták és boldogságtréningek egyre inkább újabb aggodalmakat generálnak. A folyamatosan megjelenő ideális testképek és életmódmodellek fokozzák a szorongást, hiszen sokszor azt érezzük, hogy nem felelünk meg az elvárásoknak.
A testkép és az önértékelés szoros összefüggésben állnak egymással: ha nem érezzük jól magunkat a testünkkel, az alááshatja önbizalmunkat és életminőségünket. A társadalmi nyomás, hogy állandóan „jobb formában” legyünk, vagy hogy elérjük a „boldog élet” eszményét, sok esetben mélyíti ezt a belső konfliktust.
Csabai Márta, a hazai egészségpszichológia vezető szakértője kutatásai alapján segít megérteni, hogy miként formálják ezeket a társadalmi és pszichológiai hatások az egészséggel kapcsolatos félelmeinket. A megoldások megismerése, a társadalmi összefüggések felismerése segíthet abban, hogy megszabaduljunk a bűntudattól és megtaláljuk a testi-lelki harmóniát, miközben elfogadjuk, hogy nem vagyunk egyedül a küzdelmeinkkel.



„Rákdiagnózisom óta erőteljes viszonyban élek a testemmel és annak viszontagságos bel- és külalakjaival. Most pedig a kezemben tarthatom ezt a »kézikönyvet«, amely úgy tesz fel számos megkerülhetetlen kérdést, hogy egyúttal el is indít a megválaszolás útján. Mert az egészségünkben nincs egzakt válasz, csak egyénre szabott feleletek vannak.”

Szentesi Éva
író

„Testünkhöz való viszonyunk sokszor nehezen kibogozható, ám alapvető meghatározója az egészséges pszichológiai működésnek, és bizony meglehetősen sérülékeny is. Csabai Márta könyve éppen ezt a bonyolult kapcsolatot mutatja be szakmailag korrekt módon, ugyanakkor nagyon olvasmányosan. A kötet felfogható útmutatóként is, hogy elkerülhessük világunk testtel kapcsolatos csapdáit, így mindenkinek csak ajánlani tudom.”

Prof. Köteles Ferenc
pszichológus, egyetemi tanár, az MTA doktora


Borító ár: 4200 Ft
Aktuális ár: 1680 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
1680 Ft
Kosárba
A társas lény

A társas lény

Bővített, átdolgozott kiadás

Miért gondoljuk, hogy kevésbé vagyunk elfogultak, mint mások? Hogyan válhat egy becsületes ember korrupttá? Mitől függ a bizalom? Igaz, hogy a nők kevésbé agresszívek, mint a férfiak? Mi vonz minket másokhoz, és mitől szerethetnek bennünket? Miért keresünk bűnbakokat?
Az Elliot Aronson és fia által írt, bővített és javított kiadású szociálpszichológiai alapmű egy izgalmas összefoglaló a társadalom-lélektan legfontosabb jelenségeiről. Az előítéletek, a diszkrimináció, a propaganda, a háború, az elidegenedés, az agresszió, a társas kapcsolatok és a társadalmi feszültségek hátterébe kalauzolva feltárja ezeket a mélyen gyökerező társadalmi dinamikákat.

A könyv nemcsak a tudományos ismereteket ötvözi a tapasztalatokból fakadó bölcsességgel és személyes történetekkel, de magával ragadó stílusával és szellemiségével is. Generációk számára vált etallonná világszerte, mivel összekapcsolja a szociálpszichológia legfrissebb módszereit és felismeréseit a hétköznapi életből fakadó megfigyeléseivel és tanulságaival.

Ez az új fordítású kötet nemcsak új tudományos eredményekkel és kutatási eredményekkel szolgál, hanem továbbra is megtartja az eredeti mű egyedi stílusát és szellemét, amely által még vonzóbbá és izgalmasabbá teszi az olvasmányt a szociálpszichológia iránt érdeklődők számára.

Nézd meg Elliot Aronson videóüzenetét magyar olvasóinak!



„Modern korunk egyik klasszikusa, egyszerre időszerű és időtálló. Szakszerűen szövi egymásba a megfontolt bölcsességet és a kortárs tudományt, a személyes történeteket és a kutatásokon alapuló tényeket: A társas lény továbbra is a valaha írt legjobb szociálpszichológia témájú könyv.”

DANIEL GILBERT, a Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora, a Rábukkanni a boldogságra című bestseller szerzője

„Ez a kedvenc könyvem a témában (pedig egy szociálpszichológia-professzor fia vagyok!). Aronson egyformán hatékonyan szólítja meg a laikust (én) és a tudóst (apám). Noha a tudományban gyökerezik, A társas lény olyan kortárs és szórakoztató, mint Malcolm Gladwell.

JESSE EISENBERG, színész és író

„Amikor elolvastam A társas lény eredeti kiadását, megdöbbentett az a rengeteg mély meglátás. A bővített kiadás olvasásakor még jobban megdöbbentem: ezek a korábbi meglátások az akkor még nem is létező, modern jelenségekkel kapcsolatban is tűpontosan relevánsnak bizonyultak.”

