Könyvek az egész családnak nyárra? Nem lehetetlen! Válogass szabadon több mint 100 kötetből, melyek között biztosan megtalálod a tökéleteset a gyerekeknek, a családnak, a barátoknak és persze saját magadnak is! Július 31-ig tartó akciónkban a borítóárhoz képest 20, 30, vagy akár 50% kedvezménnyel találhatsz rá a kedvenc nyári olvasmányokra akár a Balaton partjára készülsz vagy a hegyekbe feltöltődni.
A változatos és lenyűgöző erdei ökoszisztéma emberi identitásunk szerves részét képezi. Miközben szükségünk van nyersanyagokra, európai erdőségeinket a veszélyeztetett fajok élőhelyeként, szén-dioxid-raktárként és rekreációs helyszínként is meg kell őriznünk. De vajon feloldható ez az ellentmondás?
Anne Sverdrup-Thygeson gazdagon illusztrált, szórakoztató kötetében erre keresi a választ – mind a fajok közötti parányi és lenyűgöző részletekben, mind pedig távlatokban, az üknagypapa növényhatározójától egy kéregdarab alatt élő rovar létezésén át a sok tízezer kilométert felölelő erdei tájakig. A népszerű norvég biológus, a nagy sikerű Terra Insecta és Az élet szövete szerzője, ezúttal az ember és az erdei fajok együttműködését kutatja, alapot kínálva az erdők jelentőségének megértéséhez a mai természeti és éghajlati válságban.
Borító ár: | 5900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 4130 Ft |
![]() |
5015 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
4720 Ft |
---|
Családtagjainktól nemcsak a génjeinket örököltük, de pszichológiai örökségünket is nekik köszönhetjük. Édesapánk, édesanyánk, nagyszüleink, dédszüleink mellett testvéreink, unokatestvéreink személyiségvonásai, megküzdési stratégiái is mind hatással voltak ránk gyerekként, és formálták a felnőttet, akivé váltunk.
A pszichogenealógia segít tudatosítani a bennünk működő családi mechanizmusokat, megérteni, hogy mi határoz meg minket. Lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk az ismétlődő családi mintáktól és a projekcióktól, amelyek megakadályozzák, hogy szabad akaratunk szerint éljünk. A könyvben felvetett témák és átgondolandó kérdések mentén felfedezhetjük igazi énünket, és megtanulhatjuk szeretni magunkat, hogy könnyebben rátaláljunk a saját utunkra. Szülőként pedig eszközt kapunk a kezünkbe, hogy a legjobbat adhassuk át gyerekeinknek családi történetünkből és önmagunkból.
Chantal Rialland pszichoterapeuta és pszichogenealógus több mint harminc éve. A bennünk élő család a pszichogenealógia egyik alapműve, amely eddig több mint 140 000 példányban kelt el.
Borító ár: | 4990 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 3493 Ft |
![]() |
3992 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3992 Ft |
---|
A válások számának növekedésével egyre emelkedik a mozaikcsaládok száma, mégis keveset beszélünk róluk. Az újrarendeződött családok működése ritkán zökkenőmentes, a mindennapok számos kihívás elé állítják a családtagokat.
Megyeri Zsuzsanna pszichológus, családterapeuta, Metamorphoses meseterapeuta, újságíró olyan emberekkel beszélgetett, akik mozaikcsaládban nőttek fel, illetve akik megalkották a saját patchwork családjukat. Az interjúalanyok ‒ köztük Ábel Anita, Kovács Patrícia és Szabó Simon színészek, Hadas Kriszta és Kun Zsuzsa újságírók, Sárközi Ákos séf ‒ több nézőpontból, őszintén mesélnek felbomlott és újrarendeződött családjaikról, bizonytalanságaikról, kudarcaikról, aggodalmaikról, örömeikről és sikereikről. A történetekből a mozaikcsaládban élők erőt és ötleteket meríthetnek számos konfliktus és rossz gyakorlat elkerülésére, miközben a sokféle nézőpont megismerése hozzásegíti őket családtagjaik és önmaguk mélyebb megértéséhez és elfogadásához, valamint a számukra optimális megoldások kialakításához.
