Stanley McChrystal

Stanley A. McChrystal
Stanley McChrystal harmincnégy évnyi katonai szolgálat után, az Afganisztánban harcoló Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (International Security Assistance Force, ISAF) amerikai és NATO-csapatainak parancsnokaként 2010 júliusában négycsillagos tábornokként vonult nyugállományba. Korábban az amerikai Egyesített Vezérkar vezetője volt, valamint majdnem öt évig az Egyesített Különleges Műveleti Parancsnokság parancsnokaként szolgált. Vezetése idején fogták el Szaddám Huszeint, illetve győzték le az Iraki al-Káidát Abu Muszab az-Zarkávi megölésével.
A parancsnok My Share of the Task című visszaemlékezése, akárcsak új könyve, a Csapatok csapata bestseller lett. Jelenleg a Yale Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó Jackson Intézetének főmunkatársa, és a McChrystal Group társtulajdonosaként felső vezetőket oktat a szervezeti szintű alkalmazkodóképességre. Feleségével, Annie-vel Virginia államban él.
Csapatok csapata

Csapatok csapata

Szervezeti együttműködés és elköteleződés felsőfokon

Chris Fussell egykori amerikai haditengerészeti különleges műveleti katona (Navy SEAL), aki hosszú éveken át szolgált a Haditengerészeti Különleges Hadviselési Fejlesztő Csoportnál (Naval Special Warfare Development Group, NSWDG) – a világ egyik legelitebb katonai egységében. Pályafutása során közel egy évet töltött Stanley McChrystal tábornok szárnysegédjeként az Alkalmi Harci Köteléknél (Joint Special Operations Task Force), ahol közvetlenül részt vett a hálózatalapú hadviselés és a csapatműködés új formáinak kialakításában. Katonai szolgálata után a monterey-i Haditengerészeti Posztgraduális Iskolában tanulmányozta a több szervezetet átfogó, együttműködő sejteket és azok hatékony működését. A csapatfejlesztés, vezetés és motiváció terén elismert szakértő, aki ma a CrossLead nevű szervezet egyik vezetőjeként dolgozik, segítve nagyvállalatokat és intézményeket abban, hogy rugalmasabb, együttműködőbb struktúrákat építsenek ki a modern kihívásokra válaszul.

Tantum Collins a Yale Egyetemen szerzett diplomát nemzetközi tanulmányokból (Global Affairs). Fiatal kora ellenére már most a stratégiai gondolkodás és a szervezeti innováció területének ígéretes alakja. Jelenleg a rangos Marshall-ösztöndíj birtokosaként a Cambridge-i Egyetemen folytat tanulmányokat nemzetközi kapcsolatok és politikatudomány szakirányon, ahol kutatásai a globális együttműködés és a modern vezetési modellek összefüggéseire fókuszálnak.
Borító ár: 4200 Ft
Korábbi ár: 2730 Ft
Aktuális ár: 3570 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
3360 Ft
Készletfigyelés
E-könyv – Csapatok csapata

E-könyv – Csapatok csapata

Szervezeti együttműködés és elköteleződés felsőfokon

Hogyan egyesítsük a kis csapatokra jellemző rugalmasságot és összetartást a nagy szervezetek lehetőségeivel és erőforrásaival?
Stanley McChrystal tábornok óriási, nemzetközi szövetségesekből álló, hierarchikus felépítésű, fegyelmezett hadi gépezetet vezetett, ám az al-Káidával szemben mit sem számított létszámbeli, felszerelésben és kiképzettségben megmutatkozó fölényük. A hadsereg hagyományos működése nem felelt meg napjaink hadviselésének, ezért McChrystal a háború kellős közepén átláthatóan kommunikáló, decentralizált hálózattá alakította csapatait.
A háborúban tapasztalt kihívások tanulságai az üzleti vállalkozások, nonprofit és egyéb szervezetek számára is példaértékűek. A könyv által ismertetett stratégia minden területen működőképes, akár egy kórházról, akár a NASA-ról van szó, és a vezetők akkor cselekednek a legbölcsebben, ha kísérletezési szabadsággal és szervezeti szintű rálátással ruházzák fel csapataikat.
 
„E könyv legfontosabb tanulsága az, hogy a kis létszámú csapatok alkalmazkodóképességét és kohézióját a szervezet egészére ki kell terjeszteni. Mindez lehetővé teszi egy olyan »csapatok csapata« felállítását, amely segíti és támogatja a különböző egységek együttműködését, vagyis az egyes csapatok és személyek tudásának, illetve tetteinek szervezeti szintű felhasználását. Az innováció és problémamegoldás így nem az egyéni tervezés, hanem a csapatmunka eredménye lesz.”
Walter Isaacson
 
Stanley McChrystal TED-előadása:
A szerzők:
Stanley McChrystal harmincnégy évnyi katonai szolgálat után, négycsillagos tábornokként vonult nyugállományba. Utolsó megbízatása idején az amerikai és koalíciós erők parancsnoka volt Afganisztánban. Vezetése idején fogták el Szaddám Huszeint, illetve győzték le az iraki al-Káidát Abu Muszab az-Zarkávi megölésével. My Share of the Task című visszaemlékezése, akárcsak új könyve, a Csapatok csapata bestseller lett. Jelenleg a Yale Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó Jackson Intézetének főmunkatársa, és a CrossLead társtulajdonosaként felső vezetőket oktat a szervezeti szintű alkalmazkodóképességre.
 
Dave Silverman az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiája 1998-as elvégzését követően vált SEAL-lé (Sea, Air and Land, földön, vizen és levegőben egyaránt bevethetővé), és Irakban is megfordult, majd 2009-ben Afganisztánban szolgált a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (International Security Assistance Force, ISAF) főhadiszállásán.  Jelenleg a CrossLead vezető beosztású munkatársa.
 
Chris Fussell szintén egykori SEAL, aki hosszú éveket töltött a Haditengerészeti Különleges Hadviselési Fejlesztő Csoportnál (Naval Special Warfare Development Group, NSWDG), és majdnem egy éven át volt McChrystal tábornok szárnysegédje az Alkalmi Harci Köteléknél, mielőtt a monterey-i Haditengerészeti Posztgraduális Iskolában a több szervezetet összefogó sejteket tanulmányozta. A csapatfejlesztés és motiválás szakértője, jelenleg a CrossLead egyik vezetője.
 
Tantum Collins a Yale-en szerzett ’Global Affairs’ diplomát. Jelenleg Marshall-ösztöndíjasként nemzetközi kapcsolatok és politikatudomány szakos hallgató a Cambridge-i Egyetemen. 
 
 
 
Borító ár: 3780 Ft
Aktuális ár: 3213 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal:
3024 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!