Robert B. Cialdini

Dr. Robert Cialdini világszerte ismert módszeres és kreatív terepmunkájáról, amellyel azt kutatja, miként vehetünk rá másokat kéréseink teljesítésére. A befolyásolás pszichológiájának úttörője, több mint 3 millió eladott példánnyal a The New York Times bestsellerszerzője. Az Arizonai Egyetemen a pszichológia és a marketing emeritus professzora, valamint az Influence at Work elnök-vezérigazgatója, amely előadásokat és képzéseket tart dr. Cialdini kutatásainak eredményes és etikus felhasználásáról. További információk: www.influenceatwork.com

Kis lépés, nagy hatás

Kis lépés, nagy hatás

Milyen apró tettekkel érhetjük el céljainkat?

Miért estek vissza 30%-kal egy áruházlánc eladásai egyetlen cent áremelés miatt?
• Miért fizetett egy tévécsatorna 3,3 millió dollárt egy film vetítési jogáért, ha tudta, hogy 1 millió dollárt veszít majd az üzleten, és hogyan kerülhetjük el a hasonló hibákat?
• Miért hiszünk jobban annak az orvosnak, aki sztetoszkópot hord a nyakában, és hogyan erősíthetjük mi is a hitelességünket?
• Miért ajándékozta el egy angol tiszteletes temploma pénzét, és hogyan jutott ezáltal hússzoros összeghez?
• Miért adományoztak az emberek 18 ezer dollárt egy kutya megmentésére, és hogyan növelhetjük mi is jótékonysági kampányaink sikerét?
 
A hétköznapokban gyakran előfordul, hogy szeretnénk valakit meggyőzni vagy befolyásolni – a főnökünket, a munkatársunkat, egy vevőt vagy ügyfelet, netán a hitvesünket vagy a gyerekünket. Vajon mit kell tennünk a sikerhez?
 
Steve J. Martin, Noah J. Goldstein és Robert B. Cialdini, a meggyőzés tudományának szakértői 52 apró és egyszerű módszert mutatnak be könyvükben, amelyek segítségével könnyen befolyásolhatjuk mások döntéseit. Ezek a finom, észrevétlen, etikus lépések nem igényelnek különösebb idő-, energia- vagy pénzbefektetést, hatásuk azonban óriási: a segítségükkel jobb megítélésre, kiváló kapcsolatokra, sőt sokkal nagyobb anyagi haszonra tehetünk szert.
 
Mik azok a nagy hatású kis változtatások, újítások, amiket rögtön alkalmazhatunk az üzletszerzésben és a mindennapi kommunikációnkban? HVG-szeminárium 2015. szeptember 16-án a nagy hatású, ugyanakkor kis költségvonzatú változtatásokról.
 
A szerzőkről:
STEVE J. MARTIN író, üzleti újságíró, a képzéssel és retorikával foglalkozó INFLUENCE AT WORK igazgatója az Egyesült Királyságban. Havonta megjelenő üzleti rovatait több mint 2,5 millióan olvassák. Elismert szónok és tanácsadó. Vendégelőadóként részt vesz a London Business School, a Cass Business School és a Cambridge-i Egyetem üzleti iskolájának vezetőképző programjaiban. 
 
DR. NOAH GOLDSTEIN a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) vezetőképző intézetének, valamint pszichológiai és orvosi karának egyetemi docense, vezetéstudományi és -szervezési oktatója. Kiváló munkájáért számos elismerést kapott mind a tanítás, mind a kutatás területén. A meggyőzés területén végzett munkája 2009-ben felkerült a Harvard Business Review nagy áttörést jelentő gondolatokat tartalmazó listájára. Számos intézet tanácsadója, és tagja két olyan nagyvállalat tudományos tanácsadó testületének, amely szerepel a Fortune Global 500-as listáján.
 
