L. Stipkovits Erika

L.Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, szupervízor, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Terapeutákat, személyiségfejlesztő szakembereket tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Személyiségfejlesztők Országos Egyesületének elnöke. Eddig megjelent kötetei:
Közelebb egymáshoz – 11 tévhit párkapcsolatainkról, 2013.
Harmóniában egymással – Újabb 11 tévhit párkapcsolatainkról, 2014.
Szeretettel sebezve – Szülőkről felnőtt gyerekeknek, 2015.
Ölelni és ölre menni – Testvérekről, nem csak szülőknek, 2016.
Nagyszülők a kispadon? ¬ 11 tévhit a generációk közötti konfliktusokról, 2019.
Szeretetre éhezve ¬ 11 tévhit kamaszokról, nem csak szülőknek, 2020.
Mi, együtt – Családi kapcsolataink pszichológiája, 2021.
Közelebb önmagunkhoz - Az önismeret útján a teljesebb életig, 2022.
Még közelebb önmagunkhoz – A nehézségből a kiút befelé vezet, 2023.
www.kozelebbegymashoz.hu www.szemelyisegfejlesztoakademia.hu

Személyiségfejlesztő Akadémia
Államilag elismert, érzelmi intelligencia fókuszú személyiségfejlesztő szakképesítést adó képzés, L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével. Önbizalom-, önbecsülés és empátiafejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő képzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának vagy csak saját magukat fejlesztenék. Élményalapú, mély és használható tudás már közel 10 éve Budapesten és Győrben: szfakademia.hu.

Közelebb egymáshoz

Közelebb egymáshoz

11 tévhit párkapcsolatainkról

Miért nem hív fel? Miért húzom fel magam apróságokon? Miért történik velem mindig ugyanaz? Párkapcsolati problémáink gyakran tudattalan tévhiteinkben gyökereznek, és hamis elképzeléseink sokszor önbeteljesítő jóslatként működnek. De ebből a csapdahelyzetből is van kiút. A szerző terápiás esetei alapján bemutatja, hogyan befolyásolják tévhiteink érzéseinket és viselkedésünket. Hasznos gyakorlataiból és érdekes tesztjeiből megtudhatjuk, hogyan ismerhetjük meg és fejleszthetjük magunkat párunkkal együtt, hogy valóban közelebb kerüljünk egymáshoz.
A Személyiségfejlesztő Akadémia érzelmi intelligencia- és személyiségfejlesztő képzése gyakorlaton és tapasztaláson alapul. Ez a képzés önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, valamint hatékonyság- és motivációnövelő szakképzést kínál azoknak, akik új szakmát szeretnének tanulni, miközben saját maguk is fejlődni kívánnak. Ez a hiánypótló szakemberképzés L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével 2017 óta működik, és célja, hogy a résztvevők ne csak elméleti tudást, hanem gyakorlati készségeket is elsajátítsanak, amelyek segítik őket mind szakmai, mind személyes életükben.

„Nálunk minden rendben, semmi gond…!” – mondogatjuk, de ez sokszor önámítás, nosztalgia, néha hazugság. Megpróbálhatjuk ideig-óráig a szőnyeg alá söpörni, vagy mi, nők a kötényünk alá rejteni (hordunk még kötényt…?) a  párkapcsolati drámáinkat, harcainkat és féltékenységünket. Persze, ha elég okosak és érzékenyek vagyunk, tanulunk a szakemberektől, például e kötet kiváló szerzőjétől – aki emberségre, toleranciára és szeretetre nevel –, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Hogyan? Nos, erre kapunk választ ebből a remek könyvből.
V. Kulcsár Ildikó író-újságíró
Tehetséges tanítványom példaértékű művét ajánlom mindazoknak, akik szeretnék felderíteni párkapcsolataik rejtett dimenzióit, és kíváncsiak arra, miként használhatják fel személyiségük fejlesztésében a szerző pszichoterápiás praxisában összegyűjtött tapasztalatait, következtetéseit és bölcs gondolatait.
dr. Daubner Béla pszichiáter, pszichoterapeuta,  az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnöke
Borító ár: 4900 Ft
Aktuális ár: 3675 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3675 Ft
Kosárba
Harmóniában egymással

Harmóniában egymással

Újabb 11 tévhit párkapcsolatainkról

Miért csalt meg a párom?
Szeretkezzünk vagy beszéljük meg?
Létezik még egyáltalán normális kapcsolat?
 