ROBERT B. CIALDINI, a Hatás és az Előhatás című bestsellerek szerzője

Borító ár: 11900 Ft
Aktuális ár: 10115 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
9520 Ft
Kosárba
Belső fényünk

Belső fényünk

Mi visz tovább a bizonytalan időkben?

Ez az inspiráló, személyes hangvételű könyv méltó folytatása Michelle Obama világszerte bestselleré vált, a kritikusok által is elismert memoárjának. Az egykori first lady hatékony módszerei, megküzdési módjai és a mindennapjaink során alkalmazható gyakorlati tanácsai segítségével kiszámíthatatlan világunkban is kiegyensúlyozottak és bizakodóak maradhatunk.

Talán nem léteznek egyértelmű megoldások vagy frappáns válaszok az élet nagy kihívásaira. Michelle Obama mégis hisz benne, hogy mindannyiunkban rejlenek olyan erőforrások, amelyekre támaszkodva jobban eligazodhatunk a változó világban, és amelyek kapaszkodót jelentenek a bizonytalanságban. A Belső fényünk oldalain őszinte, egyenes párbeszédet kezd sokunkat foglalkoztató kérdésekről: Hogyan építhetünk tartós és támogató kapcsolatokat? Hogyan meríthetünk erőt a különbözőségből és találhatjuk meg a közös pontokat? Milyen eszközeink vannak a kétely, a kishitűség vagy a tehetetlenség érzésének legyőzésére? Mihez kezdjünk, ha úgy érezzük, túl sok a nehézség?

Michelle Obama korábban el nem mesélt történetek és érzékeny megfigyelések sorozatán keresztül osztja meg velünk gondolatait változásról, kihívásokról és belső erőről, valamint meggyőződését, hogy ha másokért ragyogunk, felfedezhetjük a körülöttünk lévő világban rejlő sokszínűséget és lehetőségeket, mélyebb igazságokat tárhatunk fel, és a fejlődés új útjaira bukkanhatunk. Anyaként, lányként, feleségként, barátként és first ladyként szerzett tapasztalataiból merítve ismerteti velünk elveit és jól bevált szokásait, amelyek segítségével maga is sikeresen alkalmazkodott a változásokhoz, és győzött le egy sor akadályt; a tanult és kiérdemelt bölcsességet, amelynek révén folyamatosan fejlődik. Részletesen bemutatja miért hasznos, ha „kedvesen indítunk”, „magasra törünk” és egy „konyhaasztal körül elférő”, maroknyi megbízható barátot és mentort gyűjtünk magunk köré. Ezenkívül rá jellemző humorral, nyíltsággal és empátiával jár körül faji, nemi és érvényesüléssel kapcsolatos kérdéseket is, arra biztatva bennünket, hogy győzzük le a félelmünket, merítsünk erőt a közösségből, és éljünk bátran.

„Ha megtanuljuk felismerni, lesz elég erőnk használni is saját fényünket” – írja Michelle Obama. A Belső fényünk inspiráló történetek és mélyreható tanácsok gazdag tárháza, amely párbeszédre ösztönöz, és arra inspirál, hogy megvizsgáljuk a saját életünket, megtaláljuk, aminek örülhetünk, és nyughatatlan világunkban is tartalmas kapcsolatokat alakíthassunk ki.

Michelle Obama 2009-től 2017-ig az Egyesült Államok first ladyjeként tevékenykedett. A Princetoni Egyetemen és a Harvard Jogi Karán szerzett diplomát, majd pályafutását a chicagói Sidley & Austin ügyvédi irodánál kezdte; itt ismerkedett meg későbbi férjével, Barack Obamával. Később a Chicagói Polgármesteri Hivatalban, a Chicagói Egyetemen és a Chicagói Egyetem klinikáján dolgozott. Ő hozta létre a fiatalokat a közszolgálati pályára felkészítő nonprofit szervezet, a Public Allies chicagói irodáját. A világszerte bestsellerré vált Így lettem és a hazájában bestsellerré vált American Grown szerzője. Az Obama-házaspár jelenleg Washingtonban él; két lányuk van, Malia és Sasha.

„Megtanultam, hogy nem szégyen beismerni: az önértékelés bizony sebezhetőséggel párosul, és emberi vonásunk, hogy mindig, minden körülmények között a jobbra törekszünk. Belső fényünk felvértez az ehhez szükséges bátorsággal. Ha megtapasztaljuk saját belső fényünket, megismerhetjük önmagunkat és személyes történetünket. Ez a fajta önismeret önbizalmat, lelki nyugalmat és szélesebb látókört biztosít. Végső soron mindezeknek köszönhetően értékes kapcsolataink születnek – márpedig az én szememben ez a lényeg. Az egyik fény táplálja a másikat. Az erős családok továbbiakat erősítenek. Egyetlen erős közösségtől átragadhat a lelkesedés a hozzá kapcsolódó közösségekre. Ekkora hatalma van a bennünk élő fénynek.”

Borító ár: 5990 Ft
Aktuális ár: 2396 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
2396 Ft
Kosárba