Beszélgetések mozaikcsaládokról Megyeri Zsuzsannával / I. rész: MIndenki másképp passzol össze
Beszélgetések mozaikcsaládokról Megyeri Zsuzsannával / II. rész: Élet a sokféleségben: részekből új egész
„Megyeri Zsuzsanna egy pillanatra sem veszíti szem elől, hogy a mozaikcsaládok létrejötte előtt egy másik család összetört, szétesett, valami fontos kötelék elszakadt. Könyve közelebb visz annak a folyamatnak a megértéséhez, ami ez után következik, és mindazokhoz, akiknek gyerekként egynél több az apukájuk vagy az anyukájuk, a testvéreiknek különböző a vezetéknevük, felnőttként pedig történetesen más gyerekét nevelik.”
Boldizsár Ildikó, mesekutató, meseterapeuta
Borító ár: | 3900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 2730 Ft |
![]() |
3120 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3120 Ft |
---|
Sokan gondolják úgy, hogy a kreativitásra születni kell. Sheena Iyengar, a világ egyik legelismertebb döntéshozatali szakértője azonban bebizonyítja, hogy ez egy tanulható, fejleszthető és legfőképpen modellezhető képesség.
Iyengar az üzleti életből és a művészvilágból vett izgalmas példákra, zseniális gondolkodók alkotási folyamatának bemutatására, neurológiai kutatásokra és személyes, valamint szakmai tapasztalataira alapozva alkotta meg a hatlépéses Gondolkodj nagyban-módszert. E modell segítségével beazonosíthatjuk a legégetőbb problémákat és a világban már létező megoldások egyedi kombinálásával vadonatúj, innovatív megoldásokat találhatunk rájuk, illetve megtanulhatjuk azt is, milyen módon választhatjuk ki a leghatékonyabbakat és tesztelhetjük azokat a célközönségünkön. Könyve útmutató a kreatív gondolkodáshoz, amelynek lépéseit követve bárki képessé válhat forradalmi ötletek létrehozására.
„Az innováció mindig is minden emberi tevékenységben jelen volt – a Nagy ötletből pedig mindent megtudhatunk róla, amit tudnunk kell
Li Kaj-fu, Sinovation Ventures vezérigazgatója, a HVG Könyvek gondozásában megjelent Mesterséges intelligencia 2041című könyv társszerzője
„Iyengar, különleges modelljével, bármelyikünkből képes innovátort faragni.”
Michael Bloomberg, a Bloomberg L.P. alapítója és többségi tulajdonosa, New York egykori polgármestere, filantróp, író
„Egyszerűen briliáns, végre egy módszer, amely elvezet minket az új találmányok világába és azon túl is.”
Indra Nooyi, a PepsiCo korábbi vezérigazgatója és elnöke
„Iyengar több mint egy évtizedes kutatásainak, megfigyeléseinek segítségével a Nagy ötletben minket is megtanít a magas színvonalú alkotások létrehozásának művészetére.
The Wall Street Journal
Sheena Iyengar az innováció, a kreativitás és a vezetéselmélet kiemelkedő kutatója. A Columbia Egyetem Üzleti Iskolájának tanára. A HVG Könyvek gondozásában megjelent A választás művészete című The New York Times-bestseller könyv szerzője. A választás folyamatáról szóló TED-előadásait több mint hétmillióan nézték meg.
Borító ár: | 5900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 4130 Ft |
![]() |
5015 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
4720 Ft |
---|
A bizonytalan gazdasági helyzet, a távmunka elterjedése és az elbocsátások destabilizálhatják a munkahelyi közösségeket. Válaszként a vezetők gyakran szigorú ellenőrzéssel és erőteljes irányítással próbálják fenntartani a rendet. Ennek következtében a munkatársak gyakran úgy érzik, hogy csak a szakmai képességeikre van szükség, és nem értékelik őket teljes emberként. Ez sokakat arra késztet, hogy a „csendes felmondást” válasszák, vagyis lelkileg kivonuljanak a munkából, és csak a minimális erőfeszítést tegyék bele a feladataikba.
Azonban ez nem szükségszerű. Seth Godin, a neves üzleti tanácsadó, megvilágítja, mi húzódik meg ezen tendenciák mögött, és arra ösztönöz, hogy újraértelmezzük a munkavégzést és a vezetést egy emberközpontú, bizalmon alapuló megközelítésben. A választás a mi kezünkben van: Beletörődünk az ipari kapitalizmus kiábrándító következményeibe, ahol az embereket eldobható eszközökként kezelik, és vakon rohanunk az MI által gerjesztett versenyben? Vagy inkább összefogunk, megbízunk egymásban, és olyan szervezeteket építünk, ahol a közösség javára végzett, testhez álló munkával érhetjük el a legjobb eredményeket? Godin szerint az utóbbi út az, amely hosszú távon sikerhez és valódi elégedettséghez vezet.