DR. ROBERT CIALDINI a meggyőzés, a befolyásolás és a tárgyalás területeinek nemzetközi hírű szakértője. Jelenleg az Arizonai Állami Egyetem pszichológia és marketing tanszékének  professor emeritusa. Nagysikerű könyvek és tudományos áttörést jelentő tanulmányok szerzője, az INFLUENCE AT WORK elnöke. 

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 3315 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3120 Ft
Készletfigyelés
Előhatás

Előhatás

A meggyőzés forradalma

Hogyan érjük el, hogy a közönségünk már az előtt befogadóvá váljon az üzenetünkre, mielőtt meghallja azt?
Robert Cialdini, az ikonikus Hatás szerzője és korunk egyik legtöbbet hivatkozott szociálpszichológusa bemutatja a meggyőzés leghatékonyabb módját. A legújabb tudományos kutatások és saját tapasztalatai alapján elárulja, hogy a titok nem magában az üzenetben rejlik, hanem az üzenet átadása előtti döntő pillanatban.
Cialdini szerint nem muszáj megváltoztatnunk a hallgatóság hozzáállását vagy meggyőződéseit – csupán a másik fél figyelmének fókuszát kell módosítanunk közvetlenül az előtt, hogy a megfelelő tettet várnánk tőlük. A sikeres onlinemarketing-hadjáratoktól a hatékony háborús propagandáig számos kísérletre és beszámolóra építve szemlélteti, hogyan lehet a figyelem ügyes irányításával eljutni a hatásos előkészítéshez és a kívánt eredményekhez.
 
Dr. Robert Cialdini világszerte ismert módszeres és kreatív terepmunkájáról, amellyel azt kutatja, miként vehetünk rá másokat kéréseink teljesítésére. A befolyásolás pszichológiájának alkalmazásával kapcsolatos kutatások úttörője, több mint 3 millió eladott példánnyal a The New York Times bestsellerszerzője. Az Arizonai Állami Egyetemen a pszichológia és a marketing emeritus professzora, valamint az INFLUENCE AT WORK elnök-vezérigazgatója, amely előadásokat és képzéseket tart dr. Cialdini kutatásainak eredményes és etikus felhasználásáról.
 
„Nincs pszichológus, akinek a kutatásait gyakrabban vagy sikeresebben alkalmazták volna, mint Robert Cialdiniét, aki korábbi könyvével a legnagyobb hatást gyakorolta e területen. Ezúttal a meggyőzésre tett kísérletet megelőző pillanat erejét mutatja be. Klasszikus Cialdini – mértékadó, eredeti és azonnal átültethető a gyakorlatba.”
Richard H. Thaler, a Nudge – Jobb döntések egészségről, pénzről és boldogságról – a pénzügyi válság után társszerzője és a Rendbontók szerzője
 
„Hihetetlenül lebilincselő olvasmány arról, hogy a meggyőzés legfontosabb motorja valójában nem is az, milyen szavakat választunk az adott pillanatban, hanem az, hogyan rendezzük be a színpadot előtte. Innentől soha többé nem fogunk ugyanúgy tekinteni a meggyőzésre.”
Adam Grant, az Adni és kapni – A siker rejtett dinamikája és az Eredetik – Hogyan mozdítják előrébb a világot a nonkonformisták? szerzője
 
„A nagy szociálpszichológus, Robert Cialdini újabb időtálló és nélkülözhetetlen könyvet írt a befolyásolás pszichológiájáról.”
Amy Cuddy, a Jelenlét – Így beszél a tested szerzője
 
„Robert Cialdini Hatás című könyvét ajánlom a leggyakrabban. Az Előhatás talán még annál is éleslátóbb.”
Chip Heath, a Megragad – Hogyan vigyük sikerre gondolatainkat? szerzője
Borító ár: 4900 Ft
Aktuális ár: 4165 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3920 Ft
Kosárba
Hatás - Bővített, átdolgozott kiadás

Hatás - Bővített, átdolgozott kiadás

A befolyásolás pszichológiája

„Robert Cialdini megvalósította a lehetetlent: tökéletesített egy remekművet.”
Daniel Kahneman közgazdasági Nobel-emlékdíjas pszichológus