Gyermekkorunk és környezetünk hatása erősebb, mint gondolnánk: párkapcsolati problémáink hátterében leggyakrabban az ezekből fakadó tudattalan tévhitek állnak. E hiedelmeink nemcsak a kapcsolat kialakítását nehezítik; a rózsaszín köd időszaka után jelentkező problémák megoldását, a krízisek átvészelését, az újrakezdést is gátolhatják. A szerző terápiás esetek alapján mutatja be, hogyan ismerhetjük fel a boldogságunkat akadályozó hamis elképzeléseinket, érdekes gyakorlatai és tesztjei pedig segítenek a párkapcsolati harmónia kialakításában.
 
Személyiségfejlesztő Akadémia
Érzelmi intelligenciafejlesztő - Személyiségfejlesztő képzés
Gyakorlaton és tapasztaláson alapuló, önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő szakképzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának miközben saját maguk is szeretnének fejlődni.
Hiánypótló szakemberképzés L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével, 2017 óta.
 
Közvetlen hangvételű, őszinte, példákban gazdag, szeretettel megírt könyv. Szívből ajánlom a párkapcsolatban élőknek, mert segítségével megtanulhatják tévhitektől mentesen, reménységgel őrizni és építeni szövetségüket. A válságba sodródott, nehézségekkel küzdő párok erőt meríthetnek belőle kapcsolatuk megújításához, meggyógyításához. Mindazok haszonnal forgathatják e kötetet, akik az együtt fejlődés útját választják, és nemcsak kapni akarnak, hanem felelősen, elkötelezetten adni szeretnének egymásnak.
dr. Bagdy Emőke, a pszichológia professzora
 
Szerelembe esni könnyebb, mint egy partnerkapcsolatot hosszú távon működtetni. L. Stipkovits Erika könyve túlmutat a szerelem rózsaszín szemüveges korszakán: nem a választásainkról szól, hanem arról, hogyan tudunk felépíteni valami jót együtt. Leszámol szerelmi tévhiteinkkel, segít, hogy igazi, tartós párkapcsolatot építsünk. Tanácsod ad, hogyan tarthatjuk meg azt, ami jó, és miként javíthatjuk meg, ami nem megfelelő. 
Fejős Éva, író, újságíró
 
Borító ár: 4900 Ft
Aktuális ár: 3675 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3675 Ft
Kosárba
Szeretettel sebezve

Szeretettel sebezve

Szülőkről felnőtt gyerekeknek

Miért követem el ugyanazokat a hibákat, amelyeket a szüleim is elkövettek?
Miért sikertelenek a kapcsolataim? 
Mit üzennek érthetetlen, indokolatlan testi tüneteim?
Szüleink viselkedési mintái jelentős hatással vannak arra, hogy milyen társak és szülők leszünk. Lehetséges-e megváltoztatni ezeket a tudattalanul átvett, akár generációkon át öröklött mintákat, vagy minden erőfeszítésünk ellenére is ugyanazokat a hibákat követjük el, csak más formában?

A szerző izgalmas példák és terápiás esetek segítségével mutatja be a különböző szülőtípusokat: a borostyán, a szülősítő, az idomár, a jó fej, a mártír, az üveghegy, a szuperszülő, az agresszor és a bátorító szülői viselkedést. Megismerteti, hogyan hatnak ezek a keveredő típusok a gyermekekre, felnőttkori életünkre és kapcsolatainkra. Segít felismerni szüleink nevelési stílusát, és saját szülői mintáinkat, hogy jobbító szándékkal változtathassunk rajtuk.

A könyv tesztjei és gyakorlatai, melyeket szüleinkkel, testvéreinkkel és párunkkal is végezhetünk, fejlesztik önismeretünket. Ennek eredményeként felnőttként teljesebb életet élhetünk, és harmonikusabbá tehetjük szülői viselkedésünket, családi és párkapcsolatainkat.
„Bizony tőlünk is függ, hogy amikor átadjuk ismeretlen örökségünket, a szüleinktől, őseinktől kapott viselkedési mintáink, értékeink, hiányaink, történeteink, titkaink, örömeink és vágyaink sokaságát gyermekeinknek, az Pandora szelencéje vagy kincsesládika lesz-e számukra.”
Személyiségfejlesztő Akadémia
Érzelmi intelligenciafejlesztő - Személyiségfejlesztő képzés
Gyakorlaton és tapasztaláson alapuló, önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő szakképzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának miközben saját maguk is szeretnének fejlődni.
Hiánypótló szakemberképzés L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével, 2017 óta.
Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 2925 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2925 Ft
Kosárba
Ölelni és ölre menni