„Hiszek a kreativitásban, az emberségben. Hiszek abban, hogy ha leváltjuk a vakon követett parancsok világát, képesek lehetünk valami nagyobbra, többre. Hogy lehet közös a belső zene, amely meghatározza, hogy hova tartozunk, és általa együtt tudjuk játszani a fontosság dalát. Seth ismét felnyitja a szemeket olyan gondolatokkal, amelyeket minden vállalkozás ars poeticájává tennék.”
Karácson Tamás, Fluor
Borító ár: | 4500 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 3150 Ft |
![]() |
3600 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3600 Ft |
---|
Tényleg létezik szabad akarat?
Mennyire pontos a pontos idő? Valóban szeret minket a kutyánk?
Hány másodpercig tart kiüríteni egy tele hólyagot?
Miért elavult Hollywood ufóábrázolása?
Higgyük bármennyire is, hogy már minden tudásnak a birtokában vagyunk, átlátjuk és értjük is a világegyetemet, be kell ismernünk, hogy az intuíciónk és az érzékszerveink rendre félrevezetnek bennünket. A gazdagon illusztrált Kalauz abszolút mindenhez szerzői azt a célt tűzték maguk elé, hogy – az unalmasabb részeket természetesen kihagyva – sorra vegyék a tudomány botlásait, tévedéseit és hibáit.
Hannah Fry matematikus és Adam Rutherford genetikus játékos utazásra hívnak minket, magyarázatot kínálva abszolút mindenre – az idő és a tér eredetétől kezdve a galaxisokon, az evolúción és a dinoszauruszokon át egészen a rejtelmes emberi elméig. Könyvükben számos közvélekedést megcáfolva szellemesen és közérthető formában világítanak rá, hogy a valóságunk sokkal több annál, mint amit látunk, hallunk, szagolunk, tapintunk, vagy egyáltalán el tudunk képzelni.
Borító ár: | 5500 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 3850 Ft |
![]() |
4675 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
4400 Ft |
---|
Gennaro konyhája – Az olasz ízek szívből jövő ünnepe
Szeretnél egyszerű, mégis fenséges ételeket készíteni otthon, mindenki számára elérhető alapanyagokból? Gennaro Contaldo "Gennaro konyhája" című könyve pont ezt kínálja: egy utazást az olasz „cucina povera”, vagyis a szegények konyhája világába, ahol a kreativitás és a minőség kéz a kézben jár. Gennaro, az olasz gasztronómia legendás alakja, közel 90 autentikus receptet oszt meg – olyan fogásokat, amelyek gyerekkorától fogva elkísérték, és amelyek az olasz konyha szívét jelentik.
A könyvben helyet kapnak ismertebb klasszikusok, mint a toszkán bableves vagy a nápolyi burgonyatorta, de izgalmas meglepetéseket is tartogat, például a pizza frittát vagy a padlizsános sült tésztát. A receptek nemcsak egyszerűek, de rendkívül ízletesek is – garantált, hogy sokuk állandó vendég lesz a konyhádban!
Ez a könyv nem csak főzni tanít, hanem megismertet egy életszemlélettel is: a szezonális alapanyagok szeretetével, a maradékmentés örömével és az ételkészítésben rejlő boldogsággal. Ha egy barátságos, inspiráló olasz szakácskönyvet keresel, amitől nemcsak a hasad, de a lelked is jól lakik – ne keress tovább!
A TV Paprika ajánlásával
Borító ár: | 8500 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 5950 Ft |
![]() |
7225 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
6800 Ft |
---|
Ha szeretnénk, hogy kedvencünk boldog és elégedett kutya legyen, aki minden jó forrásaként tekint ránk, akkor ez a könyv nekünk szól. A könyv számos praktikus tanácsot és tippet kínál, amelyek segítségével erősíthetjük a köztünk lévő köteléket, és úgy kapcsolódhatunk a kutyánkhoz, ahogyan a leginkább szeretné.
Hogyan tehetjük még élvezetesebbé a közös sétákat? A könyv bemutatja, hogyan alakíthatunk ki olyan sétarutint, amely mindkettőnk számára örömteli és stresszmentes. Miként készíthetünk az ízlésének megfelelő, adalékanyag-mentes házi csemegét? A könyvben található receptek segítségével egészséges és finom jutalomfalatokat készíthetünk, amelyekkel kényeztethetjük kedvencünket. Hogyan alakítsuk ki az álomfekhelyét? A könyv abban is segít, hogy megteremtsük a kutyánk számára a tökéletes pihenőhelyet, ahol nyugodtan és kényelmesen töltheti az idejét.
