Gálvölgyi János

Színművész. 1948. május 26-án született Budapesten. A Madách Gimnáziumban érettségizett, 1966–68-ban fényképészként dolgozott. 1968-ban a Ki mit tud? televíziós tehetségkutatóján parodistaként indult. 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1993-ig a Thália Színház, majd a Madách Színház tagja lett. Jelenleg a Játékszínben, a Rózsavölgyi Szalonban, az Orlai Produkció előadásaiban és Pintér Béla társulatában szerepel. Több mint 50 éve látható a televízió képernyőjén. Számos díjat kapott: Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársaság tiszti keresztjének viselője, érdemes művész, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Karinthy-gyűrűs, Bonbon-díjas, életműdíjas

Hivatásos rajongó

Hivatásos rajongó

Történetek színházról, pályatársakról

„Sokszor megkérdeztem magamat: Ki ez a hülye? − mármint én −, aki rajong a színészekért, a színházért, a régi pályatársakért, előadások emlékéért, találkozásokért színészként és nézőként egyaránt. Miközben nekem is megadatott, hogy az elmúlt ötven évet színpadon vagy tévékamerák előtt tölthettem – sok sikerrel, talán némi népszerűséggel a hátam mögött –, megmaradtam hivatásos rajongónak.”

Gálvölgyi János

Gálvölgyi János már gyermekkorában megszállottan rajongott a színházért. Szenvedélyes autogramgyűjtőként gyakran beszélgetett ünnepelt színészekkel a művészbejáróknál, és kívülről fújta a Pesti Műsorban megjelenő szereposztásokat. Szinte minden előadáson ott volt a Madách Színházban. Rajongása később sem csillapodott, még akkor sem, amikor már ő maga is az ország egyik legismertebb és elismert színésze lett.

A "Hivatásos rajongó" című könyv, amely a HVG 360-on megjelent beszélgetések alapján készült, Gálvölgyi János és Kövesdi Péter beszélgetéseit tartalmazza. Ebben a kötetben Gálvölgyi megosztja színházi élményeit, szinkron- és tévés szerepeiről, a haknik világáról, valamint hajdani nagy pályatársairól és azokról a méltatlanul elfeledett epizódszereplőkről, akik fontos szerepet játszottak a színházi világban. Mesél a színészi hivatás nehézségeiről, a szakmai barátságokról, valamint az elkerülhetetlen konfliktusokról és sértődésekről is.

Gálvölgyi történetei egy letűnt színházi, filmes és televíziós korszak atmoszféráját elevenítik fel, méltó emléket állítva egy egész színészgenerációnak. A könyv nemcsak a színház szerelmeseinek, hanem mindenkinek betekintést nyújt egy magával ragadó, izgalmas világba, amely tele van személyes történetekkel és anekdotákkal.

Borító ár: 4900 Ft
Korábbi ár: 3430 Ft
Aktuális ár: 3675 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3675 Ft
Kosárba