Ölelni és ölre menni

Testvérekről, nem csak szülőknek

Mit tegyek, hogy a gyerekeim jobb testvérek legyenek?
Miért van ekkora különbség a testvérek között?
Miért reagálok sokszor úgy, ahogy nem is akarok?
A testvérkapcsolatok feltérképezése a pszichológia kevésbé feltárt területe, holott a gyermekkori társas tapasztalatok, a testvér vagy annak hiánya, a születési sorrend és a szülők nevelési stílusa bizonyítottan meghatározza a felnőttkor érzelmi reakcióit, kapcsolatait és döntéseit. 
A pszichoterapeuta szerző nem csupán átfogó képet ad a testvérviszonyok lélektani hátteréről, de kitér a testvér nélkül felnövő gyerekekre, a mozaikcsaládokra, a betegséggel együtt élő testvérekre, az ikrekre és a tragikus esetek feldolgozására is. Tesztjei és önállóan végezhető gyakorlatai segítenek abban, hogy feltárjuk és rendezzük kapcsolatainkat testvéreinkkel, és tudatosan, sérülések nélkül tereljük gyermekeinket a jó testvérkapcsolat, ezáltal a harmonikus felnőttkor felé.

Nagyszülők a kispadon?

Nagyszülők a kispadon?

11 tévhit a generációk közötti konfliktusokról

Mi a nagyszülő szerepe unokája életében?

Hogyan teremthetünk összhangot a generációk között a családban?

Miként adhatjuk át a támogató, erősítő családi örökséget a családi sérülések helyett?

A pszichológia egyik kevéssé vizsgált területe a nagyszülő-szülő-unoka kapcsolatok formálódása és működése, pedig a nagyszülők a társadalmi változások ellenére napjainkban is rendkívül fontos szerepet töltenek be unokáik életében. Ez a szerep nem feltétlenül aktív, hiszen jó esetben bíznak gyerekeikben, hogy azok a legjobb képességeik szerint élnek szülői felelősségükkel, de a háttérből, a „kispadról” biztatják, támogatják őket, és készek arra, hogy szükség esetén „pályára lépjenek”. Ám ez a nagyszülői szerep is egy tanulási, fejlődési folyamat eredménye, ami sok súrlódással is járhat a családon belül.

Az ismert pszichoterapeuta szerző átfogóan bemutatja a nagyszülő-szülő-unoka kapcsolatok dinamikáját, saját terápiás esetei segítségével eloszlatja a témát övező gyakori tévhiteket, és bemutatja a különböző nagyszülőtípusokat. Kitér arra is, hogyan befolyásolják a generációkon keresztül átadott viselkedésminták, traumák és megküzdési módok a nagyszülők, szülők és unokák életét és együttélését, valamint a gyakran érthetetlen problémák megjelenését.

A könyv célja, hogy önismeretünk mélyítésével és a sokoldalú nagyszülői szerep megismerésével jobbá tegyük az unokák, szülők és nagyszülők közötti kapcsolatokat. A szerző szerint ezek a kapcsolatok legnagyobb kincseink, és érdemes mindent megtenni azért, hogy harmonikusak és támogatóak legyenek.

A témáról szóló cikkek a és az oldalon olvashatóak.

Kossuth Rádió adását a könyvről hallgathatják meg.

Interjú a szerzővel a :

Borító ár: 4900 Ft
Aktuális ár: 3675 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3675 Ft
Kosárba
Szeretetre éhezve

Szeretetre éhezve

11 tévhit kamaszokról, nem csak szülőknek

Valóban olyan nehéz időszak a kamaszkor?
Mit tehetünk szülőként vagy kamaszként egymás jobb megértéséért?
Mit és hogyan tanulhatunk egymástól, egymásról?

Milyen a kamasz? Meggondolatlan, nagyszájú, szemtelen, nyílt, túl őszinte, aktív és életteli? Csendes, visszahúzódó, szorongó, önbizalom-hiányos, zárkózott és lusta? Ahány család, annyi válasz – nem csoda, hogy a serdülőkorral kapcsolatban ennyi bizonytalanság van bennünk. Amikor gyermekünk tizenéves lesz, általában csak saját kamaszkori emlékeinkre, baráti jótanácsokra vagy legrosszabb esetben az igen elterjedt tévhitekre támaszkodunk.