Ha barátnak, társnak és egyéniségnek tartjuk a kutyusunkat, és valóban a kedvében akarunk járni, akkor ez a könyv elengedhetetlen útmutató lesz számunkra. A könyv olyan módszereket és technikákat mutat be, amelyekkel erősíthetjük a kutyánkkal való kapcsolatot, és biztosíthatjuk, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet éljen.
A "HOGYAN NEVELJÜNK BOLDOG KUTYÁT" című könyv a kutyanevelés alapjai mellett a kutyapszichológiába is betekintést ad. A könyv által nyújtott tudással valóban kedvenceink legjobb barátjává válhatunk.
Borító ár: | 4990 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 3493 Ft |
![]() |
3992 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3992 Ft |
---|
Ha szeretnénk, hogy kedvencünk boldog és elégedett macska legyen, és minden jó forrásaként tekintsen ránk, akkor ez a könyv nekünk szól. Ez a könyv számos praktikus tanácsot és tippet kínál, amelyek segítségével erősíthetjük a köztünk lévő köteléket, és úgy kapcsolódhatunk a cicánkhoz, ahogyan a leginkább szeretné.
Milyen az ideális kaparófa, és hová helyezzük a lakásban? A könyv részletesen bemutatja, hogyan válasszuk ki a megfelelő kaparófát, és hová helyezzük, hogy a macskánk szívesen használja. Hogyan építsük be a mindennapjainkba a játékokat a cicánk bioritmusához igazodva? A könyv tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan alakítsuk ki a napi játékidőt, hogy az megfeleljen a macskánk természetes ritmusának és igényeinek.
Miként szoktassuk össze az új macskánkat a már meglévővel, hogy konfliktusmentes viszonyuk legyen? A könyv praktikus útmutatást nyújt arra, hogyan vezessük be az új macskát a háztartásba, és hogyan biztosítsuk, hogy a már meglévő macskánk elfogadja az új jövevényt.
Ha barátnak, társnak és egyéniségnek tartjuk a kedvencünket, és valóban a kedvében akarunk járni, akkor ez a könyv elengedhetetlen útmutató lesz számunkra. A könyv olyan módszereket és technikákat mutat be, amelyekkel erősíthetjük a macskánkkal való kapcsolatot, és biztosíthatjuk, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet éljen.
A "HOGYAN NEVELJÜNK BOLDOG MACSKÁT" című könyv a macskanevelés mellett a macskapszichológiába is betekintést ad. A könyv által nyújtott tudással valóban kedvenceink legjobb barátjává válhatunk.
Ha barátnak, társnak és egyéniségnek tartjuk a kedvencünket, és valóban a kedvében akarunk járni, a HOGYAN NEVELJÜNK BOLDOG MACSKÁT számos tippet kínál a köztünk lévő kötelék megerősítésére, hogy úgy kapcsolódhassunk a cicánkhoz, ahogyan a leginkább szeretné.
Borító ár: | 4990 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 3493 Ft |
![]() |
3992 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3992 Ft |
---|
Öleld magadhoz a belső gyermeked
Hallgattasd el belső kritikusodat
Kerülj harmóniába önmagaddal
A mindennapi élet rohanásában gyakran a külső világra összpontosítunk, miközben háttérbe szorulnak belső szükségleteink és elveszítjük kapcsolatunkat a belső intuíciónkkal. Tiffany Trieu tízlépcsős programja segítséget nyújt abban, hogy újra felfedezzük belső világunkat és kapcsolatba lépjünk legbelső gyermekünkkel. Ez a folyamat arra tanít, hogyan törődjünk saját érzéseinkkel és azzal, amire a belsőnk vágyik, illetve hogyan ismerjük fel és elégítsük ki valódi szükségleteinket, amelyek belülről fakadnak, valamint hogyan állítsunk fel és tartsunk be egészséges határokat. A program célja, hogy támogasson minket abban, hogy közelebb kerüljünk önmagunk valódi lényegéhez és valójához, és egyensúlyt teremtsünk belső és külső világunk között.
Borító ár: | 4900 Ft |
---|---|
Korábbi ár: | 3430 Ft |
![]() |
3920 Ft |
![]() HVG klub360 és HVG Pártoló Tagsággal: |
3920 Ft |
---|