Milyen hatások alapján döntünk? Miért képesek egyesek meggyőzni bennünket, míg mások nem? Mi hat ránk, amikor engedünk egy reklám csábításának? Hogyan lehet rávenni az embereket, hogy olyan ügyeket támogassanak, amelyeket korábban eszük ágában sem volt?
Robert B. Cialdini szociálpszichológus, a befolyásolás világhírű szakértője évtizedek óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Kutatásai és gyakorlati tapasztalatai alapján foglalta össze a hatékony, etikus meggyőzés alapelveit és eszköztárát a Hatás című művében, amelynek bővített, átdolgozott kiadása az ismeretek frissítésén, az új kutatási eredmények bemutatásán túl rengeteg, izgalmas, aktuális példával gazdagodott.
A befolyásolás alapelveinek tárgyalását kiterjesztette korunk mindennapi interakcióira és a közösségi médiumokra, valamint megismertet az újonnan felfedezett, hetedik univerzális meggyőzési alapelv, az egység hatásával. A gyakorlati tanácsokban és tudományosan dokumentált megállapításokban gazdag kötet nemcsak az üzleti és a kommunikációs szakmában tevékenykedőknek, de a rábeszélők hatása ellen védelmet kereső fogyasztók számára is elengedhetetlen olvasmány.

„Csodálatosan gazdag és magával ragadó beszámoló arról a finom erőről, amelyet az emberek egymásra gyakorolnak.”
Daniel Kahneman közgazdasági Nobel-emlékdíjas pszichológus, többek között a Gyors és lassú gondolkodás szerzője

„Az elmúlt ötven év egyik legfontosabb üzleti és viselkedési könyve.”
Daniel H. Pink, többek között a Megbánásban rejlő erő, Eladni ember dolog és a Motiváció 3.0 szerzője

„Aki azt akarja, hogy kommunikációs vagy tárgyalási képességei a legmagasabb szinten legyenek, annak el kell olvasnia ezt a könyvet.”
Chris Voss, a Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta! szerzője

„Klasszikus könyvének legújabb kiadásában a világ leggyakorlatiasabb szociálpszichológusa osztja meg bölcsességét és adja át személyes varázsát.”
Richard Thaler, közgazdasági Nobel-emlékdíjas,többek között a Rendbontók szerzője és a Nudge társszerzője

Robert B. Cialdini a befolyásolás hatékony és etikus alkalmazásának világszerte elismert szakértője az üzleti és a tudományos életben. Az általa kidolgozott meggyőzési alapelvek napjainkban az értékesítés, a marketing, a menedzsment, a vezetés és a kommunikáció sarokköveivé váltak. Háromszoros The New York Times bestsellerszerző. Gyakran nevezik a „befolyásolás keresztapjának”.
Jelenleg az Arizonai Állami Egyetem emeritus pszichológia- és marketingprofesszora, valamint az Influence at Work elnök-vezérigazgatója. Kiemelkedő kutatási eredményeinek és a viselkedéstudományhoz való hozzájárulásának elismeréseként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia, valamint a Nemzeti Tudományos Akadémia tagjává választották.
Magyarul megjelent művei: Előhatás (2017), Kis lépés, nagy hatás (2015), Hatás (2009).

„Ha csak egy könyvet olvashatnék arról, hogyan lehetnék hatékonyabb az üzleti életben és a mindennapokban, akkor ezt választanám. Cialdini varázslatos módon, egyszerűen és érthetően magyarázza el még a legbonyolultabb összefüggéseket is.”
Katy Milkman, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Iskolájának professzora

Borító ár: 9900 Ft
Aktuális ár: 8415 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
7920 Ft
Kosárba
E-könyv – Hatás - Bővített, átdolgozott kiadás

Borító ár: 6930 Ft
Aktuális ár: 5891 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
5544 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!