Az ismert szakpszichológus, pszichoterapeuta szerző könyvében abban segít, hogy – szülőként, pedagógusként vagy kamaszként – felismerjük és helyükön kezeljük e tévhiteket. Saját terápiás esetei és kutatások felhasználásával megmutatja, hogyan érjük el, hogy a serdülőkor ne viharos, mindannyiunk számára megterhelő, „túlélendő” időszak legyen, hanem lehetőség. Lehetőség egymás és önmagunk jobb megismerésére – hiszen gyerekeink viselkedésükkel tükröt tartanak elénk –, és lehetőség arra, hogy átélhessük azt a mély, szeretetteli kapcsolatot, amelyre mindannyian, szülők és kamaszok is, valójában annyira vágyunk.

Borító ár: 3900 Ft
Aktuális ár: 2925 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2925 Ft
Kosárba
Mi, együtt

Mi, együtt

Családi kapcsolataink pszichológiája

MIT TEHETEK ÖNMAGAMÉRT? MEG KELL BOCSÁTANOM A SZÜLEIMNEK? LÉTEZIK IDEÁLIS TÁRS? HOGYAN SZERESSEM JÓL A GYEREKEM? ÚJRA TUDOM ÍRNI A KAPCSOLATOM A TESTVÉREIMMEL FELNŐTT FEJJEL?
Az ismert szakpszichológus, pszichoterapeuta ezúttal az olvasói, kliensei és hallgatói által feltett kérdésekre válaszol a korábbi köteteiből vett idézetek segítségével. Teszi mindezt abban a reményben, hogy olvasás közben ráismerünk saját problémáinkra, elgondolkodunk az életünkön és átfogalmazzuk a boldogságról alkotott képünk. A hozzánk közel állók – gyerekek, szülők, nagyszülők, testvérek, férj, feleség vagy társ – és önmagunk mélyebb megismerésével, őszinte elfogadásával ugyanis mi, együtt tehetünk legnagyobb értékeinkért, a kapcsolatainkért..

"Ajánlom a habozóknak, akik még nem döntötték el, kérjenek-e segítséget. A határozottaknak, akik tudják, hogy változni és változtatni szeretnének, együtt tenni kapcsolataikért. A krízisben lévőknek, akik a veszélyből esélyt akarnak kovácsolni. Az érdeklődőknek, akik kíváncsiak egy pszichoterapeuta válaszaira, és mindazoknak, akiknek megválaszolatlan kérdései vannak."

Borító ár: 4500 Ft
Aktuális ár: 3375 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3375 Ft
Kosárba
E-könyv – Mi, együtt

E-könyv – Mi, együtt

Családi kapcsolataink pszichológiája

MIT TEHETEK ÖNMAGAMÉRT?
MEG KELL BOCSÁTANOM A SZÜLEIMNEK?
LÉTEZIK IDEÁLIS TÁRS? HOGYAN SZERESSEM JÓL A GYEREKEM? ÚJRA TUDOM ÍRNI A KAPCSOLATOM A TESTVÉREIMMEL FELNŐTT FEJJEL?

Az ismert szakpszichológus, pszichoterapeuta ezúttal az olvasói, kliensei és hallgatói által feltett kérdésekre válaszol a korábbi köteteiből vett idézetek segítségével. Teszi mindezt abban a reményben, hogy olvasás közben ráismerünk saját problémáinkra, elgondolkodunk az életünkön és átfogalmazzuk a boldogságról alkotott képünk. A hozzánk közel állók – gyerekek, szülők, nagyszülők, testvérek, férj, feleség vagy társ – és önmagunk mélyebb megismerésével, őszinte elfogadásával ugyanis mi, együtt tehetünk legnagyobb értékeinkért, a kapcsolatainkért.

"Ajánlom a habozóknak, akik még nem döntötték el, kérjenek-e segítséget. A határozottaknak, akik tudják, hogy változni és változtatni szeretnének, együtt tenni kapcsolataikért. A krízisben lévőknek, akik a veszélyből esélyt akarnak kovácsolni. Az érdeklődőknek, akik kíváncsiak egy pszichoterapeuta válaszaira, és mindazoknak, akiknek megválaszolatlan kérdései vannak."

Borító ár: 3150 Ft
Aktuális ár: 2363 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2363 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
E-könyv – Közelebb egymáshoz

E-könyv – Közelebb egymáshoz

11 tévhit párkapcsolatainkról

Miért nem hív fel? Miért húzom fel magam apróságokon? Miért történik velem mindig ugyanaz?

Párkapcsolati problémáink legtöbbször tudattalanul viruló tévhiteinkben gyökereznek, hamis elképzeléseink pedig sokszor önbeteljesítő jóslatként működnek. De még ebből a csapdahelyzetből is van kiút. A szerző terápiás esetei alapján bemutatja, hogyan befolyásolják tévhiteink érzéseinket és viselkedésünket. Hasznos gyakorlataiból és érdekes tesztjeiből pedig megtudhatjuk, hogyan ismerhetjük meg és fejleszthetjük magunkat párunkkal együtt, hogy valóban közelebb kerüljünk egymáshoz.

Személyiségfejlesztő Akadémia
Érzelmi intelligenciafejlesztő - Személyiségfejlesztő képzés
Gyakorlaton és tapasztaláson alapuló, önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő szakképzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának miközben saját maguk is szeretnének fejlődni.
Hiánypótló szakemberképzés L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével, 2017 óta
 
„Nálunk minden rendben, semmi gond…!” – mondogatjuk, de ez sokszor önámítás, nosztalgia, néha hazugság. Megpróbálhatjuk ideig-óráig a szőnyeg alá söpörni, vagy mi, nők a kötényünk alá rejteni (hordunk még kötényt…?) a  párkapcsolati drámáinkat, harcainkat és féltékenységünket. Persze, ha elég okosak és érzékenyek vagyunk, tanulunk a szakemberektől, például e kötet kiváló szerzőjétől – aki emberségre, toleranciára és szeretetre nevel –, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Hogyan? Nos, erre kapunk választ ebből a remek könyvből.
V. Kulcsár Ildikó író-újságíró
 
Tehetséges tanítványom példaértékű művét ajánlom mindazoknak, akik szeretnék felderíteni párkapcsolataik rejtett dimenzióit, és kíváncsiak arra, miként használhatják fel személyiségük fejlesztésében a szerző pszichoterápiás praxisában összegyűjtött tapasztalatait, következtetéseit és bölcs gondolatait.
dr. Daubner Béla pszichiáter, pszichoterapeuta,  az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnöke
 
Borító ár: 3150 Ft
Aktuális ár: 2363 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2363 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
E-könyv – Harmóniában egymással

E-könyv – Harmóniában egymással

Újabb 11 tévhit párkapcsolatainkról

Miért csalt meg a párom?
Szeretkezzünk vagy beszéljük meg?
Létezik még egyáltalán normális kapcsolat?
 
Gyermekkorunk és környezetünk hatása erősebb, mint gondolnánk: párkapcsolati problémáink hátterében leggyakrabban az ezekből fakadó tudattalan tévhitek állnak. E hiedelmeink nemcsak a kapcsolat kialakítását nehezítik; a rózsaszín köd időszaka után jelentkező problémák megoldását, a krízisek átvészelését, az újrakezdést is gátolhatják. A szerző terápiás esetek alapján mutatja be, hogyan ismerhetjük fel a boldogságunkat akadályozó hamis elképzeléseinket, érdekes gyakorlatai és tesztjei pedig segítenek a párkapcsolati harmónia kialakításában.
 
Személyiségfejlesztő Akadémia
Érzelmi intelligenciafejlesztő - Személyiségfejlesztő képzés
Gyakorlaton és tapasztaláson alapuló, önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő szakképzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának miközben saját maguk is szeretnének fejlődni.
Hiánypótló szakemberképzés L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével, 2017 óta.
 
Közvetlen hangvételű, őszinte, példákban gazdag, szeretettel megírt könyv. Szívből ajánlom a párkapcsolatban élőknek, mert segítségével megtanulhatják tévhitektől mentesen, reménységgel őrizni és építeni szövetségüket. A válságba sodródott, nehézségekkel küzdő párok erőt meríthetnek belőle kapcsolatuk megújításához, meggyógyításához. Mindazok haszonnal forgathatják e kötetet, akik az együtt fejlődés útját választják, és nemcsak kapni akarnak, hanem felelősen, elkötelezetten adni szeretnének egymásnak.
dr. Bagdy Emőke, a pszichológia professzora
 
Szerelembe esni könnyebb, mint egy partnerkapcsolatot hosszú távon működtetni. L. Stipkovits Erika könyve túlmutat a szerelem rózsaszín szemüveges korszakán: nem a választásainkról szól, hanem arról, hogyan tudunk felépíteni valami jót együtt. Leszámol szerelmi tévhiteinkkel, segít, hogy igazi, tartós párkapcsolatot építsünk. Tanácsod ad, hogyan tarthatjuk meg azt, ami jó, és miként javíthatjuk meg, ami nem megfelelő. 
Fejős Éva, író, újságíró
 
Borító ár: 3150 Ft
Aktuális ár: 2363 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2363 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
E-könyv – Szeretettel sebezve

E-könyv – Szeretettel sebezve

Szülőkről felnőtt gyerekeknek

Miért követem el ugyanazokat a hibákat, amelyeket a szüleim is elkövettek?
Miért sikertelenek a kapcsolataim? 
Mit üzennek érthetetlen, indokolatlan testi tüneteim?
Szüleink viselkedése, mintája jelentős hatással van arra, hogy mi magunk milyen társak, szülők leszünk. Van-e esélyünk megváltoztatni a tudattalanul beépült, akár generációkon keresztül örökített szülői mintáinkat, vagy az eredmény minden tudatos erőfeszítésünk dacára ugyanaz lesz, csak „pepitában”? 
A szerző izgalmas példákon, terápiás eseteken keresztül ismerteti az egyes szülőtípusokat: a borostyán, a szülősítő, az idomár, a jó fej, a mártír, az üveghegy, a szuperszülő, az agresszor, a bátorító szülői viselkedést. Bemutatja a gyakran keveredő típusok hatásait a gyermekekre, a felnőttkori életünkre, kapcsolatainkra, és segít abban, hogy felismerjük szüleink nevelési stílusát – és szülőként, a jobbítás szándékával, sajátunkat is. Tesztjei és gyakorlatai – melyeket szüleinkkel, testvéreinkkel, párunkkal is végezhetünk – fejlesztik önismeretünket, így felnőttként életünk teljesebbé, szülői viselkedésünk, családi- és párkapcsolatunk is harmonikusabbá válhat. 
„Bizony tőlünk is függ, hogy amikor átadjuk ismeretlen örökségünket, a szüleinktől, őseinktől kapott viselkedési mintáink, értékeink, hiányaink, történeteink, titkaink, örömeink és vágyaink sokaságát gyermekeinknek, az Pandora szelencéje vagy kincsesládika lesz-e számukra.”
Személyiségfejlesztő Akadémia
Érzelmi intelligenciafejlesztő - Személyiségfejlesztő képzés
Gyakorlaton és tapasztaláson alapuló, önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő szakképzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának miközben saját maguk is szeretnének fejlődni.
Hiánypótló szakemberképzés L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével, 2017 óta.
Borító ár: 3510 Ft
Aktuális ár: 2633 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2633 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
E-könyv – Ölelni és ölre menni

E-könyv – Ölelni és ölre menni

Testvérekről, nem csak szülőknek

Mit tegyek, hogy a gyerekeim jobb testvérek legyenek?
Miért van ekkora különbség a testvérek között?
Miért reagálok sokszor úgy, ahogy nem is akarok?
A testvérkapcsolatok feltérképezése a pszichológia kevésbé feltárt területe, holott a gyermekkori társas tapasztalatok, a testvér vagy annak hiánya, a születési sorrend és a szülők nevelési stílusa bizonyítottan meghatározza a felnőttkor érzelmi reakcióit, kapcsolatait és döntéseit. 
A pszichoterapeuta szerző nem csupán átfogó képet ad a testvérviszonyok lélektani hátteréről, de kitér a testvér nélkül felnövő gyerekekre, a mozaikcsaládokra, a betegséggel együtt élő testvérekre, az ikrekre és a tragikus esetek feldolgozására is. Tesztjei és önállóan végezhető gyakorlatai segítenek abban, hogy feltárjuk és rendezzük kapcsolatainkat testvéreinkkel, és tudatosan, sérülések nélkül tereljük gyermekeinket a jó testvérkapcsolat, ezáltal a harmonikus felnőttkor felé.
Személyiségfejlesztő Akadémia
Érzelmi intelligenciafejlesztő - Személyiségfejlesztő képzés
Gyakorlaton és tapasztaláson alapuló, önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő szakképzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának miközben saját maguk is szeretnének fejlődni.
Hiánypótló szakemberképzés L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével, 2017 óta.
Borító ár: 2205 Ft
Aktuális ár: 1654 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
1654 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
E-könyv – Nagyszülők a kispadon?

E-könyv – Nagyszülők a kispadon?

11 tévhit a generációk közötti konfliktusokról

Mi a nagyszülő szerepe unokája életében?

Mit tehetünk a generációk összhangjáért a családban?

Hogyan adhatjuk át a támogató, erősítő családi örökséget a családi sérülések helyett?

A pszichológia egyik kevéssé vizsgált területe a nagyszülő-szülő-unoka kapcsolatok formálódása és működése, pedig a nagyszülők a társadalmi változások ellenére napjainkban is rendkívül fontos szerepet töltenek be unokáik életében. Ez a szerep nem feltétlenül aktív, hiszen jó esetben bíznak gyerekeikben, hogy azok a legjobb képességeik szerint élnek szülői felelősségükkel, de a háttérből, a „kispadról” biztatják, támogatják őket, és készek arra, hogy szükség esetén „pályára lépjenek”. Ám ez a nagyszülői szerep is egy tanulási, fejlődési folyamat eredménye, ami sok súrlódással is járhat a családon belül.

Az ismert pszichoterapeuta szerző a téma átfogó bemutatásával, saját terápiás esetei segítségével eloszlatja a témát övező gyakori tévhiteket, bemutatja a különböző nagyszülőtípusokat, és kitér arra is, vajon hogyan befolyásolják a generációkon keresztül átadott viselkedésminták, traumák és megküzdési módok a nagyszülők, szülők és unokák életét, együttélését, a gyakran érthetetlen problémák megjelenését. A könyv segít abban, hogy önismeretünk mélyítésével és a sokoldalú nagyszülői szerep megismerésével jobbá tegyük az unokák, szülők és nagyszülők közötti kapcsolatokat, hiszen ezek – mint a szerző vallja – legnagyobb kincseink.

A témáról szóló cikkek a és az oldalon olvashatóak.

Kossuth Rádió adását a könyvről hallgathatják meg.

Interjú a szerzővel a :

Borító ár: 3510 Ft
Aktuális ár: 2633 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2633 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
E-könyv – Szeretetre éhezve

E-könyv – Szeretetre éhezve

11 tévhit kamaszokról, nem csak szülőknek

Valóban olyan nehéz időszak a kamaszkor?
Mit tehetünk szülőként vagy kamaszként egymás jobb megértéséért?
Mit és hogyan tanulhatunk egymástól, egymásról?

Milyen a kamasz? Meggondolatlan, nagyszájú, szemtelen, nyílt, túl őszinte, aktív és életteli? Csendes, visszahúzódó, szorongó, önbizalom-hiányos, zárkózott és lusta? Ahány család, annyi válasz – nem csoda, hogy a serdülőkorral kapcsolatban ennyi bizonytalanság van bennünk. Amikor gyermekünk tizenéves lesz, általában csak saját kamaszkori emlékeinkre, baráti jótanácsokra vagy legrosszabb esetben az igen elterjedt tévhitekre támaszkodunk.

Az ismert szakpszichológus, pszichoterapeuta szerző könyvében abban segít, hogy – szülőként, pedagógusként vagy kamaszként – felismerjük és helyükön kezeljük e tévhiteket. Saját terápiás esetei és kutatások felhasználásával megmutatja, hogyan érjük el, hogy a serdülőkor ne viharos, mindannyiunk számára megterhelő, „túlélendő” időszak legyen, hanem lehetőség. Lehetőség egymás és önmagunk jobb megismerésére – hiszen gyerekeink viselkedésükkel tükröt tartanak elénk –, és lehetőség arra, hogy átélhessük azt a mély, szeretetteli kapcsolatot, amelyre mindannyian, szülők és kamaszok is, valójában annyira vágyunk.

Borító ár: 3510 Ft
Aktuális ár: 2633 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2633 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
Közelebb önmagunkhoz

Közelebb önmagunkhoz

Az önismeret útján a teljesebb életig

"Ajánlom az önmagukra kíváncsiaknak, az önmagukat keresőknek, a magukban kételkedőknek, és mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni az emberi lélek rejtelmeit, és valódi önmagukat."

Hogyan lehetnék magabiztosabb? Miért nem sikerül uralnom az érzelmeimet? Hogyan érhetem el, hogy mások szeressenek? Miért ismétlem folyton ugyanazokat a hibákat?

Mindnyájan arra vágyunk, hogy kiegyensúlyozott és elégedett életet éljünk, de ez nem jelenti azt, hogy fájdalom, nehéz érzések, problémák és konfliktusok nélküli életet kellene élnünk. Az elhanyagolt vagy féltett érzések, gondolatok és az elfeledett emlékek valójában értékes források lehetnek az önismeret és a belső harmónia felé vezető úton.

L. Stipkovits Erika, elismert szakpszichológus-pszichoterapeuta, arra ösztönöz bennünket, hogy induljunk el egy újabb önismereti úton, amely segít abban, hogy teljes és önazonos életet éljünk. Könyvében hatékony módszereket és fejlődési feladatokat kínál, és terápiás esetek bemutatásán keresztül, valamint a legfrissebb szakirodalom felhasználásával mutatja be, hogyan fejleszthetjük személyiségünket életünk minden szakaszában. Rámutat arra, hogyan segíthet a pszichoterápia és az önismeret abban, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és megtaláljuk a belső egyensúlyt.

Könyvbemutató beszélgetés: 2022. november 20., Eötvös10. Részletek és regisztráció itt.

Borító ár: 4600 Ft
Aktuális ár: 3450 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3450 Ft
Kosárba
Még közelebb önmagunkhoz

Még közelebb önmagunkhoz

A nehézségből a kiút befelé vezet

Hogyan lehetnék végre boldog? Miképp dolgozhatom fel a saját és a családi traumáimat? Miért nem vagyok elég jó? Segíthet-e a „véletlen” és a spiritualitás? Miért nem tudok őszintén megnyílni?

L. Stipkovits Erika, az ismert szakpszichológus-pszichoterapeuta a Közelebb önmagunkhoz című kötetében megkezdett önismereti út folytatására hív minket. A bátor szembenézés, az érzelmeink és a gondolataink megélése után a személyiségfejlődés tágabb összefüggéseit vizsgálja. Bemutatja a transzgenerációs traumák és felmenőink sorsának személyiségünk alakulására gyakorolt hatását, a boldogság, az intimitás és a spiritualitás valódi természetét. Ezúttal is hatékony módszereket és fejlődési feladatokat kínál, továbbá terápiás esetein keresztül és a legfrissebb kutatási eredmények felhasználásával segíti az önismereti úton járókat. Végigvezet traumáink feldolgozásának, belső erőforrásaink felismerésének és önmagunk elfogadásának folyamatán, hogy még közelebb és közelebb kerülhessünk önmagunkhoz.

L. Stipkovits Erika a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Terapeutákat, személyiségfejlesztő szakembereket tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichológiai Társaság tagja, a Személyiségfejlesztők Országos Egyesületének elnöke.
A HVG Könyveknél eddig megjelent kötetei: Közelebb egymáshoz – 11 tévhit párkapcsolatainkról, 2013. , Harmóniában egymással – Újabb 11 tévhit párkapcsolatainkról, 2014., Szeretettel sebezve – Szülőkről felnőtt gyerekeknek, 2015., Ölelni és ölre menni – Testvérekről, nem csak szülőknek, 2016., Nagyszülők a kispadon? – 11 tévhit a generációk közötti konfliktusokról, 2019., Szeretetre éhezve – 11 tévhit kamaszokról, nem csak szülőknek, 2020., Mi, együtt – Családi kapcsolataink pszichológiája, 2021., Közelebb önmagunkhoz – Az önismeret útján a teljesebb életig, 2023.
www.kozelebbegymashoz.hu
www.szemelyisegfejlesztoakademia.hu

Borító ár: 5900 Ft
Aktuális ár: 4425 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
4425 Ft
Kosárba
E-könyv – Még közelebb önmagunkhoz

Borító ár: 5310 Ft
Aktuális ár: 3983 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3983 Ft
E-könyv vásárláshoz, kérjük jelentkezzen be!
E-könyv – Közelebb önmagunkhoz

E-könyv – Közelebb önmagunkhoz

Az önismeret útján a teljesebb életig

"Ajánlom az önmagukra kíváncsiaknak, az önmagukat keresőknek, a magukban kételkedőknek, és mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni az emberi lélek rejtelmeit, és valódi önmagukat."

Hogyan lehetnék magabiztosabb? Miért nem sikerül uralnom az érzelmeimet? Hogyan érhetem el, hogy mások szeressenek? Miért ismétlem folyton ugyanazokat a hibákat?

Mindnyájan arra vágyunk, hogy kiegyensúlyozott és elégedett életet éljünk, de ez nem jelenti azt, hogy fájdalom, nehéz érzések, problémák és konfliktusok nélküli életet kellene élnünk. Az elhanyagolt vagy féltett érzések, gondolatok és az elfeledett emlékek valójában értékes források lehetnek az önismeret és a belső harmónia felé vezető úton.

L. Stipkovits Erika, elismert szakpszichológus-pszichoterapeuta, arra ösztönöz bennünket, hogy induljunk el egy újabb önismereti úton, amely segít abban, hogy teljes és önazonos életet éljünk. Könyvében hatékony módszereket és fejlődési feladatokat kínál, és terápiás esetek bemutatásán keresztül, valamint a legfrissebb szakirodalom felhasználásával mutatja be, hogyan fejleszthetjük személyiségünket életünk minden szakaszában. Rámutat arra, hogyan segíthet a pszichoterápia és az önismeret abban, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és megtaláljuk a belső egyensúlyt.

Borító ár: 3220 Ft
Aktuális ár: 2415 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2415 Ft